Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Analógia a világmindenség és az emberi társadalom szerkezete között

2010.06.09

Sikerült elolvasnom Oswald Spengler: A Nyugat Alkonya című könyvének első kötetét. Spengler ebben a kultúrkörök elméletét fejti ki, miszerint minden kultúrának van egy ősszimbóluma, amely meghatározza az adott kultúra jellegét. A kultúra születésekor, és virágkorában ez az ősszimbólum vallásos formában határozza meg a kultúra jellegét. Ez a kultúra organikus kora. A kultúrák hanyatló korszakában azonban az adott kultúrának ősszimbóluma által meghatározott formái kiüresednek, elvallástalanodnak, mechanikussá válnak. Ez képezi minden kultúrában a racionalista, mechanizált, nagyvárosi korszakot, amelyet korunkban is láthatunk magunk körül.

 


A kultúrák ősszimbólumának tekintetében több kultúrát is tárgyal, de részletesen csak két kultúrát hasonlít össze. Az antik görög-római kultúrát, és a nyugati kultúrát. Az antik görög és római kultúra, amit más szóval apollóinak nevez, ősszimbóluma a lehatárolt felülettel rendelkező plasztikus testiség formája. Ezt jelzi például az is, hogy a görög matematika csak a természetes számokkal foglalkozott, amelyek természetszerűleg az egységes egészet reprezentálják, és amelyek ebből kifolyólag, a lehatárolt plasztikus testiség megjelenési formái. Ez az ősszimbólum jelenik meg a görög szobrászaton is, amely a csupasz test megjelenítésével foglalkozott, de ez jelenik meg Spengler szerint a görög építészet formáin is.

 


A nyugati kultúra, amit Spengler más szóval Faustinak nevezett, ősszimbóluma viszont a végtelen tér. Ez jelenik meg a nyugati matematikában is, amelyben megjelennek a végtelenbe nyúló irracionális, és egyéb más számok, az infinitezimálisok stb. De ez jelenik meg például a gótikus katedrálisok égbetörő csúcsaiban, amelyek a végtelen utáni vágyat testesítik meg. Vagy a keresztes hadjáratok szellemisége is, amely a távoli Földekre, a végtelenbe való zarándoklatot testesíti meg, ahol harcolhatnak Krisztusért. Illetve a barokk zene végtelenbe törekvő szólamai is.

 


A nyugati kultúra válságát, amit ma is tapasztalhatunk, Spengler szerint az okozza, hogy a nyugati kultúra ősszimbóluma által meghatározott kulturális formák kiüresedtek, elvallástalanodtak, mechanikussá váltak. Ez jelenti a hanyatló korszakot, amit Spengler szerint minden kultúra megél egyszer. Másképp szemléli a nyugati kultúrát Szmodis Jenő, aki Kultúra és sors című könyvében megpróbálja egymással összeegyeztetni Oswald Spengler ciklikus történelemszemléletét azzal a régebbi meglátással, hogy a keleti társadalmak és kultúrák: (India, Kína, az Iszlám) valamiféle állandóságot képviselnek történelmi folyamataikban.

 


Ellentétben a nyugati Görög, Római, mezopotámiai stb. kultúrákkal szemben, amelyek folyamatosan fejlődnek, majd lehanyatlanak, vagyis történelmi folyamataikban ciklikus természetűek, és ennek következtében a keleti kultúrák sokkal hosszabb életűek. A könyv első részeiben a szerző igyekszik definiálni azt, hogy mit is jelent maga a kultúra, és igyekszik górcső alá venni a történelemfilozófia eddigi megállapításait, többek között Spengler, Nietzsche, Toynbee, Huizinga nézetei alapján.

 


Ezután vázlatosan ismerteti a később részletesen kifejtendő történelemfilozófiai nézeteit, amelyben azoknak a kultúráknak a közös jellemzőit próbálja számba venni, amelyekre a ciklikus történelmi folyamatok, vagyis a kezdet, fejlődés, virágkor és a lehanyatlás jellemzőek. Ezekhez a kultúrákhoz tartozik a mezopotámiai sumer, a görög, a római és a nyugati kultúra. Majd megpróbálja számba venni azoknak a kultúráknak a közös jellemzőit is, amelyekre az állandóság jellemző, ezek: India, Kína és az Iszlám.

 


Azoknak a kultúráknak a közös jellemzői, amelyekre az állandóság jellemző egyfelől a kultúra elemeinek: művészet, tudomány, vallás teljes egysége a jellemző. Másfelől ez az egység megmutatkozik a vallás terén is, hiszen a hinduizmusban, vagy a Kínai vallásban a földi világ lényegében egy az Istenséggel, csak annak fokozatilag alacsonyabb rendű megnyilvánulása. Ez az egység az Iszlámban is megmutatkozik, egyfelől a kultúra terén, másfelől a vallás terén is, igaz másképp, mint Indiában és Kínában. Míg a hinduizmusban a világ lényegében egy az Istenséggel, és az Istenség csak egy személytelen spirituális anyag, addig az Iszlámban ugyan Allah személyes Istenként van jelen, aki nem képez egységet a világgal, viszont ha megnézzük az Iszlám túlvilágképét, akkor azt látjuk, hogy ott az egység úgy valósul meg, hogy az evilági materialitás mintegy átáramlik a túlvilágba.

 


Hiszen az iszlám paradicsomban az üdvözülteknek földi gyönyörökben van részük. Továbbá jellemző még ezekre a kultúrákra a lázadásra való hajlam hiánya. A keleti kultúrák uralkodói, és nagy történelmi személyiségei az állandóság lovagjai, és nem lázadók. A nyugati kultúrákra viszont az jellemző, hogy a kultúra egyes elemei a tudomány, művészet, vallás különállóak egymástól, jellemző továbbá a vallás dualizmusa is. Az ég és föld különállása. Jellemző még ezen kívül ezekre a kultúrákra a lázadásra való hajlam, a kultúra belső ellentéteinek megléte, amelyek a kultúra hanyatlásába mennek át és, amiket Nietzsche a görög kultúra esetében az Apollói és Dionüszoszi formák ellentéteként aposztrofált.

 


Továbbá az a jelenség, hogy az adott kultúra hanyatlásának kezdetén a kultúra központja áthelyeződik egy másik földrajzi területre, mint például a nyugati kultúra esetében Európából Amerikába, vagy a görög kultúra esetében Görögországból Alexandriába. Ennek a szerző szerint az lehet az oka, hogy ezek a kultúrák hanyatlásukkor a bennük megjelenő új kulturális formáktól általában megriadnak, igyekszenek kivetni magukból azokat, és ezek más földrajzi területen indulnak virágzásba.

 


Ilyen eset volt például az, amikor a szabadság-egyenlőség-testvériség eszméje a tradicionális Európából átköltözött Amerikába, mert Európában nem tudott eléggé gyökeret verni. Az utolsó fejezetben Mezopotámia történelmét elemzi a szerző részletesen, amely az első kultúra volt, amiben jelen voltak a ciklikusan fejlődő kultúrák jellemzői. A római, a görög, és a nyugati kultúra részletes elemzésére majd a második kötetben kerül sor.

 


Szmodis ebben a könyvében nem a kultúrák Spengler által leírt ősszimbóluma, vagyis az antik kultúra esetében a lehatárolt plasztikus testiség, a nyugati kultúra esetében pedig a végtelen tér, által elemzi a különféle kultúrákat. Elgondolkodtam azon, hogy hogyan egyeztethető össze Szmodis történelemszemlélete Spenglernek a kultúrák ősszimbólumáról alkotott elképzelésével. Nekem az a véleményem, hogy a nyugati kultúrák, amelyek Spengler és Szmodis szavaival élve ciklikusak, vagyis születnek, virágzanak és lehanyatlanak mind az antik, mind pedig a nyugati kultúra esetében egyaránt a tér formáiban testesülnek meg.

 


Az antik kultúra esetében is, hiszen a lehatárolt plasztikus testiség, ami a görög szobrászat sajátja is a tér szabályosságát, ésszerűségét és fenségességét hordozza magán. A tér a nyugati kultúrába vetítve az én szemléletemben nem csak kiterjedést jelent, hanem külső szimbolikájában egyfajta szabályosságot, ésszerűséget és ebből eredő fenségességet, ami mind az apollói plaszticitásban, mind pedig a végtelen tér Fausti szimbolikájában megmutatkozik.

 


Ezzel szemben azokban a kultúrákban, amelyek egyfajta állandóságot képviselnek, gondolok itt a keleti Indiai, Kínai stb. kultúrákra egész egyszerűen nincs jelen a tér szimbolikája. Ahogy Molnár Tamás írta: „Lásd például a különbséget a görög és egyiptomi művészet józansága, ésszerű arányai és illeszkedései s a hindu művészet – és mitológia – pompája között, amelyben a fantáziának mintha semmi nem szabna határt, az anyagok, színek és az elbeszélés pedig nem hajlandók alávetni magukat az ésszerűségnek és mértéktartásnak.”

 


Tehát az indiai művészet túláradó színeiben, díszítményeinek túlburjánzásában nincs meg az az ésszerűség, szabályosság és fenségesség, ami a nyugati művészetben megvan, és ezért nem a tér szimbolikáját képviseli. Azt csak a nyugati kultúra képviseli. Feltehetjük a kérdést, hogy miért ciklikusak a nyugati kultúrkörök, illetve hogy milyen összefüggésben van ez azzal, hogy csak a nyugati kultúrkörök képviselik a tér szimbolikáját.

 


Ehhez érdemes szemügyre vennünk id. Bibó István: A számok szerepének és jelentéseinek kialakulása az emberiség történetében című könyvét. Id. Bibó István ebben a könyvében a különféle régi kultúrák mitológiáját, népmeséit, népmondáit stb. vizsgálja aszerint, hogy milyen szerepet játszottak bennük a különféle számok. Arra a megállapításra jut, hogy a 2-es szám a különféle kultúrák mitológiájában mindig a térbeli képzetekhez kötődik, ami szerinte azért van így, mert az emberi gondolkodás a térben mindig kettéoszt, mint például ég és föld, kelet és nyugat, menny és pokol stb.

 


A 3-as szám pedig mindig az időbeli képzetekhez kötődik, hiszen az emberi gondolkodás az időbeli folyamatokban mindig kezdetet, történést és befejezést különböztet meg. Mint ahogy a nap felkel, végigjárja nappali útját, majd lenyugszik. Az időbeli folyamatoknak ebben a szerkezetében, amit az emberi gondolkodás is tükröz, mondanom sem kell, már benne van ez a ciklikusság, ami a nyugati kultúrkörökre is jellemző. No de még mindig nem válaszoltuk meg, hogy mi köze ennek a térhez.

 


Előbb kifejtettük, hogy a térbeli viszonyokra az emberi gondolkodás a kettes számot alkalmazza, hiszen gondolkodásunk a térben mindig kettéoszt. Vajon milyen tulajdonságát fejezi ki közelebbről a térnek ez a kettes szám? Nyilvánvalóan a dimenzióét. Hiszen mindegyik térbeli dimenzió: a magasság, a szélesség és a hosszúság is két irányba terjed ki, előre és hátra és könnyen belátható, hogy ahhoz hogy az időbeli folyamatok kezdettel, történéssel és befejezéssel rendelkezzenek, vagyis hogy ciklikusak legyenek a térnek háromdimenziósnak kell lennie.

 


Vegyük csak az egydimenziós teret! Jól belátható, hogy egy egydimenziós vonalba bepréselt lény számára az időbeli folyamatoknak csak kezdetük van, mert az egydimenziós térben nem jöhet létre valós változás, hiszen ott a tárgyak megkerülni sem tudják egymást, mert csak egy irány van. Ha egy egydimenziós tárgy egy egydimenziós lény szeme elé kerül, az örökre ott is marad, hiszen megkerülni sem tudja, tehát ilyen körülmények között gyakorlatilag nem létezhet változás, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen történelem sem létezhet.

 


A kétdimenziós tér tulajdonságai az idő viszonylatában, tulajdonképpen egyfajta átmenetet jelentenek az időbeli folyamatok előbb levezetett ciklikussága, és az egydimenziós tér totális változatlansága között. Ami azt jelenti, hogy ott létezhet valamiféle ciklikusság, de csak korlátozott mértékben. Egy kétdimenziós naprendszerben élő lény például végigélhet egy nappalt napfelkeltével és naplementével, de évszakok például egy ilyen naprendszerben nem létezhetnek. Csak a háromdimenziós tér ad meg minden lehetőséget az időbeli folyamatok szerkezetének, hogy azok kezdetből, történésből és befejezésből álljanak.

 


Tehát lehet, hogy a tér háromdimenziós mivolta összefüggésben van az időbeli folyamatok ciklikus jellegével, és lehet, hogy ezért van az, hogy azok a kultúrák, amelyek a tér szimbolikájával rendelkeznek ciklikusak. Tehát lehet, hogy a nyugati kultúrkörök azért ciklikusak, mert a tér jelenti sajátos ősszimbólumukat. Vajon ha a keleti kultúrák, amelyek állandóságot mutatnak, nem a tér szimbolikájához köthetők, akkor mihez? Ehhez érdemes szemügyre venni a modern fizika eredményeit, amely a világmindenséget makrokozmoszra, és mikrokozmoszra bontja. A makrokozmoszhoz tartozik a világűr összes csillagával és bolygójával, a föld, az élővilág stb.

 


A mikrokozmoszhoz pedig az atomi és szubatomi létszintek. A makrokozmosz jelenségeit az általános relativitáselmélet tárgyalja, az atomi és szubatomi létszintek jelenségeit pedig a kvantummechanika. Tehát meg is válaszoltuk a kérdést. Míg a nyugati kultúra, amely ciklikus történetiséget mutat, és a tér ősszimbólumával rendelkezik, a makrokozmosz ésszerűségében és szabályosságában fenséges szerkezetével áll kapcsolatban, addig a keleti állandóságot mutató kultúrák a szubatomi világ kaotikus és láthatatlan világával.

 


Én ugyan nem vagyok fizikus, így a magas fizika misztikus világát nem érthetem meg teljes valójában, de felszínes fizikai ismereteim a két eltérő létszint sajátos tulajdonságai, és a ciklikus és állandósággal rendelkező kultúrkörök között valós kapcsolatot tud felfedezni. Például az általános relativitáselmélet szerint a világegyetem egy négydimenziós koordinátarendszer, amely három térdimenzióból és egy idődimenzióból áll. Ez feltételezhetően alátámasztja az idő ciklikusságának, és a tér háromdimenziós jellegének kapcsolatát.

 


A kvantummechanika széleskörű szakirodalmából az olvasható ki, hogy a szubatomi szinteken tulajdonképpen nem is létezik idő. Ez jól megfeleltethető a keleti kultúrák állandóságával és időtlenségével. A káoszelméletnek, amely a kvantummechanikával is kapcsolatban van, egy sajátos területe a fraktálgeometria, amely a szabálytalan geometriai objektumokkal, és ebből kifolyólag a törtdimenziós terekkel hozható kapcsolatba. A szabálytalan geometriai objektumok kapcsolatba hozhatóak az indiai művészet díszítményeinek ésszerűtlen túlburjánzásával, a törtdimenziós terek fogalma pedig az egész dimenziós terek fenséges és ésszerű formáinak megtörésére utal.

 


A káoszelméletet pedig egyébként is rendszeresen a keleti vallásokkal hozzák kapcsolatba. A nyugati, ciklikus történetiséggel rendelkező kultúrkörök tehát a makrokozmosszal hozhatóak kapcsolatba, a keleti állandóságot mutató kultúrák pedig a mikrokozmosz szubatomi világával. Így találhatunk analógiát a világmindenség és az emberi társadalom szerkezete között. Régóta megoldatlan kérdés a fizikában a kvantummechanika, vagyis a szubatomi létszintek fizikájának összeegyeztetése az általános relativitáselmélettel, vagyis a makrokozmosz fizikájával.

 


Ezzel kapcsolatban véleményem szerint érdemes lenne szemügyre venni azokat a kultúrákat, amelyek Szmodis Béla szavaival élve átmenetet képeznek a keleti állandóságot képviselő kultúrkörök, és a nyugati ciklikus történetiséggel bíró kultúrkörök között. Ilyen volt például az egyiptomi kultúra. Ezeknek a kultúráknak a mitológiai, és vallási felépítményét tanulmányozva talán következtetni lehetne arra, hogy hogyan lehetne összeegyeztetni a kvantummechanikát az általános relativitáselmélettel a fizika tudományában, ha az emberi társadalom szerkezete valóban analógiában van a mindenség szerkezetével.

 


Felhasznált Irodalom:

 


Dr. Bibó István: A számok jelentése és a gondolkodás alapformáinak története, Ponticulus Hungaricus • X. évfolyam 1. szám • 2006. január http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/bibo.html

 


Szmodis Jenő: Kultúra és sors Bíbor Kiadó, 2007.

 


Spengler, Oswald: A Nyugat alkonya I-II. Európa Könyvkiadó, 1995.

 


Wikipédia: Kvantummechanika http://hu.wikipedia.org/wiki/Kvantummechanika

 


Wikipédia: Káoszelmélet http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1oszelm%C3%A9let

 


Az előmerülő idő modellje http://cosmo.supernova.hu/ido.htm

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.