Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hungarizmus és a vasgárda szellemisége

2009.10.11

Elsőként azt szeretném ismertetni, hogy mi is az a hungarizmus. A hungarizmus ideológiája valóban eltér minden más nemzetiszocialista mozgalom ideológiájától. Három pilléren nyugszik a nacionalizmuson, ami a hungarizmus szellemi alapját jelöli, közelebbről az ember egoizmusát, szocializmuson, ami az anyagi alapot jelenti, közelebbről az ember közösségi igényeit. Végül keresztény erkölcsiségen, ami az erkölcsi alapot jelenti, közelebbről az ember transzcendens iránti vágyát, amely keresztény vallás szerint a földi világban az ember erkölcsi tartásában mutatkozik meg, és a hungarizmusban arra szolgál, hogy az ember egoizmusát, és közösségbe való integrálódásra irányuló igényét összhangba hozza. Ezáltal az összes egyén érdekeit a közösség alá rendeli, úgy hogy azok mégis megtarthatják szabadságukat.

 


Tehát a hungarizmus egyfajta érdekkiegyenlítést szorgalmaz, nem csak a magyar nemzeten belül, de a magyar nemzet, és a többi délkelet-európai nép között is, a Magyarság vezetői státuszának megőrzésével, ami a hungarista birodalom alapja. Továbbá ez az érdekkiegyenlítésre való törekvés mutatkozik a meg a konnacionalizmus eszméjében is, vagyis az Európai nemzetiszocializmusok egymást tiszteletben tartó együttműködésében is. A hungarizmus ebben látja a Magyarság és Európa jövőjét. Tehát a hungarizmus a német nemzetiszocializmussal ellentétben a közösséget nem faji, hanem a keresztény erkölcsiség által összhangba hozott nemzetközösségi alapon definiálta. A zsidóságot sem tartotta faji alapon alsóbbrendűnek, hanem olyan népnek, amely nem kötődik a Földhöz, ezért képtelen a többi néppel együtt élni. A hungarizmusnak még fontos eleme az is, hogy a keresztény hitet ugyan támogatta, de az egyház hatalmát elutasította. A hungarizmus érdekkiegyenlítésre való törekvésében tehát megkülönböztethetünk egyén és közösség viszonyában való érdekkiegyenlítést, és nemzetek közötti érdekkiegyenlítést. Én most főképp az egyén és közösség viszonyában való érdekkiegyenlítéssel szeretnék foglalkozni.

 


Ezután pedig a Vasgárda szellemiségét szeretném ismertetni a Metapédiáról vett idézet alapján. „A román légionarizmus mozgalma, a Mihály Arkangyal Légiója (Legiunea Arhanghelul Mihail), majd a belõle kinõtt Vasgárda (Garda de Fier), késõbb Légionárius Mozgalom (Miscarea Legionara), illetve ezek politikai képviselete, a Mindent A Hazáért (Totul pentru Tara) nevû párt a nemzeti és szociális kérdésekre nagy hangsúlyt fektetõ, egymáshoz sokban hasonlító korabeli mozgalmak közül a legkidolgozottabb és legmagasabb erkölcsiségû mozgalom volt. Alapítója, Corneliu Zelea Codreanu szerint a fasizmus a formára, a nemzetiszocializmus az erõre, míg a légionarizmus a szellemre összpontosít. A légionarizmusban meghatározó szerepe volt a mély vallásosságnak, mégpedig - román mozgalomról lévén szó - az ortodoxiának.

 


A mozgalom nevében szereplõ Mihály arkangyal is erre utal. A légionarizmus szerint a történelemben a hatalom és a szabadság egymással szembenálltak. Codreanu szerint a hatalom és a szabadság közti ellentétek kiegyenlítésére a szeretet képes. A légionárius mozgalomban részt vevõknek tehát szeretniük kell egymást, a parancsokat szeretettel kell adni, és azokat szeretettel kell teljesíteni. A légionarizmusra jellemzõ volt a halottkultusz: a mozgalom életében az õsök, illetve a mozgalom halottai mint jelen lévõ, segítõ, bátorító erõk voltak jelen. A mozgalom lapjának címe - Õsök Földje - is erre utalt. A testvéries szeretet erõsítésében nagy szerepe volt a közös énekléseknek.

 


A légionarizmus alapvetõen szellemi mozgalom; a légionáriusok nem foglalkoztak azzal, hogy harcuk gyõzelmet vagy bukást hoz. A hangsúly a helytálláson, az állhatatosságon, a mindennapi, anyagi világon való felülemelkedésen volt. A légionáriusok minden pillanatban készek voltak meghalni eszméikért. Egy idõben ez volt a jelszavuk: halálra készen! „Egy lelki környezetet teremtünk meg, egy erkölcsi közeget, amelybõl megszületik, táplálkozik és amelyben felnõ a heroikus ember.” - írja Codreanu. A légionárius mozgalom elindulásakor pedig az alábbiakat írta:

 


A légionárius mozgalom erkölcsi újjászületést hirdetett, amelynek során a szellemi értékek elsõrendûvé válnak, függetlenül a mindennapok világától. A légionáriusok a korrupció, az erkölcstelenség, a liberalizmus, a demokratizmus ellen küzdöttek. Fel akarták emelni népüket (mert természetesen román nacionalisták voltak). Ez a gyakorlatban úgy nyilvánult meg, hogy egy-egy légionárius csoport bevonult egy-egy faluba, ahol szó nélkül segítettek fát vágni, építeni, stb., majd ahogy jöttek, úgy el is tûntek. Ez a miszticizmus jellemzõ volt rájuk. A légionáriusok nacionalizmusával kapcsolatban ki kell emelni, hogy Codreanu írásaiban, tanaiban nem találkozni a "magyar kérdéssel", ez egyszerûen nem téma nála - õ a zsidókat tartotta komoly veszélynek.

 


A légionárius mozgalmat olyan Európa-szerte ismert és tisztelt gondolkodók is támogatták, mint Mircea Eliade, Nae Ionescu, Constantin Noica, Vasile Lovinescu, Emile Cioran vagy az olasz Julius Evola báró, aki a tradicionális jobboldaliság legnagyobb XX. századi alakjának tekinthetõ és tekintendõ.

 


A légionarizmus alapítója: Corneliu Zelea Codreanu (1899. szeptember 13., Iasi - 1938. november 30., Bukarest). A légionarizmus (a Vasgárda nevébõl eredõ) szimbóluma: három-három, vasrácsot jelképezõ, négyzet alapra helyezhetõ vízszintes és függõleges zöld sáv, melynek közepén három-három, körbe foglalt, négyzet alapra helyezhetõ vízszintes és függõleges fekete sáv található. A légionáriusok zöld inget viseltek. Érdemes tudni velük kapcsolatban, hogy a spanyol polgárháborúban a Franco tábornok vezette nemzetiek oldalán román légionáriusok is harcoltak, és közülük a mozgalom két alapító tagja, Vasile Marin és Ioan Mota lelkész hõsi halált is haltak. Az 1944. augusztusi román árulás után a helyes oldalon román erõk is továbbharcoltak, s köztük légionáriusok is, akik Budapest védõi között is megtalálhatók voltak.”

 


„Codreanu halála után a mozgalom elitisztikus volta jelentősen megkopott; a mozgalom ünnepélyes zöld inge egyre gyakrabban tűnt fel egészen közönséges helyzetekben is, és eluralkodott a legközönségesebb sovinizmus, amely Észak-Erdély fölszabadulása után Dél-Erdélyben már magyarellenes támadásokat is eredményezett. Az 1941 januárjában történt sikertelen hatalomátvételi kísérlet után Mihai Antonescu marsall Hitler személyes beleegyezésével és helyeslésével vérbe fojtotta a mozgalmat, amely azután spanyolországi emigrációban működött tovább Horia Sima vezetésével.”

 


Van még egy eleme is ennek az ideológiának, amiről ez az idézet nem ír, meg általában az internetes források sem. Ez az anyagi világ feletti hatalom tana. Codreanu leírja, hogy amikor a mozgalom megalakult első gondolatuk az volt, hogy levelet írjanak valakinek, és akkor jöttek rá, hogy olyan szegények, hogy annyi pénzük sincs, hogy feladjanak egy levelet.

 


Ők azonban így nincstelenül is nekivágtak a világnak, zarándok módjára vándorolva és énekelve a sáros román tájon keresztül, jelezve, hogy ők nem élnek a pénz (az aranyborjú) rabságában, amely a modern korban rabságba döntötte a világot. Hanem hősiességükkel, krisztusi lelkesedésükkel levetették magukról a pénz bilincseit, és ők szereztek hatalmat az anyagi világ felett, úgy hogy az anyagi világ létét soha nem tagadták, tehát nem estek a szubjektív idealizmus csapdájába.

 


Ez pedig nagyon érdekes dolgokat mond nekünk a nyugati világ problémáiról, és főként a gnoszticizmusról. Sokak szerint az egész mai modern kor a gnózis alapjain szerveződik, a gnózis pedig véleményem szerint épp azért tudott uralmat szerezni a nyugati világ felett, mert az nem tudta maga alá gyűrni az ókort, pontosabban az ókor materializmusát, vagyis az anyagi világot, a keleti kereszténység felett pedig azért nem tudott uralmat szerezni, mert az maga alá tudta gyűrni az anyagi világot. Érdekes, hogy a Vasgárda éppen keleti keresztény környezetben jött létre.

 


Érdemes elsőként megjegyezni, hogy az anyagi világ feletti uralom megszerzése a krisztusi erkölcsiség által nem azonos a gnózis tanaival, mert az az anyagi világból való szabadulás tanát hirdeti egyfajta erkölcs nélküli aszkézis által.

 


Fejtsük ki ezt részletesebben. Már sokszor leírtam, hogy a reneszánsz a görög-római kultúrának a kevésbé gnosztikus formáit reprezentálta, míg a felvilágosodás, és a protestantizmus kettőse teljes egészében a gnózis jegyében állt. Hogyan fejlődhetett ki a reneszánsz a középkorból? Erre Johann Huizinga: „A Középkor Alkonya” című műve adja meg a választ. Ő azt mondja, hogy a nyugati középkor mindig is az ókor árnyékában élt, az antik világra épült rá, de azt soha nem tudta teljes egészében maga alá gyűrnie (ellentétben a keleti kereszténységgel, középkorral), ezért törvényszerű volt, hogy a keresztény felszín alatt továbbélő ókor előbb-utóbb lerázza magáról a keresztény középkor bilincseit.

 


Így jött létre a reneszánsz. Ez viszont könnyen beláthatjuk, hogy mintegy előfeltétele volt a felvilágosodás és a protestantizmus létrejöttének, amelyek teljes egészében a gnózis jegyében állnak. Mégpedig azért, mert a gnózis legnagyobb ellenfele éppen a természetfeletti keresztény transzcendencia. Minden más vallás, és kultúra alapjain, éppúgy, mint az antik görög-római kultúra alapjain, vagy akár a zsidó és az iszlám kultúra alapjain meg tud telepedni.

 


Meg is telepedett mindig. A görög kultúrának ugyanúgy szerves része volt a gnózis például az Orpheusz Kultusz formájában, mint ahogy a zsidó vallásnak is szerves része volt a Kabbala, és az iszlámnak is a Szufi. Ha megnézzük ezeket a kultúrákat, láthatjuk, hogy mind a három, legalább is az antik görög-római, és az iszlám kultúra biztos, előnyben részesítette a földi gyönyöröket, hiszen az antik görög-római kultúra is a bor és mámor jegyében állt, továbbá az iszlám ugyan az égi paradicsomot jelölte meg az emberi élet céljául, de azt már itt a Földön is igyekezett megvalósítani az iszlám művészetben.

 


Vagyis mai szóhasználattal élve akár materialistának is nevezhetnénk ezeket a kultúrákat, ami azért különös, mert a gnózis éppen az anyagi világ teljes tagadását hirdeti, az anyagi világ szerintük rossz dolog, amiből szabadulni kell a szellemi világba egyfajta radikális aszkézis által. Ez pedig paradoxon, hiszen ezek szerint a gnózis, az anyagi világ elutasítása éppen hogy a materializmusra tudott csak ráépülni, és egyébként nem antimaterialista társadalmat eredményezett, hanem még nagyobb materializmust, ami a felvilágosodásból, és a protestantizmusból kinövő kapitalizmusban is megmutatkozik.

 


A keresztény erkölcs is hirdette valamennyire a Földi világtól való elfordulást, de nem hirdette, hogy szabadulni kell az anyagi világból, radikális aszkézis által, csak hogy meg kell tartóztatnunk magunkat az erkölcsi megtisztulás érdekében. Tehát a gnosztikus felvilágosodásnak és protestantizmusnak előfeltétele volt a reneszánsz materializmusa, mint ahogy a reneszánsz materializmusának előfeltétele volt a nyugati középkor részleges materializmusa, hogy a természetfeletti keresztény transzcendencia nyugaton nem tudta teljes egészében maga alá gyűrni az antik görög-római kultúra materializmusát.

 


Az anyag feletti hatalom eszméje tehát csak keleti keresztény környezetben jöhetett létre, és tehát tudjuk, hogy a modernitás szinte minden formája a gnózisból eredeztethető, és a gnózis a nyugati kereszténység területén azért kerülhetett uralomra, mert a nyugati kereszténység nem tudta teljes egészében maga alá gyűrni az ókort. Ebből kifolyólag érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy vajon a nyugati kereszténységnek nem a keleti kereszténységből kellene e merítenie, hogy legyőzze a gnózist, és újjáélessze a szakrális középkort. Ez természetesen nem jelenti a keleti kereszténység teljes legitimálását nyugaton, hiszen az teljesen idegen lenne a nyugati mentalitástól, csak az anyag feletti hatalom eszméjének átvételét, és beillesztését a nyugati keresztény kultúrába.

 


Ehhez kell segítségül hívnunk a hungarizmus ideológiáját, és Nikolaj Berdjajev: Új középkor című könyvében leírtakat. A hungarizmus ideológiájában tehát létezik az a anyagi alap, vagyis a gazdaság, vagy szocializmus, létezik a szellemi alap, vagyis a nacionalizmus, amit szabadságnak is lefordíthatunk, és létezik a kettőt összhangba hozó keresztény erkölcs. Na most ez így, ahogy le van írva, inkább a protestantizmus eszmevilágát tükrözi vissza, ahogy azt leírtam „A hungarizmus Max Weber protestáns kapitalizmusetikája alapján” http://antignosztikus.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=71262 című cikkemben, de látensen magában hordozza az anyag feletti hatalom gondolatát, és ezzel együtt a keleti kereszténység szellemiségét is.

 


Ha ugyanis az erkölcsi alapot, és a szellemi alapot összhangba hozó keresztény erkölcsöt Jézus azon mondatával határozzuk meg, hogy „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.” Akkor lényegében az anyag feletti hatalom eszméjének jegyében deklaráljuk a hungarizmust.

 


Ugyanis a „Kereszténység – Nietzsche – Buddhizmus – Fogyasztói társadalom” című cikkemben http://antignosztikus.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=60757 már leírtam, hogy ez a mondat nem szó szerint a szülők gyűlöletét jelenti, hanem a társadalmi konvenciók gyűlöletét, vagyis a siker, a gazdagság stb. gyűlöletét, vagyis mindannak a gyűlöletét, ami a társadalom értékesnek tart. Ezekhez az eszményekhez pedig, amelyeket értékesnek tart, mindhez érdek fűződik. Ebből is látszik, hogy Jézus ezzel nem az anyagi világból való szabadulás eléréséhez végzendő, erkölcs nélküli aszkézisre szólít fel, amely a gnózis jellegéből való, hanem az erkölcs által való belső megszentelődésre, vagyis erkölcsi önmeghaladásra.

 


Mit jelent ez közelebbről, ha a hungarizmusban ezt az erkölcsiséget alkalmazzuk? Mivel a hungarizmus szerint az anyagi alaphoz, vagyis a gazdasághoz, vagy szocializmushoz kell hozzárendelnünk a keresztény erkölcsöt, ez azt jelenti, hogy a gazdálkodásban kell alkalmaznunk ezt a fajta erkölcsiséget. Ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy szükség van a gazdálkodásra, tehát kell dolgoznunk, de munkánkban nem az anyagi haszonszerzésre, nem a sikerre, gazdagságra kell koncentrálnunk, mindezt gyűlölnünk kell, ahogy Jézus is mondja és csakis Isten keresésére szabad koncentrálnunk. Így a gazdaságon hatalmat szerzünk a keresztény erkölcs által, és elérjük a szellemi alapot, vagyis a szabadságot.

 


Ahogy láttuk, a vasgárda ugyanezt az erkölcsiséget alkalmazza, csak ők a krisztusi lelkesedést, a harciasságban, vagyis a lovagi eszményben meg, és így jutottak el az anyag feletti hatalom gyakorlásához, de harcos és lovag nem lehet mindenki, ezért szükség van olyan eszmerendszerre, amely ezt átvetíti a gazdálkodásra. Ez lenne a hungarizmus. Ez a fajta erkölcsiség a gazdálkodás vonalán nyilván csak a középkori céhrendszerben ölthet testet. Azonban ha csak egyszerűen ezt az erkölcsiséget akarjuk megvalósítani a társadalomban az még nem elég. Ehhez kell még egy meghatározott művészi forma is, amelyen keresztül az anyag feletti hatalom megvalósul, amely Isten országa felé vezeti az ember tekintetét, és amely beépíthető a nyugati keresztény kultúrába. A keleti keresztény művészet egy az egyben való átvétele, mint már mondtam nem megvalósítható, mert az idegen a nyugati mentalítástól. Ott főképp az ikonfestészet volt az anyagi világ feletti hatalom megvalósítója, amely a nyugati keresztény szobrászattal ellentétben, amely mintegy előkészítette a reneszánsz naturalista formáinak felszínre törését, feltörhetetlen acéltükörként vonta be Kelet-Európa formáit, és valamiféle misztikus mozdíthatatlanságot adott nekik, de ez nyugati területre nem vihető át.

 


Ehhez kell segítségül hívnunk Nikolaj Berdjajev új középkor című könyvét. Nikolaj Berdjajev az Új középkor című könyvében leírtak szerint a kommunizmust szakrális társadalomnak tekinti, mert félretolta az újkor humanizmusát és individualizmusát, és a világot a megkérdőjelezhetetlen, és megfellebezhetetlen igazság alá rendelte akár csak a középkor. Viszont szerinte ez a fajta szakralitás antikrisztusi értelemben vett szakralitást is jelent egyben, mert a kommunizmus az emberi élet céljául, amely csak az üdvözülés lehet, olyan eszményeket állított, amelyek annak csak eszközei lehetnek, de sohasem céljai.

 


Így Európának az Orosz forradalom beköszöntével választani kell az antikrisztusi értelemben vett szakralitás, vagyis a kommunizmus, és a valódi szakralitás, vagyis a középkor között, az új középkor között, vagyis a kommunizmus lehet, hogy az új kozépkort fogja elhozni. Ez nagyon jól hangzik, azonban korunkban már tudható, hogy a kommunizmus nem az új középkort hozta el, hanem megismétlődött benne az a deszakralizációs folyamat, amely a középkort követte, vagyis a középkor után a reneszánsz, azután pedig a felvilágosodás-protestantizmus kettőse, ahol a kommunizmusban az orosz forradalomtól az 50-es évekig tartó időszak fémjelezte a tényleges középkort. A 60-as évektől a kommunista blokk megszűnéséig tartó időszak a reneszánszot, és a 90-es évek elejétől napjainkig is tartó időszak a felvilágosodás-protestantizmus kettősét.

 


Erről már írtam „A görög kultúra és a kommunista fogyasztói társadalom” című cikkemben. http://antignosztikus.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=68984 Ezek közül a reneszánsz az, mint ismert, gnosztikus, nyugati pogány, keresztény keverék kultúra volt, a felvilágosodás-protestantizmus kettőse pedig egyértelműen a gnózishoz köthető. Itt meg kell jegyezni, hogy én a „Tradicionalizmus keresztény szemmel” című cikkemben http://antignosztikus.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=60104 idéztem Eric Voegelin német filozófus azon nézeteit, hogy a modern politikai ideológiák, a nácizmus, és a kommunizmus is valójában a gnózis mintáit hordozzák magukban, és Voegelin nézeteivel egyetértettem. Ez látszólag ellentmond annak, hogy a kommunizmus a középkor, vagy a reneszánsz mintáit hordozná magában.

 


Valójában nincs ellentmondás, a kommunizmus valóban magában hordozza a gnózis mintáit a nácizmushoz hasonlóan annyiban, hogy új világrendet akar, és azt erőltetve, forradalmi úton akarja megvalósítani, a kereszténység lerombolásával. Azonban emellett magában hordozza a középkor mintáit is, legalábbis az orosz forradalomtól az ötvenes évekig tartó időszaka, annyiban, hogy a világot egy megkérdőjelezhetetlen, és megfellebbezhetetlen igazság alá rendelte.

 


Érdemes megjegyezni azt is, hogy Berdjajev szerint nem véletlen, hogy a kommunizmus Oroszországban született meg először. Ez nem csak a zsidóknak és a szabadkőműveseknek köszönhető, hanem nagyrészt az orosz nép jellemének is, hiszen az ortodox neveltetés miatt az orosz nép Isten felé veszi tekintetét, erkölcseiben megveti a Földi élet javait, vagyis mindazt, ami nyugaton értékes, a sikert, a gazdagságot ez pedig anarchizmusra hajlamosítja, ami a nagy szerepet játszott az orosz forradalom kitörésében. Érdekes, hogy a gnózis mintáit magában hordozó kommunizmus éppen abban a társadalomban tudott először gyökeret verni, amely évszázadokon keresztül nem engedte előretörni a gnózist, a nyugattal ellentétben. Ez is egy paradoxon.

 


Tehát Berdjajev könyve azt sugallja, hogy az új középkor a kommunizmus alapjain kell, hogy létrejöjjön, ugyanúgy ahogy a régi középkor az ókor talaján jött létre. Ez egy érdekes gondolat, mert engem a mai modern felhőkarcolók, és bevásárlóközpontok egyáltalán nem emlékeztetnek a középkori katedrálisokra, sokkal inkább a kínai pagodákra, de a régi szocialista ipari telepek, gyárromok valamennyire emlékeztetnek rájuk. Nekem is átfutott már az agyamon, hogy az új középkor eljöveteléhez talán először egy új kommunizmusnak kellene eljönnie, hogy a szocialista ipari telepek gyárainak sötétjében fény gyúljon, és azt a középkori katedrálisok, templomok, várak, és kolostorok sötétje váltsa fel.

 


A kérdés talán az, hogy nem e véletlenül a hungarizmus eszméje az, ami az antikrisztusi értelemben vett szakralitást valódi szakralitássá konvertálja át úgy, hogy igazi, heroikus, önmeghaladó jézusi erkölcsiséget visz a gazdálkodásba, és kommunizmus művészi formáiból gyúrja meg az új középkor művészi formáit. Milyenek tehát az új középkor művészi formái? Ha volt valaha olyan művészet, amely az új középkorhoz tartozik, tehát a kommunizmus alapjain létrejött, és pogány elemektől mentes középkorhoz az Arvo Part az észt zeneművész zenéje.

 


Arvo Part zenéjének szépsége, misztikussága és hidegsége, valóban egyszerre középkori, és mégis modern, mentes még a gregorián zene pogány elemeitől is. Nem véletlen, hogy egyik művét a Magnificatot http://www.youtube.com/watch?v=TbxnnC22gwY általában modern ipartelepek képeivel festik alá. De érdemes meghallgatni a többi művét is. Nem lepődnék meg, ha Arvo Part ihletet merített volna Berdjajevtől. Zenéjében benne van a hungarizmus módosított ideológiája által a társadalmi konvencióktól, a siker, a gazdagság kényszerétől függetlenített, mégis a társadalomba beletartozó emberek magánya is.

 


http://www.youtube.com/watch?v=1eSz2J3nS2o&feature=related

 


http://www.youtube.com/watch?v=k0h4uUqe8Tk&feature=related

 


http://www.youtube.com/watch?v=X9DNJ24u-ms

 


Az új középkor természetesen nem azonos a keleti kereszténységgel. Ha a régi középkor építőanyaga a kő volt, akkor az új középkor építőanyaga a bronz lenne. A feketésvörös hidegség, ami Arvo Part zenéjéből is árad.

 


Az régi, nyugati középkort, amiben pogány elemek is vannak, csak a magyar falangizmus eszméje éleszthetné ujjá. Erről már szintén írtam „A hungarista birodalmi eszmény a magyar falangizmus tükrében” http://antignosztikus.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=68493 és a „Szekfű Gyula „történeti népfaj” elmélete és a spanyol falangizmus eszméje” http://antignosztikus.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=65465 című cikkemben.

 


A spanyol falangista ideológiának három jellemzője van, ami katolikussá teszi, és amelyekre a magyar falangista ideológia is építkezik, a szervesség, a régi rendhez való kötődés, és az önmeghaladás. A szervességet, és a régi rendhez való kötődést jelöli benne a természetesség, a földműves társadalom, a hierarchikus társadalom, és a királyság támogatása, és az önmeghaladást jelöli benne az a tétel, hogy a nemzet nem önmagáért való, hanem küldetés egység az egyetemesen belül.

 


A szervességet a magyar falangizmus esetében Szekfű Gyula történeti népfaj elmélete kell, hogy reprezentálja. A magyar keresztény történelemtudatnak, keresztény történetiségnek kitermelnie magából az új magyar és keresztény nemesi arisztokráciát. Hiszen a szerves társadalomhoz hozzátartozik az arisztokrácia megléte. Ha lehet a még ma is élő magyar nemesi családok tagjaiból. Egy olyan keresztény nemesi arisztokráciát, amely számára az uralom igazi kötelesség, és a magyar nép szellemi küldetését szolgálja, és amely a magyar nép alsó rétegeiben is tudatosítja annak keresztény küldetéstudatát.

 


Ezen az arisztokrácián, és a királyon, keresztül kell tehát a magyar keresztény történelemtudatnak, keresztény történetiségnek, a magyar népet, mint a növényben az ozmózisnyomás új, magasabbrendű szellemi küldetése felé vezérelnie, és ez jelenti a spanyol falangizmus másik alapvető elemének az önmeghaladásnak a magyar viszonyok közé való átültetését. Tehát új szellemi célt kell adni a magyarságnak, mert senki nem élhet csak saját magáért. Továbbá természetesen a magyar falangizmus eszméjének is feltétel nélkül támogatnia kell a királyság intézményét.

 


A magyar keresztény történelemtudatot, keresztény történetiséget össze kell kapcsolni a középkori keresztény kultúra újrafelfedezésével, ápolásával, és terjesztésével. A keresztény történelemtudat megléte a középkori keresztény kultúra: zene, művészet, egyházi liturgia újrafelfedezését, és terjesztését is kell, hogy jelentse egyben. Az igazi, régi, középkort tehát csak a keresztény történetiség, a keresztény történelemtudat, a régire való emlékezés valósíthatja meg, aminek Szekfű Gyula történeti népfaj elmélete a kulcsa. Talán nem véletlen, hogy mind az új középkor, mind a régi középkor megvalósításához szükséges ideológia részben Magyarországon jött létre, bár egyik esetben sem ez volt a cél. Ez talán azt jelzi, hogy a Magyarságnak valódi küldetése van a középkor restaurálásában.

 


Azonban, ha a régi, nyugati középkort újjáélesztjük is, mindig fenyegetne az a veszély, hogy újra előretör a gnózis, és visszatér a modern társadalom, és mint ahogy azt már mondtam, ezt csak úgy kerülhetjük el, ha a keleti kereszténység elemeit, pontosabban az anyag feletti hatalom szellemiségét magában hordozó új középkort beépítjük a régi nyugati középkor kultúrájába. Van e erre példa a kultúrtörténetben? Igen, van mégpedig Sopron városa.

 


Az új középkor építőanyaga tehát a bronz, a feketésvörös hidegség, a zeneművészetben eddig egyetlen általam ismert képviselője pedig Arvo Part. Továbbá létezik a régi nyugati középkor, amelyet mindenki ismer, és a római kultúra alapjain jött létre. Jelenkori restaurálásának egyetlen lehetősége a magyar falangizmus, amit én dolgoztam ki. Mi köze ennek Sopronhoz?

 


Sopronról azt szokták mondani, hogy különleges város, ezt mondták a törökök is, amikor elhaladtak mellette, hogy elfoglalják Bécset. Miben rejlik ez a különlegesség? Azt hiszem abban, hogy Sopron középkori, és részben jelenkori kultúrájában az új középkor, és a régi középkor valamiképp szerves egységben van.

 


Nézzük csak meg! Mint mondtam, az új középkor uralkodó fémanyaga a bronz. A bronzművességnek nagy hagyományai vannak Sopronban, és a város bronzműveinek képei szerves egységet alkotnak a város középkori részeinek hangulatával. Az ottani szürke falak hideg szépségével. Sopron nem tipikus magyar középkori város, még úgy sem, hogy sok középkori emléke megmaradt.

 


Ha tipikus magyar középkori várost akarunk látni, akkor Kőszegre kell elutaznunk. Kőszeg méltán lehetne a magyar falangizmus fővárosa, hiszen ott a magyar napfény Szent László király színes ruhájának mintájára szenteli meg a házak, templomok szürke köveit. Erről írtam „A hungarista birodalmi eszmény a magyar falangizmus tükrében” című cikkemben. http://antignosztikus.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=68493

 


Érdekes, hogy Szálasinak is ez volt a kedvenc városa pedig Kőszeg nem illik Szálasihoz. A színes magyar középkoriság nem illik a magyar nemzetiszocializmus rideg protestáns szelleméhez. Sopron régi épületeinek formái inkább furcsák, csigaszerűek. Ez leginkább a tűztorony formáján mutatkozik meg.

 


Becht Rezső ezt írja Sopronról: „Emeletes városi házak váltakoznak itt girbe-gurbán egymáshoz tapasztott, faragott kőoszlopos gazdapolgárházakkal, magyar beszéd keveredik angolosan ellapított német idiómával. Szerpentinek, lépcsők beiktatásával, mindig más és más síkon tolonganak a furcsa házak, gúnyt űzve minden normális perspektívából és magukhoz csalogatva a festőket és fotoamatőröket”

 


Sopron régi épületeiben nagyon gyakoriak a csigalépcsők. Csigalépcső van a tűztoronyban, a Karmelita Kolostorban, a Szent Orsolya Iskolában, a Soproni Múzeumban. Ez pedig sok mindent elmond a városról. Régi épületeinek színeiben váltakozik a fekete, a szürke, a barokk épületeinél sok esetben a rózsaszín dominál.

 


Vajon miben rejlik ez a furcsaság? Véleményem szerint abban, hogy Sopron köveit áthatja az új középkor fémének, a bronznak a karaktere. Nem véletlen, hogy a tűztornyot előszeretettel faragják bronzérmék hátuljára. Talán nincs is még egy olyan épület, amit ennyiszer faragtak érmék hátuljára. Sopront áthatja a bronz, és Sopron áthatja a bronzot. Sopron régi épületeinek furcsa formáit, szürkés-fekete színeit a bronz karaktere formálja olyanná amilyenek.

 


Az sem véletlen, hogy itt szokták megrendezni az országos érembiennálét. Sopron környékén többek között a pálos rend is megtelepedett, és Páter Árva Vince Pálos szerzetes szerint a Pálos rend elődei nagy valószínűséggel Bizánci rítusú keresztények voltak, és már említettem az új középkor kapcsolatát a keleti kereszténységgel. Még ha a kettő nem is azonos.

 


Sopront a Johannita Lovagrend védte a középkorban, ispotályuk is volt a városban. A johannita lovagok fekete köpenye mintha az Arvo Part zenéjéből áradó mély sötétséget, vagy a Berdjajev könyvében olvasható misztikus középkori éjszakát idézné. A Johannita Lovagrend a templomosokkal, vagy a német lovagrenddel ellentétben nem a hódító háborúikról, vagy az eretnek elhajlásaikról voltak ismertek, hanem, hogy csendben végezték dolgukat. Ez is mintha Arvo Part csendes elmélkedésből születő zenéjét idézné vissza.

 


Sopron polgári város volt mindig, Becht Rezső Soproni író és költő mégis azt írta róla, hogy: „Sopron, ez a szerény, csöndes város”. Pedig a polgári városok nem szoktak szerények és csöndesek lenni, hanem mindig forrongóak. Ez a szerénység és csend nem a falu szerénysége és csendje, hanem az új középkor szerénysége és csendje. A hungarizmus módosított ideológiája által a társadalmi konvencióktól függetlenített, mégis összetartozó, dolgozó, termelő, és minőségi munkát végző, vagyis polgári életet élő emberek szerénysége, és csendje.

 


Mindez talán még racionálisan gondolkodó ember számára nem bizonyítana semmit, de elég ránézni Sopron régi épületeire, és érezhető ez az egység a felvázolt jellegzetességek alapján, amelyek az új középkort jellemzik. Ez tehát azt jelenti, hogy a régi, és az új középkor egységbe hozható. Véleményem szerint pontosan ez kell, hogy legyen a feladata a magyar hungarizmusnak is. A régi és az új középkor egységbe hozása.

 


A Szekfű Gyula történeti népfaj elméletéből fakadó szervességnek és önmeghaladásnak felülről kell építkeznie, és felfelé kell hatnia, a Szálasi Ferenc módosított hungarista ideológiája által életre hívott új középkornak pedig alulról kell építkeznie a társadalomban, és a kettőnek találkoznia kell, szerves egységet kell alkotnia.

 


Így restaurálható teljes mértékben a középkor úgy, hogy közben kiküszöböljük a gnózis előretörésének lehetőségét. Érdemes megvizsgálni, hogy a hungarizmus, vagy Szálasi Ferenc élete miben kapcsolódik még a keleti kereszténységhez.

 


Szálasi Ferencet élete több aspektusa is a keleti kereszténységhez köti, mint például anyja görög katolikus hite, amely azért is bír erős fontossággal Szálasi életében, mert saját elmondása szerint keresztény hitét főképp édesanyjától kapta. Továbbá részbeni örmény származása is főképp a keleti kereszténységhez köti.

 


Vizsgáljuk meg, hogy életének milyen jellegzetességei mutatnak arra, hogy részbeni keleti keresztény neveltetése, és keleti keresztény területről Magyarországra vándorolt felmenői valamiféle hatással voltak személyiségére.

 


Talán Szálasi Ferenc azon cselekedete viszont, amellyel megakadályozta Horthy kiugrási kísérletét, és szembeszállt a szovjet csapatokkal. Ez a cselekedete Szálasinak erősen vitatott, egyesek szerint csupán azért tette, hogy altruista módon kiszolgálja a németek érdekeit, ráadásul a magyar történelmi alkotmány sárbatiprásával, és óriási áldozatokat követelve a magyar néptől. Mások szerint ez egy hősi tett volt, amely egyáltalán nem a német érdekek kiszolgálását célozta meg, hanem a szovjet csapatok (a sátán) feltartóztatását, és ezzel együtt a Magyarság becsületének a megmentését, továbbá Nyugat-Európa védelmét a szovjet csapatok ellen. Amellett, hogy szerintük a szovjetektől úgysem kaptunk volna semmit, ha melléjük állunk, akkor sem.

 


Akárhogy is volt, egy biztos. Ha Szálasi ezt nem teszi meg, és nem tartóztatja fel évig a szovjeteket, akkor a szovjet csapatok nem Berlinben találkoznak a szövetségesekkel, hanem valahol a francia határ mentén, ami erősen felborította volna a szövetségesek, és a szovjet blokk közti hatalmi egyensúlyt.

 


Tehát, ha Szálasi ezt valóban ezért tette, hogy feltartóztassa a szovjet csapatokat, a nyugat védelmében, akkor ez nagyon is a keleti keresztény szellemiségből eredeztethető, ugyanis a Magyarság a középkorban is védte a nyugatot a keletről betörő barbár népek ellen, de akkor volt remény a győzelemre. Ez viszont teljes mértékben önfeláldozó harc volt, mert itt a győzelemre semmi esély nem volt, csak az önfeláldozásra.

 


Ebben pedig van valami a világtól elfordulás, és Isten országa felé fordulás, valami mélységes anarchizmus. Nem érdekel többé ez a világ, annak semmi hívsága, népemmel együtt vértanúvá válok, feláldozom magam Isten országáért. Nikolaj Bergyajev szerint az orosz nép is ugyanígy fordul el a világtól, és fordul Isten országa felé, amely erősen anarchista hajlamot fejlesztett ki az orosz népben, és ez végeredményben nagy szerepet játszott az orosz forradalom kitörésében.

 


Berdjajev szerint való igaz, hogy az orosz nép erkölcsei sok esetben rosszabbak, mint a nyugati népeké, de a forradalom igazi előidézője nem az orosz léleknek ez a tulajdonsága volt, hanem hogy ortodox neveltetéséből adódóan az orosz ember Isten országa felé fordítja tekintetét. Megveti a nyugati polgári erényeket, a saját tulajdonhoz, saját földhöz, világi hívságokhoz való ragaszkodás patrióta erényét, ami bizonyos mértékű anarchizmusra hajlamosítja az orosz embert, és ami az orosz forradalomban is megjelent. Tehát ugyanaz a szellemiség, ami a Szovjetúnió létrejöttét segítette elő, egyben meg is akadályozta, hogy a Szovjetúnió meghódítsa egész Európát. Ez is egy paradoxon.

 


Végezetül szeretnék néhány szót szólni a hatalom és a szabadság közti konfliktus kibékítéséről, ami egy alapvető probléma a történelemben, és amit a vasgárda megoldott a maga módján, a hungarizmus viszont nem, pedig szükség lenne rá, hiszen a középkor csak a királyság intézményével, és legitim királlyal együtt teljes. A vasgárda ideológiájában tehát a megoldás a szeretet. A hungarizmus esetében pedig csak az önmegtagadás lehet. „Kereszténység – Nietzsche – Buddhizmus – Fogyasztói társadalom” című cikkemben http://antignosztikus.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=60757 már leírtam, hogy amikor Jézus azt mondja, hogy az atya fiává lesztek akárcsak én, akkor arra gondol, hogy az lehet az atya fiává, aki megtagadja önmagát, és Isten felé fordul. Így fog újjászületni, így válik Isten fiává, vagyis az atya fiává.

 


Mit jelent a Jézusi újjászületés fogalma? Ennek a kérdésnek a megválaszolására először is szemügyre kell vennünk az emberi világban jelen lévő szülő és gyermek kapcsolatot. A gyermek számára, aki a világgal szemben még védtelen a szülei jelentik az egyetlen védelmet. Az etalont, akihez mindig fordulhat a számára veszélyes világgal szemben. Ugyanígy a keresztény ember számára a gonosz világban, amely a társadalmi konvenciók szerint működik Isten kell, hogy jelentse az etalont vagyis az egyetlen igazat a gonosz világgal szemben. Vagyis, aki igazán szemben áll a társadalmi konvenciókkal annak úgy kell viszonyulnia Istenhez, ahogy a gyermek szüleihez. Hiszen ő az egyetlen igaz a gonosz világban, az igazság egyetlen forrása. Magam mögött hagyni a képmutató gonosz világot, és valami magasabbrendű felé fordulni, ami csak Isten lehet, hiszen ő az igazság egyetlen forrása. Ez az Istenfiúság lényege. Az Istenfiúság tehát önmegtagadást jelent, az érdekalapú, bűnös társadalmi konvenciók megtagadását, nemcsak a világban, hanem magunkban is mindazt, ami hozzáköt, és az egyetlen igazság felé való fordulást.

 


A királynak pedig, ha igazi király akar lenni, akkor neki is meg kell tagadnia önmagát, és az atya felé fordulni, ezzel példát mutatni az egész birodalomnak, hogy a birodalom népei is megtagadják önmagukat, és az atya felé forduljanak az ő közvetítésével, hiszen ő közvetítő ég és föld között. Az ember csak akkor fog heroikus magatartást tanúsítani, önmagát megtagadni, és feljebbvalójának hűséget fogadni, ha látja, hogy ő is heroikus magatartást folytat, vagyis megtagadja önmagát. Az önmegtagadás így békíti ki egymással a hatalom és a szabadság ellentétét.

 


Felhasznált Irodalom:

 


http://w3.sopron.hu/intranet/kavehaz/Bechtpr.html

 


http://hu.metapedia.org/wiki/Legionarizmus

 


http://national-anarchism.blogspot.com/2008_05_01_archive.html

 


http://hu.metapedia.org/wiki/Falangizmus

 


http://hu.metapedia.org/wiki/Jos%C3%A9_Antonio_Primo_de_Rivera

 


http://blog.as.hu/contra/2007/03/19/192

 


http://paxhungarica.org/?q=node/4

 


http://www.szittya.com/KIVOLTSZALASIFERENC.htm

Horváth Róbert: A Tollas Gárda, Nemzetek Európája Kiadó, Budapest, 2001

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.