Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyar egykézés szociológiai elemzése

2009.10.22

Fülep Lajos Baranyai református lelkész: „A Magyarság Pusztulása” című művében sorra veszi a magyar egykerendszer kialakulásának lehetséges okait. Először a vallási okot, miszerint a magyarság elvallástalanodásában keresendő az ok, vagy esetleg a magyar protestantizmus természetében, miszerint a református vallás nem tud elegendő erkölcsi tartást adni a magyarnak, és ebből következik az az erkölcsi züllés, ami az egykézést előidézte. Ezt azonban, ha nem is veti el, de vitatja, mert szerinte az elvallástalanodás is valószínűleg csak tünete valaminek. Továbbá szerinte az egykézés minden magyar felekezetben jelen van, nem csak a reformátusok között.

A következő a gazdasági ok, amit lehetőségként fölvet. Ezek szerint a parasztság a Föld elaprózódásától való félelmében vállal csak egy gyermeket, vagyis fél megosztani a Földet, hogy hedonista igényeit kielégíthesse. Ezt azért vitatja, mert épp a szegény zselléreknél születik sok gyermek, és a parasztság más úton is meg tudná tartani eredeti életszínvonalát, nem csak a Föld elaprózódásának megakadályozásával. Felvet olyan érvet is miszerint a magyarság elöregedése a bajnak igazi oka, azonban ezt is vitatja, hiszen a Magyarság semmivel sem öregebb más népeknél, és ha valóban ez lenne az oka a jelenségnek, akkor a fogyásnak természetes és nem mesterséges úton kellene előállnia.

Végül felvet egy olyan lehetőséget is, miszerint idegen népek példáinak hatása vitte rá a magyarságot az egykézésre. A rácok egy csoportját említi, akik Magyarországra költözve szintén belekezdtek az egykézésbe, és el is tűntek egy idő után, és talán az ő példájukat követve kezdtek a Magyarok is egykézni. Ezt azért vitatja, mert ahhoz, hogy egy nép egy másik népnek a példáját átvegye, ahhoz már az ő jellemének is előfeltételeznie kell, hogy képes ennek a mintának az átvételére. Tehát, akkor mi az a tényező Magyarság jellemében, ami a Magyarságot ennek a mintának az átvételére képessé tette?


Végül arra a megállapításra jut, hogy a fő ok a Magyarság erkölcsi züllése, minden más, az elvallástalanodás a gazdálkodás jellegének megváltozása, maga az egykézés, csak ennek a tünete. Kifejti, hogy ezt ki kell mondani, még akkor is, ha ezzel rossz fényt vetünk a Magyarságra, mert igazi gyógyulás csak így várható. Ha ezt nem mondjuk ki, ha becsapjuk magunkat, azzal csak ártunk a Magyarságnak, és nem használunk vele. Végül sorra veszi azokat a jelenségeket, amelyek az erkölcsi züllés velejárói a magyar parasztság körében. Az egyke világban szerinte csak a vagyon a fontos, a fényűzés, ezért nem vállalnak egynél több gyermeket. A nők rengeteg pénzt költenek ruhákra, luxuscikkekre és uralkodnak a férfiak felett. A fiatal férfi dolga, hogy vigyázzon, hogy a szexuális élet folytatása közben, ne essen teherbe a lány, amíg a fiatal pár „kiélvezi az életet”.

Ebben is a nő szolgája. A természeti törvény ilyesfajta kijátszása ingerülté, és veszekedőssé teszi a házaspárt. Emiatt gyakori, hogy elválnak. Ha mégis teherbe esik a lány, arra is van gyógymód. Legtöbbször magába szúr egy rozsdás kötőtűvel, vagy egy mezei virág gyökerével, és ez az önkéntes operáció sokszor azt eredményezi, hogy a lánynak soha többé nem lehet gyermeke. Az egyke gyermekeket a szüleik gyakran elkényeztetik, öltözködésükre annyit költenek, ami öt gyermek ruháztatására is elég, így már gyermekként a hedonisztikus élvhajhászásra van nevelve, és ezt adja tovább ő is a saját egyke gyermekének. A kötelesség teljesítésére és a terhek viselésére való felszólítást a papok és az urak furfangjának tekintik, mert szerintük bolond az, aki nemcsak magára gondol. 

Ezt az esszét Fülep Lajos 1929-ben írta, akkor még főképp a délvidékre volt jellemző ez az egykerendszer. Baranya és a vele szomszédos Tolna és Somogy megyékre. Ma már az egész országra, ezt tudjuk. Érdekes kérdés az is, hogy miért éppen a Délvidéken kezdődött ez a jelenség. Bár, hangsúlyozom, én sem tudom, hogy mi ennek az oka, de én leginkább a magyar protestantizmus jellegével tudnám összefüggésbe hozni ezt a jelenséget. Azonban itt vigyáznunk kell, mert a protestantizmus véleményem szerint csak kihozta a Magyarságból azt, ami eleve benne volt a Magyarság lelkületében, vagy legalább is a délvidéki magyarság lelkületében, így tehát ez a jelenség további magyarázatra szorul.

Ezeket az összefüggéseket Max Weber protestáns kapitalizmusetikájának, és Hamvas Béla: Öt Géniusz című művének segítségével szeretném megvilágítani. Először ezt a két nézetrendszert szeretném bemutatni. „Weber szerint az embert minden állati ösztönén túl alapvetően meghatározza a “szerzési ösztön”, vagy ahogy máshol nevezi, a “nyereségvágy”. Ez véleménye szerint olyan irracionális drive, amely meggátolja az embert valódi emberi mivoltának kibontakoztatásában. Mint azt könyve 11. oldalán mondja: “ A kapitalizmus egyenest azonos lehet ennek az irracionális ösztönnek a megfékezésével, vagy legalább is racionális mérséklésével.” A kapitalizmus fogalmának alapjelentését tehát szinte pszichológiai eszközökkel adja meg.

Minden olyan gazdaságetika, amely a nyereségvágyat mérsékeli, illetve racionálissá teszi, tulajdonképpen a kapitalizmus egyik válfaja. Tehát nem a nyereségvágy teljes megszüntetését teszi céljául. Weber külön hangsúlyozza, hogy a kapitalizmus alapeszméje nem mond ellen ennek az alapvető emberi szükségletnek: “A “jövedelmezőségre” való törekvéssel azonban igenis azonos a kapitalizmus. Mert “nyereségnek”, annak lennie kell.” A kapitalizmus alapeszméje tehát a racionális értékfelhalmozással rokon.

A ‘nyereség’ ugyanis bármi lehet. Ez ugyanis nem szükségszerűen jelent anyagi javakat; sőt, pont a protestáns példa mutatja, hogy az anyagi javak felhalmozása spirituális javak megvásárlását teszi lehetővé, így pusztán eszköz és nem cél.”  Max Weber szerint tehát a kapitalizmusban a profitmaximalizálás feltétele éppen a nyereségvágy mérséklése, ami jelentheti a költekezés mérséklését is, mert a megtakarított pénz, ha befektetjük, újabb pénzt fial, de jelentheti a munkavégzés során tanúsított önfegyelmet, mert az elősegíti a munka hatékonyságát, és ezáltal szintén nagyobb nyereséget eredményez.

Tehát a kapitalizmusban a profitmaximalizálás feltétele nem más, mint a nyereség érdekében kifejtett aszkézis, önfegyelem, vagy a költekezés mérséklése, amihez természetszerűleg hozzátartozik egyfajta erkölcstan, ami a protestantizmusban megvan, a katolicizmusban viszont nem. Ennek következtében a protestantizmus elősegítette a kapitalizmus kifejlődését.


Hamvas Béla: „Az öt géniusz” című könyvében nagyon jól mutatja be Magyarország tájait, hangulatait, az ott élő emberek jellemét, és életrendjét, vagyis Magyarország géniuszait. Mit ért, ugyanis Hamvas Béla géniusz alatt? Lényegében egy földrajzi terület geográfiai jellemzőinek, és az ott élő emberek kultúrájának, jellemének és életrendjének szerves egységét, ami egy szellemiséget alkot. Az országot abból a szempontból, hogy melyik géniusz uralja, Délnyugatra, Nyugatra, Északra, Keletre (Alföld) és Erdélyre osztja, de ezek az elhatárolások nem merevek. Leírja például, hogy Sopront nagyobbrészt a nyugati géniusz uralja ugyan, de kisebb részt a déli is. A következő részben csak az öt géniusz, Hamvas által leírt, emberekre vonatkozó jellembeli, és életrendi jellemzőit mutatom be.

„Dél – oldottság, derű, nyugalom, félálom, egyensúly, csökkent aktivitás, aranykor-ösztön (a történet küzdelmeiben nem részt venni), ritmikus életigény, idealitás, közvetlen élethelyzet,

Nyugat – civilizáltság, fejlődéseszme, hétköznapi munkaétosz, szociális tagozottság, intenzív művelés, ráció, állandó tanulás, tevékenység, praktikus, lojalitás,

Észak – provinciális életrend, természetközelség. önálló kultúra nélkül, félműveltség, laza szociális kapcsolatok, melankólia, gyakorlatlanság, szekták, irrealitás,

Kelet – a nomádság és az állandó letelepedés között, szabadság-sóvárgás, letargia és kitörő indulat, tiltakozás minden ellen, ami nem ő, hiúság, kevélység, zaklatottság, irreligiozitás, bomlott szocialitás (egyéniség-fragmentumok), a tanulás és az alkalmazkodás nehézsége, uralmi ösztön, lázongás, ellenkezés, ideiglenesség,

Erdély – szakadékosság, mély ellentétek és azok áthidálasa, humor (groteszk), sokrétűség, kettőség, megalkuvás, bonyodalmak, okos gyakorlatiasság, magas életigény, ízlés, rafinéria.”

Dél – Görögország, Olaszország, Spanyolország.

Nyugat – Németország, Ausztria, Svájc, Benelux államok

Észak – Lengyelország, Balti államok, Skandináv államok

Kelet – Orosz sztyeppe

Erdély – Bizánc, Törökország

Érdemes megjegyezni, hogy Magyarországon a protestantizmus, pontosabban a kálvinizmus, főképp földműves vallás volt, ellentétben Németországgal, ahol a kapitalista ipari és kereskedelmi réteg vallása volt, és ahol Max Weber elvégezte a protestantizmus elemzését.  Tehát Fülep Lajos végeredményben arra a következtetésre jutott, hogy az erkölcsi züllés, pontosabban a mérhetetlen hedonizmus az oka az egykerendszernek. Ezzel az a probléma, hogy hedonizmus más kultúrákban is létezett. Lásd az ókori Görögországot, vagy Rómát. Az ókori görög és római világ szinte teljes egészében hedonisztikus jellegű volt, hiszen a bor és a mámor jegyében állt, de ott mégsem honosodott meg az egykerendszer. Akkor mi lehet ennek a magyarázata a Magyarság esetében?

Ha igaz, amit én írtam, és ezt a hedonizmust a magyar protestantizmusból eredeztetjük, akkor ellentmondásba keveredünk, mert ez a fajta hedonizmus, amit itt lefestettünk, éppen az egyéni kötelességek és terhek kikerülését célozza meg, amelyek minden igazi magyar embernek sajátjai kellene, hogy legyenek, aki együtt érez közösségével, nemzetével. Max Weber pedig éppen azt fejtette ki, hogy a protestantizmus valójában terheket ró az emberre, hiszen arra készteti, hogy a Földi élet javaiért megfeszített munkában, és a megszerzett anyagi javakkal való spórolásban kifejtett aszkézist hajtson végre. Tehát ez a fajta hedonisztikus szellemiség éppen az ellenkezője annak, amit Weber a nyugati protestantizmusról leírt.

A Fülep Lajos által leírtakból viszont kitűnik, hogy tulajdonképpen a Magyar egykerendszer esetében is egyfajta aszkétikus magatartásról van szó. Csak ellentétben a nyugati kálvinistával, aki azért végez aszkézist, hogy feljebb jusson a társadalmi ranglétrán, és hogy minél gazdagabb legyen, hogy aztán ezt a gazdagságot lényegében soha ne élvezhesse, hiszen mindig spórolnia kell, hogy a meglévő pénze minél több pénzt fialhasson. Továbbá a rengeteg munka miatt sem élvezheti, amit elvégez. Tehát nem élhet fényűző életet. A magyar kálvinista földműves egyszerűen magáért a fényűzésért végez aszkézist, és tanúsít önfegyelmet. Hiszen mi másnak nevezhetnénk ezt, mint aszkézisnek, és önfegyelemnek, amikor a fiatal lány magába szúr egy rozsdás kötőtűvel, vagy ki élvezi azt, amikor a természeti törvény állandó kijátszásából eredő ingerlékenységből szinte mindig veszekednie kell valakinek a házastársával.

Ez pedig paradoxon, hiszen az aszkézis, és az önfegyelem gyakorlása keveredik a hedonizmus gyakorlásával. Két ellentétes jelenség.
Itt jön a képbe Hamvas Béla: Öt Géniusz című könyve, hiszen ő azt írta ebben a művében, hogy a magyar délvidéken a déli géniusz van jelen, a déli géniusz pedig a mediterrán térséghez, vagyis Rómához és Görögországhoz köthető, és mint írtam az ókori mediterrán kultúrákra volt jellemző a hedonizmus, és az egykerendszer pontosan a délvidéken jelent meg először. A hedonisztikus ókori mediterrán világban nem volt egykerendszer, a mediterrán szellemiségű magyar délvidéken viszont van.

Ez pedig csak azzal magyarázható, hogy a hedonizmus önmagában nem okozza a születések számának esését, hiszen ha ez a fajta hedonizmus szellemmel van átitatva, ha a bor és szerelem mámora valóban az égbe emeli az embert, mint ahogy a görögöknél, és a rómaiaknál így volt, akkor nem szakad meg a gyermekáldás. Ha viszont a mediterrán hedonizmus, és a protestáns aszkézis egyszerre van jelen, ha a fényűzésért aszkézist folytatnak, és önfegyelmet tanúsítanak, az nagyon veszélyes jelenség a közösségre nézve. Ezért történhetett az, hogy először a délvidéken alakult ki az egykerendszer, mert ott a mediterrán szellemiség, és a kálvinizmus egyszerre volt jelen. Érdemes megvizsgálni a magyar kálvinizmust, mint földműves vallást.

Míg a német protestantizmust a német táj hideg szürkesége ihlette, addig a magyar kálvinizmust, mint földműves vallást a magyar puszta sivársága. A „kopár szik sarja”, hogy Arany Jánost idézzem. Hamvas Béla szerint a géniuszok nagyjából egy-egy tájegységre összpontosulnak, de kis részben szinte mindenütt jelen vannak Magyarországon. Tehát a délvidéken a keleti magyar Alföld, vagyis a puszta, szellemisége kis részben éppúgy jelen van, mint az Alföldön a délvidék szellemisége. Nyugaton tehát a protestantizmus inkább terheket ró az emberekre, mint hogy hedonizmusra sarkallna.


Manapság sok esetben éppen a protestáns északi országokból jönnek néha olyan hírek, hogy ott javulnak a demográfiai mutatók a népesség körében, tehát hogy több gyermek születik. Így például Svédországból is.  A mediterrán, vagyis katolikus országokból, főként Olaszországból, pedig olyan hírek jönnek, hogy épp ott a legalacsonyabb a születések száma.  Először is meg kell jegyezni, hogy Európa mediterrán tartományai a reneszánsz óta inkább újpogányok, mint keresztények, továbbá meg kell jegyezni azt is, hogy ott igaz, hogy nincs protestantizmus.

Azonban a puritán protestáns szellemiség azokat a területeket is érintette, a kapitalizmus meggyökerezésének folytán, és ennek a szellemiségnek a keveredése az olasz mediterrán szellemiséggel, ami a reneszánszban még inkább mediterránná, és pogánnyá vált, okozhatta a születések számának drasztikus csökkenését ezen a területen, ahogy a magyarországi dél-vidéken is. Tehát a protestantizmus önmagában nem feltétlenül okozza a gyermekszám csökkenését, sőt akár a gyermekszám növekedését is előidézheti. Ahogy a protestáns munkaerkölcs fellendítette a kapitalizmust, úgy a gyermekvállalást is fellendítheti, ahogy Svédországban is fellendítette.

Igaz, hogy ebben semmi szellemi és spirituális nincs, és elég sivár lehet azoknak a családoknak az élete, ahol ez lendíti fel a gyermekvállalási kedvet, de fellendítheti, ez jól látható. Akkor van baj, ha a protestáns szellemiség, és a mediterrán szellemiség keveredik egymással. Magyarországon ez történt, és ez lehet a Magyarság gyengeségének másik oka, a különféle, sokszor egymással ellentétes elvek keveredése a magyar szellemiségben.

 


Felhasznált Irodalom:

 


Fülep Lajos: A magyarság pusztulása, Magvető Könyvkiadó, 1984.

 


Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, Gondolat Kiadó, 1982.

 


Hamvas Béla: Az öt géniusz, Budapest, 1996.

 


Pezenhoffer Antal: A magyar nemzet történelme I. kötet, Út, Igazság, Élet Kiadó, 1993. http://mek.oszk.hu/04200/04245/pdf/01.pdf

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.