Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Francis Parker Yockey: Imperium (könyvajánló)

2010.05.05

A szerzőről azt kell tudni, hogy Amerikában született, egy Európai egyetemen szerzett jogi diplomát, Oswald Spengler: A nyugat alkonya című könyvének elolvasása nagy hatással volt rá. Ez az olvasmányélmény vezette rá, hogy megírja ezt a könyvet. Könyve sokáig a radikális jobboldal bibliájának számított. Az könyv megírása miatt az FBI sokáig szemmel tartotta, majd letartóztatta. Az őrizetben halt meg. Halálának okai mindmáig ismeretlenek.

 


Könyvében Spengler nyomdokain haladva, aki elutasította XIX. századi racionalizmus, és materializmus mechanikus történelem és társadalomszemléletét, és azt vallotta, hogy minden magas kultúra olyan akár egy organizmus, amelyben jelen van a születés, a virágkor és a hanyatlás, ez a ciklikus történelemszemlélet. Azon a véleményen van, hogy korában, vagyis a XX. században jött el annak az ideje, hogy a racionalizmus mechanikus társadalomszemléletét felváltsa a Spengleri organikus társadalom képe a nyugati kultúrában.

 


A szövegeit olvasva számomra az derül ki, hogy szerinte ez magának a ciklikus történelemszemléletnek a sajátos következménye, hogy a nyugat válságát új virágkor kövesse. Sorra végigtárgyalja a racionalizmus modern kori szellemi termékeit, amelyek szerinte a legkárosabbak voltak a nyugati kultúrára. A marxizmust, a darwinizmust és a freudizmust. Mind a három mechanikusan szemléli a világot, és nevetségesen leegyszerűsíti a világ jelenségeit. A marxizmus szerint a történelem nem más, mint az osztályharcok története, amiből az következik, hogy az ember csak gazdasági lény. Ez volt az egyik tanítás, ami a nyugati kultúra ellen irányult, a kultúrember állati szintre degradálása érdekében.

 


A másik a darwinizmus, ami az élet jelenségeit szemlélte mechanikus módon, a természetes kiválasztódás, és az evolúció elméletével lényegében azt mondta ki, hogy az ember állat. A freudizmus pedig, ami az emberi lelket szemlélte mechanikusan, azt mondta ki, hogy az emberi lélek egyetlen mozgatórugója a nemi vágy, úgyszintén a nyugati kultúrember állattá degradálását tűzte ki célul. Yockey szerint Freud elmélete nem is tekinthető pszichológiának, inkább egyfajta modern boszorkány tudománynak, amely szekták sokaságát hozta létre a későbbiekben.

 


Elutasítja a racionalizmusnak azon törekvését, amely meg akarja szüntetni a háborút, és teljes világbékét akar. A háború betiltása tulajdonképpen a politikai tevékenység betiltását jelenti a világ népei számára, hiszen a politika elkerülhetetlenül a kultúrák közötti konfliktusokkal jár együtt. Ennek pedig szükséges velejárója a háború. Továbbá a háború az egyik legfőbb dolog, amiben az ember küldetése kiteljesedhet, akár a hősi halál által is. A racionalista társadalom, amelyben az embernek legfeljebb kenyérkereső munkája van, de nem küldetése, és csak az élvezetekért él.

 


A küldetés nélküli, értelmetlen életből eredő halálfélelmet, ahol a halálban a földi élvezetek véget érnek, és nem tudni, hogy utána mi következik, azzal próbálta kompenzálni, hogy az örök élet reményét sugallta az embereknek, amelyet a tudomány fejlődése fog elhozni. A háború egyetlen célja Yockey szerint csak a hatalom megszerzése lehet. Nem erkölcsi, vagy gazdasági indokok. A nyugati kultúra az egyetlen, amely a természetéből fakadóan a hatalom megszerzésére, és birodalomépítésre van predesztinálva, és az általa épített birodalomnak magasabb rendű kulturális eszmét, rendeltetést tud adni.

 


Ellentétben például Dzsingisz Kán birodalmáról, amelynek szerinte semmilyen magasabb rendeltetése nem volt. Semmilyen magasabb kulturális eszmét nem hordozott magában. Csak önmagáért volt, és ráadásul a mongol háborúk sok más nemzet vesztét okozták. Ennek megfelelően Európának egy új birodalomban, új organikus rendben kell egyesülnie, hogy lerázhassa magáról a rátelepedett barbár népeket. A keleti szláv, és színes bőrű népek árját, továbbá a nyugati kultúrától idegen belső ellenséget, a zsidókat.

 


Részletesen leírja, hogy hogyan képzeli el az új organikus európai birodalom felépítményét. Az új európai egység felépítménye a faji, népi, nemzeti, állami egységben ölt testet. A fajt nem biológiai, antropológiai jellegnek tartja, hanem olyan jellegnek, amelyet kizárólag a történelem formál. A faj egészségét abban a szellemi erőben látja, amely képessé teszi a nyugati embert rendeltetésének, küldetésének teljesítésére, vagyis a hatalom megszerzésére, nagycsalád alapítására, a kultúra, a vallás művelésére, a háborúra akár a hősi halál beteljesüléséig. Ez a faj igazi megtestesülése a nyugati emberben.

 


Nincs ellenére a különféle népek keveredése, ha egy adott nemzet tagja csatlakozni akar egy másik nemzethet, amely azt jelenti, hogy azonosul annak a nemzetnek a küldetésével, történelmi rendeltetésével, akkor semmi akadályát nem látja annak, hogy az új nemzet befogadja az egyént. Bár az egymástól túlságosan távoli népek, mint például a fehérek és a négerek keveredését ellenzi. Ha viszont egy ember nem hajlandó a nyugat rendeltetésével azonosulni, nem hajlandó a kultúrát és vallást ápolni, kultúratorzító szenvedélyeknek hódol, mint például a Hollywoodi filmipar termékeit nézi, amelynek erotikája csak az élvezet logikáját követi, és ebből következően fajpusztító. Akkor ez az embertípus nem tekinthető a fehér faj tagjának, még ha külső jegyeiben a fehér fajhoz tartozik is.

 


A faj tehát az ő meghatározásában szellemi, történelmi jelleget és erőt jelent. A következő szint, amelyen az új organikus Európa felépül az a nép. Itt először is el kell különítenünk a tömeget a néptől. Ha az utcán összegyűlik egy csomó ember, de nincs közös céljuk, nincsenek közös gondolataik, az csak egy tömeg. Viszont, ha jön egy karizmatikus vezető, aki beszédével a tömegben lelkesedést vált ki, és a tömeg akaratát egységesíti, egy irányba vonja, akkor a tömegből nép lesz. A nép tehát akaratban, szellemben egységesített tömeg.

 


A következő szint a nemzet. „A nemzet kulturális eszmét hordozó nép.” Ugyanis, ha egy embertömeg fajilag egészséges, és akaratban egységes is, akkor is csak egy embertömeg marad, ha nem telítjük kulturális eszmével. A kultúra a legmagasabb rendű alkotása, és egyben lényege minden nemzetnek. A nemzeti felépítményben legfelül van az eszme, alatta a kultúrahordozó réteg, amelyet régen a dinasztia, és a nemzeti elit prezentált. Ezalatt pedig az egyre differenciálatlanabbá váló tömeg, amely egyre kevésbé kapcsolódik a kulturális eszméhez.

 


Az utolsó szint pedig az állam. „Az állam a cselekvésre irányuló nemzet formája.” A nyugati állami fejlődésben 4 szintet különböztet meg. Az első a középkori feudális állam, amely a földbirtokon alapul. A földesúr képezi benne a politikai elitet, a papság pedig a vallási elitet. A legfőbb hűbérúr a Római Katolikus Egyház feje a pápa. Ez az államforma az iparosodás, és a pénzgazdálkodás terjedésével felbomlott. A következő államforma az abszolút állam. Ez arisztokratikus, és dinasztikus jellegű. A dinasztia, mint az állam jelképe jelenik meg egyben. Ezt követi a demokrácia, a demokratikus állam, ez már teljes egészében a racionalizmus, és a modernitás terméke.

 


A jövő államformája pedig Yockey szerint a tekintélyi állam. Ennek emblematikus megtestesítője Yockey szerint Napóleon és állama. Napóleon ugyan a racionalizmus és a francia forradalom terméke volt, de mégis pozitív szerepet játszott a történelemben Yockey szerint. Hiszen tekintélyt parancsoló karizmatikus egyénisége, az általa kiépített vasfegyelem, és hierarchia új kulturális eszményt adott Európának. Ez tehát a tekintélyi állam eszmeisége, az élén álló karizmatikus egyéniség, és az általa képviselt a hierarchia, és fegyelem, amely Európa népeit rendeltetésük teljesítésének irányába viszi.

 


Európa új organikus felépítménye tehát a faji, népi, nemzeti, állami egységben ölt testet, ahol a fajiság az Európai ember szellemi erejét jelenti rendeltetésének teljesítésében, a népben egységbe rendeződik az Európai emberek akarata, a nemzetben a nép kulturális eszmével telítődik, az államban pedig megjelenik a forma, amely által a nyugati ember teljesíti küldetését. Ez a forma pedig a tekintélyi állam.

 


Yockey beszél még a kultúratorzításról, és a kultúrakésleltetésről, ami a nyugati művészet elcsúfításában, giccsé degradálásában, és a történelmi valóság eltorzításában ölt testet. A legfőbb kultúratorzító a zsidó kissebség, amely a középkorban elszenvedett üldöztetései miatt akar bosszút állni az európai nemzeteken. Meg természetesen Amerika, amely Európa gyermeke, de semmit nem hozott magával Európa kultúrájából, és tradícióiból, csak a racionalizmust, ennek köszönhetően a kultúratorzítók befolyása alá került, de Amerika szerinte Európához tartozik, és csak Európával egységben van jövője.

 


Továbbá a keleti szláv, és színes bőrű népek is csak Európa elpusztításában érdekeltek, különösen Oroszország, amely a bolsevik forradalom után végképp visszazuhant az ázsiai szellemiségbe, az átmeneti nyugatosodás után. Ír még a második világháború utáni amerikai megtorlásról, amely ellentétes a nyugati kultúr szellemmel, mert a nyugati népek az egymásközti háborúk után, ha az egyik már legyőzte a másikat, akkor nem törekedtek a legyőzött ellenség további kínzására, pusztítására, éheztetésére. Ebből következően a második világháború utáni amerikai megtorlás nem más, mint a kultúratorzító elemek bosszúja a nyugati civilizáció ellen, amelyben az amerikai nép csak eszköz a kultúratorzítók kezében.

 


Saját észrevételként szeretném megemlíteni, hogy bár Yockey nézetei sokban rokonak a nemzetiszocializmussal, és Yockey csodálattal beszél a régi porosz állam hierarchiájáról és fegyelméről, tehát németbarát elveket vall. A német nemzetiszocialistákra könyvében nem hivatkozik. Hitler és a nácik nevének említését kerüli. Helyettük Napóleonra, és Mussolinira hivatkozik gyakran. Ennek talán az lehet az oka, hogy nem tudott megbarátkozni azzal, hogy a nácik főként biológiailag és nem szellemi értelemben fogták fel a faj eszméjét, továbbá, hogy a náci mozgalom szocialista elképzelései túl közel állnak a marxizmushoz.

Yockey könyvének bírálatául két dolgot tudok felhozni. Egyrészt, hogy ha csupán a tekintélyre alapozza az államot, amit Napoleon testesít meg, akkor nem biztos, hogy meg tud valósulni a kultúrális eszme. Mert a tekintélyi állam ilyen formában mégis csak a racionalizmushoz kötődik, amely ellensége a kultúrának. A tekintélyi államban csak egyfajta birodalmiság valósulhat meg, de nem a kultúrális eszme. Az csak dinasztikus, vagy feudális államban valósulhat meg. Továbbá az a gondolata, amely szerint a Spengleri történelemszemléletből természetszerűleg következik, a nyugat válsága után egy új organikus rend is tévesnek bizonyult. Most a XX. század elején nem úgy néz ki, mintha ez valósulna meg.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.