Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Keresztény deszakralizáció – Reneszánsz – Modernitás

2008.10.11

A pogányság első újkori megnyilvánulásáról: a reneszánszról is akarok néhány szót ejteni. Sokan mondják, köztük Berdjajev is, hogy a reneszánsz nem volt igazi pogány újjászületés. Berdjajev azt írja egyik cikkében, hogy a pogányság nem tudott igazán pogány lenni egy keresztény világban.  Lehet, hogy ennek oka abban keresendő, hogy maga a kereszténység semmit nem tud befogadni, ami nem keresztény. Miért nem tudta a reneszánsz ténylegesen restaurálni az antik világot?

 

Vannak olyanok is akiknek véleménye eltér Berdjajevétől. René Guenon szerint, aki a metafizikai tradicionalisták vezéralakja volt, nem beszélhetünk semmiféle újjászületésről sem a reneszánsz esetében. „Az, amit „reneszánsznak” hívnak, mint már máshol megmutattuk, valójában nem újjászületés, hanem nagyon is sok minden halála volt; a görög-római civilizációhoz való visszatérés ürügyén, a „reneszánsz” annak csak legkülső felszínét vette át, mivel csak ezt a részt lehetett világosan fellelni az írott szövegekben; e tökéletlen restauráció teljesen felületi és mondvacsinált volt, mert csak olyan formák újratalálását jelentette, amelyekből az igazi élet már századokkal előbb kiröppent.” Tehát szerinte az akkor fennmaradt dokumentumok alapján csak a legkülső felszínét tudták restaurálni az ókornak, ami nem volt egyenlő magával az antik világgal.

 

Én hajlok Berdjajev álláspontjával egyet érteni. Tény, hogy a reneszánsz művészetben nincs meg az antik művészet heroizmusa és nagysága. A reneszánszban vajon miért vált alantassá az antikvitás? Miért nem tudott egy keresztény világban igazán önmaga, vagyis ókori és antik lenni a reneszánsz?

 

Ezt jobban megérthetjük, ha elmegyünk Olaszországba, és látjuk az antik római világ romjait, hiszen ilyenkor e romok mindig nagy hatással vannak ránk, de ha utána bemegyünk egy római katolikus templomba, és átérezzük a kereszténység természetfeletti, és szeplőtelen szentséggel bíró transzcendenciáját, már alantasnak érezzük a görög-római istenek emberszerűségét, a körülöttük mozgó állatfejű félisteneket. Alantasnak érrezük, és a reneszánszban alantassá is vált.

 

A reneszánsz kori festményekből durva és naturalista nőiesség árad, mentesen mindenfajta nagyságtól, vagy mélyebb szellemiségtől. Érdemes megemlíteni ezzel kapcsolatban Titus Burckhardt egyik írását. Szerinte a középkor folyamán folyamatosan fennállt annak a veszélye, hogy a római művészet naturalizmusa a felszínre tör, aminek az volt az oka, hogy a katolicizmus művészete maga is a római művészetre épült. Keleti keresztény területen pedig éppen azért nem volt reneszánsz, mert a görögkeleti művészet jobban eltávolodott antik görög gyökereitől, mint a nyugati kereszténység antik római gyökereitől, amit az is jelez, hogy ott képi ábrázolás létezik ugyan, de szoborábrázolás nem.  Erre a gondolatra a későbbiekben még visszatérek.

Felhasznált Irodalom:

http://www.terebess.hu/keletkultinfo/guenon/sotet_kor.html

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

illinos

(kate, 2008.12.22 16:21)

Erdekes!Nagyon erdekes es elgongolkodtato!