Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy mozgalom erkölcsi megítéléséről

2010.04.02

Korunk demokráciájában magától értetődő divat, hogy a különféle politikai, és vallási mozgalmak egymás fejéhez vágják egyes tagjaik erkölcsi kilengéseit. Hogyan érdemes ezeket megítélni? Le kell szögeznünk, hogy olyan nincs, hogy egy közösség minden tagja tökéletes, és szent legyen, és ez nem is várható el semmilyen közösségtől sem.

 


A keresztényektől sem, akiknek általában fokozott intenzitással vágják a fejükhöz egyes tagjaik erkölcsi kilengéseit. Nincs olyan, hogy tökéletes, kiválasztott emberek közössége, és aki azért ábrándul ki egy mozgalomból, mert annak egyes tagjai erkölcsileg nem feddhetetlenek, az minden mozgalomból ki fog előbb-utóbb ábrándulni, mert tökéletes közösség nincs.

 


Ezért én nem is nagyon szoktam írni semmilyen mozgalom egyes tagjainak erkölcsi kilengéseiről. Lehet e, egy mozgalom erkölcsi megítélésének alapja, hogy benne több az erkölcstelen egyén, mint a másikban? Azt mondhatjuk, hogy önmagában ez sem lehet az adott közösség erkölcsi megítélésének alapja, mert lehet véletlen is, hogy több erkölcstelen egyén került az adott mozgalomba, viszont ez már jelezhet valamit arról, hogy talán magának a mozgalomnak a szellemiségével van valami baj, és ebből következik az erkölcstelen egyének számának növekedése.

 


Itt pedig el is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy tulajdonképpen mi kell, hogy legyen egy mozgalom erkölcsi megítélésének az alapja. Ha a mozgalom szellemisége alapvetően jó irányba van beállítva, tehát ha az erkölcstelenség nem a mozgalom szellemiségéből eredeztethető, és rendesen kiveti magából a közéje betüremkedő erkölcstelen elemeket, akkor el kell nézni neki, egyes tagjainak erkölcsi kilengéseit, hiszen mint már mondtam nincs olyan, hogy tökéletes emberek közössége.

 


Viszont, ha a mozgalom szellemisége alapvetően rossz irányba van beállítva, és a tagok erkölcsi színvonala a mozgalom szellemiségéből eredeztethető, akkor nem szabad elnézni nekik az erkölcsi kilengéseket. Azonban az még a jobbik eset, ha a mozgalom, amelynek szellemisége rossz irányba van beállítva, felvállalja saját szellemiségét. A legkevésbé tolerálható véleményem szerint az, ha egy mozgalom más szellemiségűnek állítja be önmagát, mint amilyen valójában, és erkölcsi kilengései ebből a rossz szellemiségből erednek.

 


Tehát, ha egy mozgalom például magát kereszténynek állítja be, holott nem az, és tagjainak erkölcsi kilengései ebből a nem keresztény szellemiségből erednek. Ilyen is van, és ezt semmiképpen sem szabad tolerálni, mert ezzel ténylegesen rossz fényt vet arra a szellemiségre, aminek ő magát beállítja.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

erdeivizforras@gmail.com

(Géczi Irén, 2010.07.27 18:39)

Gratulálok!ezért a mondatodért:"A legkevésbé tolerálható véleményem szerint az, ha egy mozgalom más szellemiségűnek állítja be önmagát, mint amilyen valójában, és erkölcsi kilengései ebből a rossz szellemiségből erednek."
Véleményem szerint ez nemcsak,hogy nem tolerálható,hanem a legocsmányabb tevékenység ezen a földön,főleg akkor, ha az Egyedüli pozitív lehetőség(mármint ami adatott az emberiségnek)van tetteikkel hiteltelenné téve!!!

Másrészt:"olyan nincs, hogy egy közösség minden tagja tökéletes, és szent legyen, és ez nem is várható el semmilyen közösségtől sem."
erről pedig azt gondolom,hogy amennyiben a CÉL a szentség(és nem a pénz),akkor a szentség be fog következni,így szerintem a közösségek közötti külöm(n)bséget az elérendő cél adja,amely cél mindenképpen visszahat a mozgalomban résztvevők állapotára....Így a különbözőséget(az erkölcstelenül,etikátlanul megnyilvánuló tagok számszerűségében keresve,mégiscsak elmond valami nagyon fontos dolgot magáról a közösségről

A probléma lényegét(szerintem) ebben a mondatodban határoztad meg:"és rendesen kiveti magából a közéje betüremkedő erkölcstelen elemeket".....merthogy nem veti ki...egyetlen keresztény közösség sem!!!! és kivetés helyett toleranciát hirdet,bűnbocsánatot osztogat ,mégpedig olyasmihez hirdet toleranciát,amivel Isten nem toleráns,s megbocsájt olyasmiket,amely megbocsájtás Istentől még kérve sem volt...vagyis belehelyezkedik olyan szerepbe,amit Isten nem adott át az embernek....