Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hungarizmus Max Weber protestáns kapitalizmusetikája alapján

2009.06.07

A hungarizmussal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy nagyon sok bírálat éri, mondhatjuk, hogy szinte mindenki bírálja, de ezek a bírálatok sematikusak, szinte mindig ugyanarról szólnak, a hungaristák nácizmusáról, állítólagos emberiség ellenes bűneiről, amit egyesek szerint elkövettek mások szerint nem. Én most más oldalról, és árnyaltabb formában szeretném kritika alá venni a hungarizmus eszmerendszerét, és csak az eszmerendszert, mert ez biztos, hogy valós jellemzője hungarizmusnak. A hungarizmussal kapcsolatos történelmi eseményekkel nem foglalkozom, mert ez vitatott. Ehhez pedig Max Webernek a protestantizmus, és a kapitalizmus kapcsolatáról szóló elméletét hívom segítségül.

 

 

 


A hungarizmus ideológiája valóban eltér minden más nemzetiszocialista mozgalom ideológiájától. Három pilléren nyugszik a nacionalizmuson, ami a hungarizmus szellemi alapját jelöli, közelebbről az ember egoizmusát, szocializmuson, ami az anyagi alapot jelenti, közelebbről az ember közösségi igényeit. Végül keresztény erkölcsiségen, ami az erkölcsi alapot jelenti, közelebbről az ember transzcendens iránti vágyát, amely keresztény vallás szerint a földi világban az ember erkölcsi tartásában mutatkozik meg, és a hungarizmusban arra szolgál, hogy az ember egoizmusát, és közösségbe való integrálódásra irányuló igényét összhangba hozza. Ezáltal az összes egyén érdekeit a közösség alá rendeli, úgy hogy azok mégis megtarthatják szabadságukat.

 

 

 


Tehát a hungarizmus egyfajta érdekkiegyenlítést szorgalmaz, nem csak a magyar nemzeten belül, de a magyar nemzet, és a többi délkelet-európai nép között is, a Magyarság vezetői státuszának megőrzésével, ami a hungarista birodalom alapja. Továbbá ez az érdekkiegyenlítésre való törekvés mutatkozik a meg a konnacionalizmus eszméjében is, vagyis az Európai nemzetiszocializmusok egymást tiszteletben tartó együttműködésében is. A hungarizmus ebben látja a Magyarság és Európa jövőjét. Tehát a hungarizmus a német nemzetiszocializmussal ellentétben a közösséget nem faji, hanem a keresztény erkölcsiség által összhangba hozott nemzetközösségi alapon definiálta. A zsidóságot sem tartotta faji alapon alsóbbrendűnek, hanem olyan népnek, amely nem kötődik a Földhöz, ezért képtelen a többi néppel együtt élni. A hungarizmusnak még fontos eleme az is, hogy a keresztény hitet ugyan támogatta, de az egyház hatalmát elutasította. A hungarizmus érdekkiegyenlítésre való törekvésében tehát megkülönböztethetünk egyén és közösség viszonyában való érdekkiegyenlítést, és nemzetek közötti érdekkiegyenlítést. Én most főképp az egyén és közösség viszonyában való érdekkiegyenlítéssel szeretnék foglalkozni.

 

 

 


A hungarizmus célja tehát, hogy az egyéneket a nemzet érdekeinek teljes mértékben alárendelje, így biztosítva a nemzetközösség egységét, és jólétét, úgy hogy azok mégis megőrizhessék szabadságukat. Ez a hungarizmus lényege. Az ember szabadságát a nacionalizmus testesíti meg, ami közelebbről az ember egoizmusa, ami megvalósítja a szabadságot az a keresztény erkölcs, és az ellenpont pedig, amiből meg kell valósítani a szabadságot, az a szocializmus, a hungarizmus anyagi alapja, közelebbről az ember közösségbe való integrálódásának igénye. Meg kell jegyezni, hogy az ember közösségbe integrálódásának igényét a hungaristák általában, vagy szinte mindig gazdasági síkon közelítik meg, az embernek a gazdasági viszonyok rendezése által kell a közösségbe integrálódnia. Ezt bizonyítják Szálasi Ferenc azon mondatai is, mint a munkabéke vagy a szocializmus munkaszerkezete. Véleményem szerint tehát a hungarizmus esetében a kérdés az, hogy megvalósítható e a szabadság úgy, hogy ha ellenpontjává a gazdaságot tesszük, ellenpontból megvalósítóvá pedig a keresztény erkölcsöt.

 

 

 


„Weber szerint az embert minden állati ösztönén túl alapvetően meghatározza a “szerzési ösztön”, vagy ahogy máshol nevezi, a “nyereségvágy”. Ez véleménye szerint olyan irracionális drive, amely meggátolja az embert valódi emberi mivoltának kibontakoztatásában. Mint azt könyve 11.oldalán mondja: “ A kapitalizmus egyenest azonos lehet ennek az irracionális ösztönnek a megfékezésével, vagy legalább is racionális mérséklésével . ” [2] A kapitalizmus fogalmának alapjelentését tehát szinte pszichológiai eszközökkel adja meg. Minden olyan gazdaságetika, amely a nyereségvágyat mérsékeli, illetve racionálissá teszi, tulajdonképpen a kapitalizmus egyik válfaja. Tehát nem a nyereségvágy teljes megszüntetését teszi céljául. Weber külön hangsúlyozza, hogy a kapitalizmus alapeszméje nem mond ellen ennek az alapvető emberi szükségletnek: “ A “jövedelmezőségre” való törekvéssel azonban igenis azonos a kapitalizmus. Mert “nyereségnek”, annak lennie kell . ” [3] A kapitalizmus alapeszméje tehát a racionális értékfelhalmozással rokon. A ‘nyereség' ugyanis bármi lehet. Ez ugyanis nem szükségszerűen jelent anyagi javakat; sőt, pont a protestáns példa mutatja, hogy az anyagi javak felhalmozása spirituális javak megvásárlását teszi lehetővé, így pusztán eszköz és nem cél.”

 

 

 


Max Weber szerint tehát a kapitalizmusban a profitmaximalizálás feltétele éppen a nyereségvágy mérséklése, ami jelentheti a költekezés mérséklését is, mert a megtakarított pénz, ha befektetjük, újabb pénzt fial, de jelentheti a munkavégzés során tanúsított önfegyelmet, mert az elősegíti a munka hatékonyságát, és ezáltal szintén nagyobb nyereséget eredményez. Tehát a kapitalizmusban a profitmaximalizálás feltétele nem más, mint a nyereség érdekében kifejtett aszkézis, önfegyelem, vagy a költekezés mérséklése, amihez természetszerűleg hozzátartozik egyfajta erkölcstan, ami a protestantizmusban megvan, a katolicizmusban nem. Ennek következtében a protestantizmus elősegítette a kapitalizmus kifejlődését.

 

 

 


Mondanom sem kell, ez nagyon hasonlít a hungarizmus gazdasági életben tanúsítandó erkölcstanához. Lényegében a hungarizmus is a gazdasági tevékenység során tanúsított erkölcsöt, önfegyelmet, aszkézist követel az egyéntől, amit a kereszténységből merít, (ahogy a kapitalizmus is a protestáns kereszténységből nyerte erejét) csak ennek nem a profitmaximalizálás a célja, hanem a nemzetközösség jóléte, pontosabban a nemzetközösség, és az egyén együttes jóléte. Hiszen a hungarizmus azt mondja, hogy az egyén a nemzetközösség mellett önmagát is ki kell tudnia bontakoztatni, saját céljait is meg tudja valósítani, ez jelenti szabadságát. Tulajdonképpen a kapitalizmus is ezt mondta, hogy a profitmaximalizálás érdekében kifejtett aszkézis valójában önmagunk megvalósítását jelenti, hiszen ezáltal sikeresek leszünk. Továbbá a kommunizmus is megkövetelt egyfajta munkaerkölcsöt, a szocializmus építéséért kifejtett áldozatot a munkástól. Ezt pedig sokszor az egyén felszabadításaként állították be. A hungarizmus pedig azt mondja, hogy az egyén és közösség érdekeinek összhangba hozása fegyelmezett szabadságot jelent, ami kiküszöböli a kommunizmus rabságát, és a liberalizmus szabadosságát egyaránt, vagyis megoldást jelent a modernitás összes problémájára.

 

 

 


Tehát minden modern gazdasági rendszer ezt mondta, hogy a kapitalizmus, a kommunizmus és a még sehol ki nem próbált hungarizmus is azt mondja, hogy a gazdasági tevékenységgel összekapcsolt erkölcsiség (aszkézis) szabadságot hoz, a hungarizmust még soha nem próbálták megvalósítani sehol, de a kommunizmusban, és a kapitalizmusban ez még soha nem hozott boldogságot, csak sivár életet.

 

 

 


Fogyasztói társadalmat, rabságot. A keresztény erkölcsöt az egyén és közösség földi jólétének megvalósítására használni, az olyan, mintha a földön akarnánk megvalósítani a mennyországot. A protestantizmusban Weber szerint a predestináció (eleve elrendeltetés) tana volt az, ami segítette a kapitalizmus létrejöttét. A predestináció tana szerint minden ember eleve el van rendelve a kárhozatra, vagy az üdvözülésre, de földi életvitele mintegy jelzi, hogy melyikre van elrendelve. Ez a tan hozta ki a protestáns emberből azt a szellemiséget, ami földi életében a munkában való önfegyelemre, és aszkézisre sarkallta. Tulajdonképpen ez a tan is valamiképp a mennyországnak a földre való lehozatalát jelenti, és ezáltal alakult ki a modern kapitalizmus, vagyis a hungarizmus lényegében ugyanazzal akarja orvosolni a modernitást, ami azt létrehozta. Természetesen a katolicizmus is hirdeti a rendet, az erkölcsöt, és a harcos életszemléletet, de annak célja mindig csak valami transzcendens lehet. Mint az üdvözülés, vagy Krisztusért való önfeláldozás.

 

 

 


A gazdasági tevékenységgel összekötött erkölcsiség, aszkézis valószínűleg mindig sivár életet teremt, mindegy hogy mi a célja: profitmaximalizálás, vagyis egyéni jólét (kapitalizmus), a szocialista társadalom építése (kommunizmus) vagy a nemzetközösség és az egyén együttes jóléte: (hungarizmus). Kérdés, hogy a hungarizmusban miért és mennyiben lenne ez másképp.

 

 

 


Meg kell jegyezni, hogy minden modern gazdasági és társadalmi rendszer aszketikus erkölcsisége másfajta embertípust nevel. A kapitalizmus a fogyasztói embertípust, a kommunizmus a szocialista embertípust. A hungarizmus célja pedig, amely hősi életszemléletet hirdet: „olyan új magyar lelkitípus kitermelése, mely faji, népi talajban gyökerezik, a nemzettudatból a nemzetönérzet, öncélúság és a nemzeti hivatástudat magaslatára emelkedett olyan nemzedék felnevelése, mely testben, lélekben erős, szép, nemeslelkű, becsületes, önzetlen, önfeláldozó, vallásos, magaerejében bízó, fegyelmezett, engedelmeskedni, tűrni, szenvedni, dolgozni, tanulni, hinni, önállóan kezdeményezni tud, előretörő, önérzetes, bátor, kitartó, eszményekért lelkesül, a Hazáért, a fajért élni s ha kell, halni is kész. A szép, jó, igazi erényei lelki összhangban építik nemes jellemét, olcsó megalkuvás helyett szívesen választja a kemény harcot, mert tudja, hogy sem ő, sem faja nem alábbvaló egyetlen nemzetnél sem és joga van az elsők sorában helyet foglalni a saját tehetségéből, kiharcolt erejéből és nem mások érdekéből és érdeméből.”. Szálasi erről az embereszményről ír, amikor a hungarizmus szellemi alapját, vagyis az ember önkiteljesítésre vonatkozó szükségletét taglalja, tehát valószínűleg ebben látja a hungarista ember szabadságát.

 

 

 


A hungarista embertípusban valóban megvannak ezek a tulajdonságok, ami látszik napjaink hungarista felvonulásain is. Bátornak, életerősnek, fegyelmezettnek látszó fiatalok állnak ott sorban akikben láthatóan van tartás. De mindez akkor sem jelenti azt, hogy a hungarista embertípus szabad, mert a hősi életszemlélet valóban pozitív dolog ugyan, de szabadságot csak akkor jelent, ha valami magasabbrendű transzcendens létezőért gyakoroljuk, nem pedig bármilyen közösségért, vagy a szocializmusért, vagy gazdasági javakért, mert szabadság csak Istenben van.

 

 

 


Hogy ez ellentmond a nemzet érdekeinek? Egyáltalán nem. Isten követése sohasem mond ellent a nemzet érdekeinek. Szent László, akit a hungaristák példaképüknek tartanak a kunok elleni harcban a Magyarság apostoli küldetését hajtotta végre, vagyis a keresztény Európa védelmét, tehát egy a nemzet felett álló magasabbrendű eszményért harcolt, és mégis akkoriban volt Magyarország talán a legerősebb. Hiszen, mint ahogy azt már leírtam legutóbbi cikkemben http://antignosztikus.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=70847 az igazi tradicionális hit egyesíteni tud önmagában látszólag egymásnak ellentmondó tradicionális, és antitradicionális, vagy tradicionális, és tradicionális elemeket, tehát Szent László úgy volt nemzeti, hogy nemzetfeletti is volt egyben. Bizonyítja ezt az is, hogy a legsikeresebb európai nemzetiszocialista mozgalom a spanyol falangizmus volt, amely Szent Lászlóhoz hasonlóan magasabbrendű szellemi hivatást akart adni népének, teljes mértékben, és feltétel nélkül támogatta a királyság, a monarchizmus eszméjét, és éppen ezért a katolikus egyház is elfogadta. Igaz a királyságot a hungarizmus is támogatta, ha a király visszatérését nem is. Ezt nem lehet racionális fogalmakkal megmagyarázni, hogy miért van így, de így van.

 

 

 


A hungarizmus embereszménye tehát sokkal különb a kommunizmus, vagy a kapitalizmus embereszményénél, amelyekben nincs hősi életszemlélet, illetve a kommunizmusban valamennyire van, mint hogy egy szocialista szlogent említsek: „a munka hőse”, de nem annyira hangsúlyosan, és harcosan, mint a hungarizmusban, ennyiben pozitív dolognak tekinthetjük a hungarizmust, tehát azzal, hogy a hungarizmust a kommunizmushoz és a kapitalizmushoz hasonlítom, nem mondom, hogy ugyanaz. Azonban a hungarizmus embereszménye akkor sem szabad. A hungarista embereszmény lehet igazi hazafi, lehet bátor, lehet életerős, és mivel nem a szocializmus építését, vagy a profitmaximalizálást, hanem a nemzetközösséget szolgálja, akár hasznosabbnak is tekinthetnénk, de nem szabad, és ez nagyon megnehezíti, hogy a hungarizmus hivatását betöltse.

 

 

 


Hogy nem szabad az látszik a középkori ember, mint például Szent László, és a hungarista ember összehasonlításában is. A középkori lovag harcos, és fegyelmezett ugyan akárcsak a hungarista de alakját mindig jellemzi valami transzcendens könnyedség is, mert a középkori lovag harcában az ég felé tart. Továbbá meglátszik ez a hungarista rockzenén is, ami heroikus ugyan, de durva. Ez a probléma a hungarista embereszménnyel, hogy heroikus ugyan, de nem transzcendens. Nem szabad.

 

 

 


Szálasi a hungarizmus című művében a hungarizmus szellemi alapjának ismertetésekor, még amiről beszél az a kultúra. A kultúra is csak akkor adhat szabadságot, ha szakrális kultúráról van szó, ha az égből jön, és általa az ég felé tartunk, vagyis annak is valami magasabbrendűt kell szolgálnia. Szakrális kultúra csak a vallásos és a feudális társadalomban tudott megvalósulni, mint ahogy azt már leírtam „A Németh László féle „minőségszocializmus” bírálata” című cikkemben. http://antignosztikus.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=65366

 

 

 


A hungarizmust már összehasonlítottam a spanyol falangizmussal „A hungarista birodalmi eszmény a magyar falangizmus tükrében” című cikkemben. http://antignosztikus.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=68493 érdemes összehasonlítani a második legsikeresebb szélsőjobboldali eszmerendszerrel az olasz fasizmussal is. Az olasz fasizmus az egyént nem a nemzet vagy a faj, hanem az állam alá rendelte. Viszont itt az egyénnek az állam alá való rendelése csak eszköz egy magasabbrendű spirituális cél megvalósításához. Ugyanis a fasizmus magja egy olyan spiritualisztikus szemlélet volt, amely azt mondta, hogy az ember csak a hősi életszemlélet által üdvözülhet, az önmegtagadó, és harcos életvitel által, a harc, a küldetés, az önmegtagadás és a halál által. A fasizmus ennek alapján erősen elítélte a pacifizmust, harcos eszméket hirdetett. A háború célja az olasz fasiszták esetében nem annyira a faj, vagy a nemzet érdekeinek a védelme volt, mint a német nemzetiszocialisták esetében, inkább ennek a hősi, spiritualisztikus életszemléletnek a kibontakoztatása, és ezáltal az egyén üdvözülése.

 

 

 


Az állam feladata pedig, az hogy ezt az embereszményt kinevelje, létrehozva a római birodalom mintájára a harcos, önmeghaladó állameszményt, az impériumot. Azonnal észrevehetjük a fasizmus hősi életszemléletének a hungarizmus hősi életszemléletétől való különbségét, a hungarizmusban a hősi életszemlélet célja csupán a nemzetközösség jóléte, a fasizmusban viszont spirituális célja van. Mussolini nem jelölt meg vallást, amiben ennek a hősi életszemléletnek, spiritualisztikus szemléletnek ki kell bontakoznia, elfogadta a római katolicizmust államvallásként, de érezhető, hogy ez a szemlélet inkább az ókori pogány római szellemiséghez áll közel, a pogány római szemléletben volt jelen nagy hangsúllyal az a szemlélet, hogy az ember a harc által üdvözülhet, persze a római katolicizmusban is jelen volt, ami a keresztes hadjáratokban mutatkozott meg.

 

 

 


Azonban talán éppen a rómaisággal való erős kontinuitása lehet az oka annak, hogy sokkal kevesebbszer történt meg, és mondhatjuk, hogy jelentéktelen volt az olasz fasizmusnak a római katolikus egyházzal való súrlódása, mint a hungarizmus esetében, hiszen a római katolicizmus is a római szellemiség talaján jött létre. Az olasz fasizmustól a spanyol falangizmus annyiban különbözik, hogy a falangizmus nem az egyéneket külön-külön akarta az állam alá rendelni, és hősi életszemléletre nevelni, hogy üdvözüljenek, hanem először a nemzetet akarta felemelni, egy a tradicionális, feudális társadalom formáira nagyon emlékeztető szocializmus szemlélet, a nemzeti szindikalizmus keretében, hogy aztán magasabbrendű szellemi küldetést adjon az egész nemzetnek.

 

 

 


Érdekes, hogy a két világháború közötti jobboldali magyar értelmiségiek jó része inkább az olasz fasizmussal szimpatizált, nem a falangizmussal, mint én, pedig az olasz fasizmus nagyon az olasz szellemiséghez van tervezve. A magyar viszonyok közé szerintem nehezen vihető át. Visszatérve tehát a hungarizmushoz. A hungarizmussal tehát az a probléma, hogy a benne lévő hősi életszemléletben nincs jelen nincs jelen, vagy legalábbis nem elég hangsúlyosan van jelen a spiritualitás, az ég felé törés. Az egyénnek a közösség alá rendelése spirituális cél nélkül leginkább a német nemzetiszocializmus szemléletére hasonlít. Igaz, hogy a hungarizmus a nemzetközösség alá rendelte az egyént a nácizmussal ellentétben, amely a faj alá rendelte, továbbá a nácizmus nem törekedett a keresztény erkölcs által való érdekkiegyenlítésre egyén és közösség között. A hungarizmus pedig törekedett, de ez a német nemzetiszocializmus szemléletére hasonlít, és elgondolkodtató, hogy az olasz fasizmusról, vagy a spanyol falangizmusról sokszor még azok is enyhébb hangnemben beszélnek, mint a nácizmusról, akik annyira nem szimpatizálnak a szélsőjobboldalisággal. Ők is sokszor azt mondják, hogy azok annyira nem voltak totalitárius, elnyomó rendszerek, annyira nem korlátozták az ember szabadságát. Kérdés, hogy vajon nem e azért, mert spirituális célt adtak az embereknek, nem e ezért tudtak szabadságot is adni az embereknek. Ez is mintha arra utalna, hogy ha a hungarizmust megpróbálnák a gyakorlatba átültetni, akkor nem tudna szabadságot adni az embereknek.

 

 

 


Egyén és közösség érdekeinek összehangolását véleményem szerint gazdasági, erkölcsi és szellemi értelemben leginkább a közösségtől való függetlenedés, mégis beletartozás dimenziójában lehetne összehangolni. Hiszen ez adhat igazi szabadságot. Ugyan nem ezt mondja, de ezt a függetlenedés gondolatot sugallja a hungaristáknak a nemzetek érdekeinek összehangolásánál alkalmazott Illyés Gyula-i elve is, a jogot védj, és jogot ne sérts heroizmusa, amit úgy is fordíthatunk, hogy büszke vagyok arra, ami én vagyok, és ami nekem van, és büszke vagyok arra, hogy nekem nem kell az, ami te vagy, és ami neked van.

 

 

 


Ez igazi erkölcsi önmeghaladás, és nagyon hasonlít Jézus azon mondatára, hogy „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.”, amit nem gnosztikus értelemben kell felfogni, hogy az anyagi világgal való érintkezéstől tilt el minket Jézus, hanem az előbb leírt erkölcsi önmeghaladás értelmében. Bár annyiban is szabadságot jelent, hogy az egyén a társadalmi élet terheitől is szabadul valamennyire, amely persze nem az anyagi világból való teljes menekülést jelenti, mint pédául a buddhizmusban. Erről írtam a Kereszténység – Nietzsche – Buddhizmus – Fogyasztói társadalom című cikkemben http://antignosztikus.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=60757

 

 

 


Tehát úgy ezt az elvet kellene kiterjeszteni a nemzetek egymás közti viszonyáról az egyén és közösség összehangolásának elvére. Az egyént úgy lehetne függetleníteni a közösségtől, hogy annak mégis része marad, ehhez viszont tradicionálisabb gazdasági rendszer kellene a modern ipari társadalom tömegtermelése helyett, mint például a régi céhrendszer magányos kézműveseinek, és iparosainak világa, akik úgy voltak függetlenek a társadalomtól, hogy mégis hasznos tagjai voltak. Ha pedig szakrális kultúrát akarunk velük műveltetni, akkor feudalizmus valamilyen formában való visszaállítására is szükség lenne, ezért lenne célszerű a hungarizmusnak nyitnia a tradicionálisabb formák felé.

 

 

 


A hungaristák főképp Szálasi katolikus hitére hivatkozva folyamatosan a katolicizmust tartják példaképüknek, és ahhoz próbálnak közelíteni, de valójában itt egy nagyon is protestáns szemléletről van szó, amit a Weberi protestáns etikával való összevetés is bizonyít. Nem véletlen, hogy Pezenhoffer Antal azt írta, hogy Szálasi mozgalmát katolikus hite ellenére főképp a protestáns Magyarság támogatta.

 

 

 


A hungarizmust ugyan még sehol nem próbálták meg a gyakorlatba átültetni, de szerintem, ha megpróbálnák, akkor totalitarizmushoz vezetne, éppen azért, mert nem tudna igazi szabadságot biztosítani tagjainak, a gazdasági tevékenységhez kötődő erkölcsiség, aszkézis miatt. Nem tudhatjuk biztosan, hogy ez valóban így lenne e, de szerintem így lenne. Lehet, hogy erős államot teremtene, de az a tény, hogy nem tudna szabadságot igazi biztosítani az embereknek előbb-utóbb az állam erejét is aláásná. Szálasi lehet, hogy erkölcsös ember volt, lehet, hogy mindenben a jószándék vezérelte, amit tett, de az ideológiájának ez a része ilyen formában nem üdvözlendő.

 

 

 


Ha ideológiáját más formában fogalmazza meg, akkor talán a katolikus egyház, és Horthy Miklós kormányzó is jobban elfogadta volna a mozgalmat, és jobban szolgálhatta volna nemzetét. Az érdekkiegyenlítésnek a nemzetek között való megvalósítására vonatkozó része az ideológiának, a kelet-európai népek társ és sorsközössége, a magyar birodalmi gondolat, amit az Illyés Gyula-i jogot védj, és jogot ne sérts heroizmusa tart össze, és a konnacionalizmus eszméje viszont kétség kívül sokkal pozitívabb része az ideológiának.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.