Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Középkori Sopron

2009.04.05

A középkori Sopronról készült filmem. Az eleje egy kicsit kapkodóra sikerült, azt tudom, de a közepe talán jobb.

 

 

Multimédia-fejlesztő és Caracterdesigner szakon elkészített diplomamunkám Sopron város középkori műemlékeinek lefilmezéséből, és megfelelő zenés aláfestés elkészítéséből áll. Témaválasztásom indoklásaként a középkor szeretetét szeretném mindenek előtt megjelölni. Szerintem a középkor volt a legszellemibb kor a történelemben, szellemibb még az ókornál is.

 

 

 


A középkori épületek arányai, szürke és hideg szépsége, a középkori lovageszmény mély erkölcsisége és a középkori zene gyermekkorom óta mindig is nagyon megfogott. Továbbá azt a tényt, hogy a középkori Sopron rejtett zugairól, rejtett szépségeiről, amelyeket én ismerek olyan mű még nem készült, ami ezeket egy filmbe gyűjtené. A film Samsung S730-as, 7.2 megapixeles kamerával készült.

 

 

 


A film elkészítésénél törekedtem arra, hogy a tipikusan középkori, tehát szürke, hideg színek domináljanak, hogy Sopronnak tipikusan ezt az oldalát tudjam bemutatni. Ezért templombelsőket nem próbáltam bemutatni, mert Sopron középkori templomainak belsejét túlnyomórészt már barokk stílusban átépítették, ezért sok helyütt az élénk színek dominálnak. A helyszíneket többször is bejártam, ki akartam választani azt az időpontot, amikor a legjobbak a fényviszonyok. A film Adobe Premier programmal lett vágva.

 

 


A film forgatókönyve

 

 

 


A kezdő kép a Szentlélek Templom képét mutatja egy teuton lovaggal az előtérben, a teuton lovagrend a kedvenc lovagrendem, mert ennek a lovagrendnek a külsőségei fogtak meg a legjobban. Az utána következő kezdő jelenet a tűztorony külső képét mutatja be totálban, alulról felfelé haladva. Ezután a tűztorony belső tere következik. A középkori csigalépcső, a belső termek, illetve látkép Sopronra a tűztoronyból.

 

 

 


Utána egy az Új utcából nyíló középkori eredetű lakóház belső udvara következik. Majd egy szintén az Új utcából nyíló kapualj középkori belső részlete következik. Ezután a Szentlélek templom külső képe jön, amit minden oldalról bemutatok. Majd a soproni várfal középső, a Várkerületről is látható oldalát mutatom be közelről is, és távolról is.

 

 

 


A városháza mögött látható római kori fórum maradványai következnek. A Szent György utca és a római kori fórum közti rész részletes bemutatása következik. Újra a római kori fórum következik, csak ezúttal hátulról. A Szent Orsolya templom képe következik totálban, alulról felfelé haladva.

 

 

 


A középkori zsinagóga külső képe következik. A Fő téren látható régi ház egy részlete következik. A Kecske Templom külső képe következik, továbbá a mögötte látható középkori jellegű rózsaablakkal beépített barokk házrészlet.

 

 

 


A Balfi utca régi épületeinek egy részlete következik, utána pedig újra a Szentlélek Templom külső képe. A Giczi közön haladok át a kamerával, majd ismét vissza. Aztán a Rózsa utca egyik régi, romos házának külső képe következik. A Szent Mihály utca egyik régi, romos házának külső képe jön, majd a Szent János templom külső képe.

 

 

 


A Szélmalom utca, majd ismét a Rózsa utca régi, romos épületei következnek. A Festő közön haladok át a kamerával. Egy a Várkerületről nyíló kapualj belső képe következik, ahol a régi soproni várfal egy szép részlete található. A Kecske templom külső képe jön elölnézetből. A Templom utca egyik régi házának kapuja következik, aminek érdekessége a felette látható díszítés.

 

 

 


Ismét az Új utcából nyíló középkori ház kapualjának érdekes belső képe következik, ezúttal részletesebben, mint ahogy korábban mutattam be. A Tűztorony mögött látható érdekes középkori udvar képe következik. Ismét egy a Várkerületről nyíló kapualj belső képe következik, ahol szintén a régi soproni várfal egyik részlete látható. Egy a Szent György utcából nyíló középkori kapualj belsejének érdekes középkori részlete következik.

 

 

 


A Bánfalvi Mária-Magdolna templom külső képe következik totálban. Utána a Bánfalvi Karmelita Kolostor külső képe következik távolról, majd a Karmelita Kolostor lépcsőjének nyitóudvara, vagyis a Pálosok terének részletei következnek. Felfelé haladok a kolostor lépcsőjén a kamerával, majd a Karmelita Kolostor külső képének részletes bemutatása következik.

 

 

 


Végül a Soproni Múzeum régészeti kiállításának, illetve a római kori kőtárnak részletes bemutatása zárja a filmet, a legutolsó jelenet, pedig ismét a Tűztorony külső képét mutatja be, de ellenkező oldalról, mint ahogy a kezdő jelenetben mutattam. Zenei aláfestésként négy különböző francia középkori dal ismétlődik a film alatt. A dalokat az internetről Mp3MyMp3 programmal rögzítettem. A teuton lovagot Photoshop programban helyeztem a háttérképre.

 

 


A filmhez felhasznált máshonnan származó anyagok:

 

 

 


A Szentlélek Templom fényképe: http://blogol.hu/pikz/antiblog/S_SztLelt1.jpg

 

 

 


Teuton Lovag: http://www.lemontree.hu/egyebkep/linkkep/history/tortenetek/kozepkor/lovag.jpg

 

 

 


Francia középkori dalok:

 


Quant La Doulce Jouvencelle (anon from Oxford Can. Misc. 213)

 


Vive Ma Dame (Robert Morton)

 


Humble Pitie (anon from Oxford Can. Misc. 213)

 


Adieu Ces Bons Vns De Lannoys (Guillaume Dufay)

 


http://www.magnatune.com/artists/albums/asteria-souvenir/

 

 

A film:

http://www.youtube.com/watch?v=hx32ehP1-uo

http://www.youtube.com/watch?v=WysI_GkNp4o

http://www.youtube.com/watch?v=c8hDjS0u6l4

http://www.youtube.com/watch?v=pYDY5yfU5pQ

http://www.youtube.com/watch?v=cl1iJrFdSJ0

http://www.youtube.com/watch?v=Sv2hZYV9LA4

http://www.youtube.com/watch?v=eYN-1idNZhs

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.