Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A mai magyar politikai paletta történelmi gyökerei különös tekintettel a Fidesz helyzetére

2010.05.21

Ahhoz, hogy megértsük a mai politikai paletta történelmi gyökereit véleményem szerint először is elemeznünk kell a két labanc elkötelezettségű történetíró Szekfű Gyula és Pezenhoffer Antal eszmeiségének egymáshoz való viszonyát. Mindkettő katolikus, Habsburg-párti, tehát mint már mondtam labanc szellemiségű történetírónak tekinthető. Az ismertebbikkel kezdem, azaz Szekfű Gyulával. Szekfű Gyula: Három nemzedék című könyvében a reformkortól a Horthy rendszerig tartó időszak történelmi panorámáját adja. A könyvben kifejtett eszmeiség középpontjában Széchenyi István elvei állnak.

 


Szekfű szerint a Széchenyi István által meghirdetett polgári reformterv mögött valójában az a szándék áll, hogy a magyar nemzet jellemét erkölcsileg nemesítse, és ezáltal felszámolja az évszázados magyar faji bűnöket, és a magyarság átkát, a kuruc-labanc ellentétet. A magyar faji bűnök közé tartozik a hiúság és rokonai: önhittség, önáltatás, öncsalás. Továbbá a lelkesedés és szalmatűz, a közrestség és az irigység, amely pártviszályban és uralomvágyban ölt testet.

 


A magyarok jó része a hiúságból eredő önáltatásban nem néz szembe a valósággal, hanem álmokba kergeti magát, ahol hazáját: Hunniát mindenki irigyli, és ahol az ő nemzete a legnagyobb. Az önáltatásból, a valóság elkendőzéséből, aztán a nemzet számára, óriási károk származnak. A másik bűn a lelkesedés, a szalmatűz, vagyis az érzelmi befolyásolhatóság. A magyart szinte bármiféle eszmével könnyen fel lehet lelkesíteni, vagy másokkal szemben haragra gyújtani. Aki meg tudja lovagolni a magyarság érzelmeit, az rögtön úrrá válik közöttük, és ez szintúgy óriási károkat okoz a magyarság számára.

 


A harmadik bűn a közrestség, aminek következtében a magyarok nem hajlandóak magukat olyan tárgyakban felvilágosítani, amelyekhez nem elegendő egy-két mű elolvasása, hanem mélyebb elmélyülés szükségeltetik. Ez pedig többek között politikai dolgokban való rövidlátáshoz is vezet. Továbbá ehhez még hozzájárul az, hogy a hiúság nem engedi, hogy ott keresse a probléma fészkét, ahol az valójában van, hanem saját megrögzött elveit akarja ráerőltetni a valóságra. A negyedik pedig az irigység, amelynek következtében a magyar senkinek nem hajlandó alávetni magát, mindenki csak vezér akar lenni.

 


Lázad az egyház ellen, a király ellen és minden tekintély ellen, ami széthúzáshoz, és a magyarság gyengeségéhez vezet. Ezeket a bűnöket pedig Széchenyi a polgárosodás, és a folyamatos művelődés elősegítésével akarta felszámolni. Attól a gondolattól hajtva, hogy ha a magyar nép műveltségre tesz szert, és ha saját erejéből megvagyonosodik, polgárosodik, akkor a megszerzett műveltségnek köszönhetően majd nem lehet ostoba eszmékkel forradalmakra lelkesíteni, továbbá politikai éleslátásra tesz szert, amelynek következtében kezébe tudja venni a sorsát, és az irigységet is elhagyja, ha önerejéből megvagyonosodik, és ennek következtében nem lesz oka többé az irigységre.

 


Széchenyi eszmeisége tehát konzervatív is volt meg liberális is. Liberális annyiban, hogy haladáspárti volt. Konzervatív pedig annyiban, hogy ellenezte a forradalmat, és az Ausztriától való elszakadást, és a lassú fejlődés híve volt. A polgári fejlődés gondolatát pedig éppen annak érdekében szorgalmazta, amit az igazi liberálisok a legkevésbé sem toleráltak, vagyis a magyarság átkának, a faji bűnöknek és a kuruc-labanc ellentétnek a felszámolása érdekében. Az általa elindított reformkor viszont éppen annak az ellenkezőjét produkálta, amit ő elgondolt. A magyar liberálisok nem hallgattak az ő szavára. Azonnali és radikális változásokat követeltek, ami az 1848-as forradalomba torkollott, ő pedig ennek hatására a döblingi elmegyógyintézetben végezte.

 


Érdekes Szekfű véleménye arról, hogy mi idézhette elő a forradalmi lendületet a magyarság körében, amelytől, mint néptől szerinte oly idegen a forradalom. Egyedül az érzelmi befolyásolhatóság, és az ebből eredő túláradó lelkesedés. Ez egyenes úton vezetett el a 67-es kiegyezésig, amit a Széchenyi eszméivel többé-kevésbé szimpatizáló Deák Ferenc alkotott meg, akinek pártjával együtt akkor is, és azután is óriási küzdelmet kellett folytatnia a radikális liberálisokkal szemben, hogy a kiegyezés intézményét fenntartsák, akik folyamatosan uszítottak a kormány ellen meglovagolva a magyarság érzelmeit.

 


A 67-es kiegyezés elindította a kapitalista fejlődést Magyarországon, de a magyarság művelődési, és polgári felemelkedését, és az ebből következő erkölcsi nemesedést, amit Széchenyi kívánt, nem hozta el. A magyar parasztság és nemesség elszegényedett, a kapitalista fejlődés irányítását a Gallíciából bevándorló zsidóság vette a kezébe, amely együttműködött a liberálisokkal. A zsidóság vette át a sajtó irányítását is, amely szorgalmasan terjesztette a liberálisok önámító nézeteit, miszerint az ezeréves határokat úgy is meg lehet védeni a kissebségekkel szemben, akik egyre inkább el akartak szakadni az Osztrák-Magyar Monarchiától, ha végleg elszakadunk Ausztriától, és a Habsburg háztól, és mindezt hazafias színben tűntette fel.

 


Olcsó tömegkultúrát terjesztett, amely az alacsonyrendű ösztönökre hatott, terjedni kezdett a teozófia, és a freudizmus a zsidó lapok által. Szekfű leírja, hogy ez Németországban sem volt másképp, azt az országot is elárasztotta a zsidó tömegkultúra, de ott ezt senki nem tűntette fel nemzeti színben. Nálunk viszont ez nemzeti színben volt feltűntetve, és a nép annak is fogadta el. Szekfű szerint a népet valakinek fel kellett volna ébresztenie ebből az álmából, hogy az ellene dolgozó liberális eszméket, és zsidó tömegkultúrát nemzeti színben lássa, de ezt senki sem tette meg.

 


Ami pedig ennél is érdekesebb, hogy a dualizmus ideje alatt feltűnt egy párt, a polgári liberális párt, amelynek egyetlen mondanivalója az volt, hogy mindenféle nemzeti eszmét támadott. Legyen az akár labanc, vagyis Szekfű szemével nézve pozitív, a magyarság érdekeit valóban szem előtt tartó nemzeti eszme. Akár liberális kuruc, vagyis a nemzetre valójában ártalmas nemzeti eszme. Ez a párt is főképp zsidókból állt, és a szabadkőművességből nőtt ki.

 


Talán ez lehet az őse a mai SZDSZ-nek. Ez az állapot pedig egyenes úton vezetett el Trianonhoz, és az utána következő Horthy rendszerhez. Szekfű eszmeiségének középpontjában tehát Széchenyi elvei állnak, aki a polgárosodás, és a műveltség terjesztésével a magyar faji bűnöket, és a kuruc-labanc ellentétet akarta felszámolni, és Szekfű csak ezekkel a reformokkal együtt tudta elképzelni a magyar legitim királyságot, vagyis a Habsburg házzal való együttélést, amit ő szociális népkirályságnak nevezett.

 


Az első világháború után életre hívott legitimista mozgalmat bírálat alá is veszi azzal, hogy az érveiben, és programjában csak a közjogi formuláknál marad. Csak a jogfolytonosságra, az ezeréves magyar alkotmányra, és a legitimitásra hivatkozik, de nem veszi be a programjába Széchenyi elveit, a nemzet gazdasági és műveltségi felemelését és ebből következő erkölcsi nevelését, hogy ezáltal mintegy bele tudjon ágyazódni a nemzetbe.

 


Szekfű is ír a magyar kuruc liberalizmusnak, és a magyar forradalmi szellemiségnek a protestantizmussal való összefonódásáról, de nála a protestantizmus jelenléte inkább csak következménye a magyarság jellemének. Ebből következően ő főként a magyarság jellemét akarta megnemesíteni, ami szerinte a probléma gyökerét jelenti.

 


Ezzel szemben Pezenhoffer a magyar protestantizmust a magyarság jellemétől, és minden mástól elvonatkoztatva, önmagában szemléli, és az újkori magyar történelem minden jelenségét kizárólag a katolikus-protestáns ellentétre próbálja visszavezetni. Ez pedig véleményem szerint eléggé egyoldalúvá teszi történelemszemléletét. Fontos érve például annak bizonyításában, hogy a magyarság újkori forradalmai katolikusellenes, és nem németellenes forradalmak voltak, hogy a XX. századi magyar protestánsok, akik Habsburg ellenesek voltak egyáltalán nem ellenezték Hitler hatalomra jutását.

 


A legnagyobb jóindulattal sem tudom belátni, hogy a XX. századi protestáns magyar értelmiség miben támogatta a Hitlerizmust. Szinte mind írtak életük folyamán műveket a Hitlerizmus, annak magyarországi térhódítása ellen. Szabó Dezsőtől kezdve Bibó Istvánig. Még az a protestáns Prohászka Lajos is ellene volt a Hitlerizmusnak, akit a Vándor és Bújdosó című könyve alapján okkal lehetne elfogult német barátsággal vádolni.

 


Ennek persze nem a magyar protestánsok erkölcsi nemessége az oka, és nem is az, hogy a protestáns magyar forradalmak ténylegesen németellenes, és nem katolikusellenes forradalmak voltak. Nyilvánvaló, hogy a katolikus hierarchia ellen irányultak. Sokkal inkább az, hogy a magyar protestantizmustól természetéből adódóan éppen úgy idegen volt a német nemzetiszocializmus, mint a katolicizmus.

 


Hiszen a magyar protestantizmus a magyar földműves tradíciókba, a magyar kulturális hagyományokba beágyazottan létezett, ennek következtében más volt, mint a nyugati protestantizmus, és csak a magyarság jellemének, kultúrájának figyelembe vételével szemlélhető. Ha nem ennek figyelembe vételével szemléljük, akkor egyoldalú történelemszemléletre jutunk.

 


Nem vagyok biztos Pezenhoffer azon gondolatában sem, hogy Szekfűt az vitte volna élete végén a kommunista mozgalomba, hogy félt, hogy könyve mondanivalója miatt meglincselik a kurucok. Én írásait olvasva inkább azt gyanítom, hogy élete végén már nem látott más lehetőséget a magyarság gazdasági felemelésére és erkölcsi nemesítésére, mint a szocializmust. Persze nem tudhatom, hogy ténylegesen mi motiválta Szekfűt.

 


A nyilasokról írt gondolatai is eléggé egyoldalúak Pezenhoffernek, miszerint a nyilas mozgalom egyszerű protestáns Hitlerista mozgalom lett volna. Az igaz, hogy a nyilas párt vezetésében, Szálasit kivéve, aki görög-katolikus volt, sok volt a protestáns, és valóban voltak hitlerista elemek a párt ideológiájában, de inkább a román vasgárda szellemiségéhez volt köthető, mint ahogy Szálasi is a Vasgárdát tekintette példaképének, tehát inkább keleti keresztény hatásra lehet következtetni. Erről már írtam a A hungarizmus és a vasgárda szellemisége című cikkemben: /cikkek/cikkek/a-hungarizmus-es-a-vasgarda-szellemisege

 


Pezenhoffer Antal sok tekintetben elvakult katolikusnak tekinthető, ami ebből, és egész könyvének hangvételéből is látszik, amely a kuruc szellemiséget igyekszik minél jobban elítélni. Sokkal inkább az érzelmek vezették könyve megírásában, nem a józan ész. Ezt pedig a labanc Szekfű éppen, mint kuruc magyar tulajdonságot utasította el. Az elvakultság nem jó tanácsadó még akkor sem, ha a jó oldalon áll az ember.

 


A mai magyar legitimista, vagyis labanc mozgalom sokkal inkább a Pezenhofferi, mintsem a Szekfűi vonalhoz áll közelebb, amit az is jelez, hogy most is csak közjogi formulákra építkezik, nem tette magáévá a szociális királyság eszméjét, és talán éppen ez lehet az egyik oka annak, hogy erős átfedéseket fedezhetünk fel a mai labancok és kurucok között, mivel Pezenhoffer ennyire érzelmi alapokra helyezte a magyar legitimista szellemiséget.

 


A mai magyar kuruc szellemiség megtestesítőjének a Jobbik tekinthető, amely nemzeti radikálisnak mondja magát a Horthy korszakban megjelent kuruc Gömbös, majd az ebből kinövő MIÉP nyomán, amely tipikus kuruc jegyekkel van felruházva. Lázadásra, forradalmiságra való hajlamosság, retorikájában az érzelmeket próbálja meglovagolni, és erre alapozza egész hazafias retorikáját. Igaz, hogy ez a forradalmiság sok tekintetben nem előre, hanem visszafelé tekint, például abban, hogy a földműves rétegeket akarja támogatni, hiszen mint ahogy már mondtam a magyar protestantizmus a magyar tradíciókba beágyazottan létezett. Tehát a mai viszonyok közt már forradalmiság is meg nem is, de ez most nem lényeges.

 


A Jobbik és a legitimista mozgalom közötti összefonódást pedig egyértelműen jelzi a Szent-Korona Rádió szellemisége, amely egyszerre jobbikos és monarchista. Pánczél Hegedűs János a magyar monarchisták vezéregyénisége ugyan óvakodik belemenni blogján a napi politikába, de hát egyértelműen jelzi a két mozgalom közti összefonódást a Szent-Korona Rádió szellemisége. Létezik Magyarországon még egy kuruc mozgalom is, ez a MIÉP, de az inkább a kurucság puritánabb változatát testesíti meg a fékezhetetlenül forradalmi, és újpogány Jobbikkal szemben. Erről már írtam A MIÉP és a Jobbik összehasonlítása című cikkemben /cikkek/cikkek/a-miep-es-a-jobbik-osszehasonlitasa

 


Ők most elhatárolódnak a Jobbiktól, és a Fideszt támogatják. A Pezenhofferi örökségen kívül talán az is szerephez juthatott a magyar labancok, és a kurucok újkori összebarátkozásában, hogy a magyar protestantizmus a nemzeti tradíciókba, a feudalizmusba, a királyság szellemiségébe beágyazottan létezett, még ha nemzeti királyságot is akartak Habsburg királyság helyett, amit az is jelez, hogy a monarchistákhoz hasonlóan elhatárolódnak a nyilas szélsőjobboldaltól, amely ugyan nem újpogány, hanem keresztény erkölcsiséggel átitatott, de erősen szocialisztikus eszméket vall.

 


Jól jellemzi továbbá a kuruc és a labanc szellemiség összeborulását az is, hogy a kurucinfón rendszeresen megjelennek a másik labanc mozgalomnak a reklám bannerei, amely a Pánczél Hegedűsi vonalhoz képest inkább gnosztikus eszmékkel van átitatva, mintsem keresztény eszmékkel. A László András féle metafizikai tradicionalisták reklám bannerei. Végül pedig elemeznünk kell a Fidesz szellemiségének gyökereit is. A Fidesz szellemisége a Bibó Istváni alapokra vezethető vissza, amit az is jelez, hogy a Szakkollégium, amiből elindult a Fidesz Bibó István nevét vette fel, hiszen Bibó Szakkollégiumnak hívták.

 


A Horthy korszakban a történettudomány terén, tehát Szekfű Gyula testesítette meg a labanc szellemiséget, Németh László a kuruc szellemiséget, Bibó István pedig, aki Németh Lászlóhoz hasonlóan szintén protestáns családból származott, mind a kettőből merített, bár érzelmeiben inkább a kurucokhoz állt közelebb. Bibó István társadalomfilozófiájában támogatja a magyar 48-as hagyományokat, mert azok az Európai demokratikus szellemhez vitték közel a magyarságot, amely szerinte az „Európai Társadalomfejlődés Értelme”, ahogy azt azonos című tanulmányában kifejti. A demokratikus szellem a demokratikus római hagyományokból ered, amely a középkorban is tovább élt a Szent Ágostoni keresztény szellemiségben, amely a despotikus keleti Istenkirályságokkal szemben kötelességekkel ruházza fel az uralkodót.

 


Viszont teljes valójában az újkorban bontakozott ki ez a demokratikus szellemiség, ahol a kialakuló demokratikus polgári réteget Bibó, mintegy a középkori és barokk arisztokrácia folytatójának tekinti a demokratikus hagyományok kiteljesítésében, tehát lényegében arisztokratikus jegyekkel ruházza fel. A magyar demokratkus szellemnek nála a politikai nemzet formájában kell testet öltenie, amelyben a nemzet közös feladatok elvégzésében valósítja meg önmagát, ahogy azt az Eltorzult Magyar Alkat, Zsákutcás Magyar Történelem című írásában leírta.

 


Ilyen értelemben tehát Bibó társadalomfilozófiája egyfajta modern keretekbe öltöztetett labanc szellemiség kuruc alapokkal. Ahol a Habsburg-ház és a királyság helyébe az európai demokratikus szellem kerül, amelynek Magyarországon a politikai nemzet formájában kell testet öltenie, és amelyhez, akárcsak a királyhoz arisztokratikus hűséggel kell ragaszkodni. A politikai nemzet arisztokráciája a nemzeti középosztály, vagyis a polgárság, a kuruc 48-at pedig támogatni kell, mint a magyar demokratikus szellem gyökereit. Ilyen értelemben támogatva vannak Széchenyi reformtervei a Bibó szellemiségét követő Fidesznél is, mint ahogy polgári pártnak is mondja magát, de nem azért, hogy felszámolja a kuruc-labanc ellentétet, hanem, hogy a nemzet polgárosodásával megvalósuljon az európai demokratikus szellem, és a politikai nemzet mintaképe.

 


Ebből levezetve a Fidesz szellemiségére véleményem szerint a legtalálóbb kifejezés az újlabanc. Hiszen itt egy a modern társadalom keretei között megvalósuló labanc szellemiségről van szó. A Fidesz, akár csak a régi labancok, ellene vannak minden forradalmi megnyilvánulásnak, az érzelmek uralmának az ész felett, de azokkal ellentétben mindezt demokratikus szellemben teszik. Érzelmektől mentes, hideg fejüknek köszönhetik eddigi politikai sikereiket. A fő szavazóbázisuk nekik is Nyugat-Magyarországon van, akár csak a régi labancoknak. Aki nézi a médiájukat, vagyis a HírTv-t, és látja a benne vetített régi családmeséket, tradicionális foglalkozásokat bemutató műsorokat, az látja, hogy az ő holdudvaruk, a magyar polgári réteg, lényegében arisztokratikus vonásokat vesz fel.

 


A párt magját náluk is egy protestáns értelmiségi réteg alkotja, de a holdudvarban sok katolikus értelmiségi is van, mint például Czakó Gábor, Eperjes Károly stb.. A politikai nemzet eszmeiségét jelzi a Fidesznél, hogy minden siker után elmondják a választóiknak, hogy "közösen csináltuk". Manapság pedig a politikai vitákat figyelemmel kísérve úgy néz ki, hogy a polgári liberálisok utódaiul szegődött SZDSZ és MSZP, akiknek egyetlen mondanivalójuk a nemzeti eszmék tagadása, legyen az akár kuruc, akár labanc, a régi labancok, a pogány kurucok, vagyis a Jobbik és a hungaristák más-más indokból, de egységbe tömörülnek az újlabancok, vagyis a Fidesz ellenében. Talán ez alól kivétel a puritán kuruc párt, vagyis a MIÉP, amely most talán éppen puritanizmusa miatt a Fideszhez szegődött. Végezetül szeretném megjegyezni, hogy én egyetértek Szekfű azon gondolatával, hogy a nemzetet ki kell művelni, és erkölcsileg nemesíteni kell, de azzal már nem, hogy ezt a polgári kapitalista társadalom keretén belül kellene véghez vinni. Szerintem új középkorra lenne szükség.

 


Felhasznált Irodalom:

 


Pezenhoffer Antal: A Magyar Nemzet Történelme http://mek.niif.hu/04200/04245/pdf/index.html

 


Szekfű Gyula: Három Nemzedék, ÁKV-Maecenas Könyvkiadó, 1989.

 


Bibó István: ELTORZULT MAGYAR ALKAT, ZSÁKUTCÁS MAGYAR TÖRTÉNELEM http://mek.niif.hu/02000/02043/html/349.html

 


Bibó István: AZ EURÓPAI TÁRSADALOMFEJLŐDÉS ÉRTELME http://mek.niif.hu/02000/02043/html/430.html

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.