Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A keresztény és a nyugati pogány művészet kapcsolatáról

2008.07.13

Régóta érdekel a kérdés, hogy hogyan tudott ráépülni a keresztény művészet a nyugati pogány (görög-római) művészetre létrehozva ezt a csodálatos művészeti irányzatot úgy, hogy a kettő lényegében ellentétes alapelveken nyugszik. Ennek megtárgyalásához először is részleteznünk kell, hogy milyen alapelveken nyugszik a keresztény és a nyugati pogány művészet.

 

A nyugati pogány művészet mintegy átszellemíti, Istenivé emeli az anyagot. Hamvas Béla írta meg ezt a legszebben. Az archaikus görögségről szóló írásaiban, és a Bor Filozófiájában.

Az archaikus görög-római civilizációban az olyan materiális javak, mint a bor, vagy a mediterrán ételek mind mély szellemiséggel bírtak, m
integy magukban hordozzák a szellemet. A mediterrán nap lágy fényét, az istenek tüzét, és az embert is szellemmel hatják át, aki fogyasztja őket. Ha a görögök vagy a rómaiak borait és ételeit fogyasztjuk, akkor nemcsak felüdülünk, hanem egyben egyesülünk is az istenivel.

 

Ugyanez a helyzet építményeikkel is, melyek a mediterrán nap fényét, a harc olimposzi erejét, a tudás magasba ívelő szellemiségét hordozzák magukon, mintegy átszellemítve, Istenivé emelve a nyers matériát. És mindig kellemes, üdítő érzés fog el bennünket, amikor látjuk őket.

 

A keresztény művészet ezzel szemben egy a természeti világegyetemen kívül helyezett természetfeletti transzcendenciát tükröz vissza. Egy olyan transzcendenciát, amely nem csak természetfeletti, de egyben szeplőtelen szentséggel is bír. Olyan szentséggel, amelyet gondolatban sem szabad bemocskolnunk, mert akkor saját lelkünket is bemocskoljuk. Természetfelettiségét, az emberitől való idegenségét jól érzékelhetjük mikor a keresztény templomok, katedrálisok fenségesen rideg köveit nézzük, az árnyékukból szövődő sötétségben elmélkedünk.

A keresztény Isten teljesen független az anyagi világtól, azt mintegy kívülről teremtette, és kívülről ereszkedett le az anyagi világba azáltal, hogy testté lett Jézusban, és éppen ebben rejlik a kereszténység hihetetlenül magas fokú transzcendenciája.

 

Tehát a kettő látszólag ellentétes egymással, de a római katolicizmusban, és a keleti ortodoxiában mégis egymásra tudtak épülni, csodálatos műveket létrehozva. Hogy lehet ez? Talán éppen azért lehet így, mert Istennek az anyagban kell lakoznia, hogy aztán a természetfelettibe helyezhessük.

 

A római katolikus templomok láttán mindig érezhető a feszültség a nyugati pogány művészet elemei által átszellemített anyag és a természetfeletti, szeplőtelen szentséggel bíró transzcendencia között. Érezhető ez a hegyi erdőkbe épített, vagy a pogány borimádatot jelképező szőlőültetvények fölé magasodó templomok láttán, és mégis, sokszor mintha éppen ez a feszültség tenné széppé és különlegessé a római katolikus templomokat.

 

A kettő mintha fel akarná emészteni egymást, mégis egységben vannak. A római katolikus templomok ennek ellenére belesimulnak a tájba, és sokszor, mintha a természet üdítő látványa, és a templom által képviselt természetfeletti transzcendencia, a fenségesen rideg kövek és formák misztériuma, egyszerre gyönyörködtetne minket.

 

A keleti művészetek nem szellemítik át az anyagot olyan értelemben, mint a nyugati pogány művészet. A buddhista és a hindu vallás tanai szembe állítják egymással az anyagot és a szellemet, náluk Isten nem a borban, vagy az Olimposz hegyében lakozik, nem is független az anyagi világtól, mint a keresztény vallás esetében, hanem az anyagi, tárgyi világ ellentéte, vagy tökéletlen változata, mint a neoplatonistáknál.

 

Egy ilyen kultúrára a keresztény művészet értelemszerűen nem épülhetett rá. Ez meg is látszik a mai távol-keleten található keresztény építményeken, amelyek egyáltalán nem mutatják azt a szépséget, amit a régi nyugati keresztény építmények mutatnak. Például a Kínában található pagodaszerű keresztény templomok csak silány torzói a nyugati keresztény építészet nagyságának.

Ugyanakkor hasonlóság is van például a gótikus keresztény és a nyugati pogány művészet között, mégpedig az, hogy mind a kettőben van valamiféle heroizmus, emberfeletti emberség. Látható rokonság van a gótikus katedrálisok égbetörő tornyai, és az Akropolisz olimposzi nagysága között. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy a keresztény művészet ráépülhetett a nyugati pogány művészetre.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.