Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magyar Imperializmus I. rész (Kállay Béni)

2010.08.29

Négy részből álló cikksorozatomban, amely a magyar imperializmus, vagyis a magyar birodalmi gondolat újkori ideológusait (Andrássy Gyula, Kállay Béni, Beksics Gusztáv, Hoitsy Pál) akarja bemutatni, elsőként Kállay Béni ideológiájával szeretnék foglalkozni.

 


„Nagykállói Kállay Béni (Pest, 1839. december 22. – Bécs, 1903. július 13.) politikus, diplomata, történész. A Magyar és az Osztrák Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Tudományegyetem tiszteletbeli doktora, a Szent István Rend közép-, majd nagykeresztjének birtokosa, az Osztrák–Magyar Monarchia belgrádi főkonzulja, Bosznia kormányzója, majd az Osztrák–Magyar Monarchia közös pénzügyminisztere volt.

 


Kállay István közigazgatási-pénzügyi főtisztviselő és Blaskovich Amália házasságából született. Tanulmányait javarészt magánúton végezte Pesten. Elsajátítva a török és balkáni szláv nyelveket, megkülönböztetett érdeklődést tanúsított a Balkán és a Közel-Kelet politikai, gazdasági és kulturális élete iránt. 1865-től lehetősége adódott hosszabb balkáni tanulmányút folytatására, s ez mélyítette el benne a délszláv viszonyok rendszerezett ismeretét. Az 1867. évi kiegyezést követően gróf Andrássy Gyula miniszterelnök javaslatára került a közös külügyminisztériumba. 1868 és 1875 között az Osztrák–Magyar Monarchia belgrádi főkonzuljaként és diplomáciai ügyvivőjeként teljesített szolgálatot. 1875 és 1878 között országgyűlési képviselő a Szabadelvű Párt színeiben, ahol a bel- és gazdaságpolitikában Sennyey Pál, míg a külpolitikában Andrássy Gyula irányvonalát támogatta. Az 1877-1878. évi orosz-török háború kirobbanása kapcsán elfoglalt álláspontja a konzervatív pártfeleitől való végleges eltávolodáshoz vezetett. 1879-ben, visszatérve a közös külügyminisztériumba, osztályfőnök, majd rendkívüli követi és meghatalmazott miniszteri címmel és jelleggel felruházott képviselő volt az európai kelet-ruméliai bizottságnál. 1881-ben a minisztérium tényleges vezetését látta el, így ő írta alá az első osztrák–magyar–olasz szövetségi szerződést. 1882-ben vette át a közös pénzügyminisztérium irányítását, s e minőségében egyúttal az 1878 folyamán okkupált Bosznia-Hercegovina kormányzói tisztségét is, amit haláláig ellátott. Huszonegy évig tartó minisztersége példa nélkül áll, minek során pénzügyi területen elmélyült szakértelemmel és bölcs előrelátással járult hozzá az Osztrák–Magyar Monarchia, s azon belül is különösen Magyarország egyedülálló gazdasági fejlődésének előmozdításához. Bosznia-Hercegovina kormányzását illetően nevéhez fűződik a modern közigazgatás, valamint a rend és vagyonbiztonság megteremtése. Szarajevóban a Nada (magyarul „Kell”) című lap legfőbb mecénása volt. 1890-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta.”

 


Kállay Béni birodalmi ideológiája abból az alapelvből indul ki, hogy egy nagyhatalom, gondolok itt a korabeli Osztrák-Magyar Monarchiára, nem lehet meg anélkül, hogy igazi nagyhatalomként viselkedjen, különben ereje természetszerűleg elsorvad, nagysága elvész, és végül megszűnik birodalom lenni. Tehát birodalomként terjeszkednie kell, erőfeszítéseket kell tennie ennek érdekében, még akkor is, ha nem valósul meg minden, amit eltervezett, mert csak így maradhat fenn, így őrizheti meg erejét, nagyságát. A legfőbb az erőfeszítés.

 


Kérdés, hogy mi lehet ebben a szerepe a kiegyezés által nagyobb hatalmat kapott Magyarországnak? Kállay Béni sokat merített John Stuart Mill brit ideológus gondolataiból, aki a brit imperializmus szükségességét, és jogosságát azzal támasztotta alá, miszerint a brit nemzetnek küldetése van gyarmatain, mégpedig az, hogy az ott élő népeket civilizálja.

 


Kállay lényegében ugyanezt a küldetést fogalmazta meg a magyar nemzet számára is a Kelet-Európai terjeszkedés szükségességének alátámasztására. No de miért éppen a Magyarság hivatott arra, hogy Kelet-Európát civilizálja? Azért, mert egyrészt keleti nép, de mégis elkötelezett a nyugati keresztény világ védelmében, így alkalmas lenne a nyugati civilizáció közvetítésére a kelet felé. Ez a gondolat már Széchenyinél, és Andrássynál is megjelent.

 


A magyarságot az a tény is a birodalomalkotásra predesztinálja, hogy a Lengyeleken kívül az egyetlen államalkotásra képes faj Kelet-Európában. Ebből a gondolatmenetből jut el a vezérlő faj eszméjéig. Tehát a Monarchiának élén a császárral Kelet-Európa felé kellene terjeszkednie, és ebben a magyarságnak a közvetítő szerepét kellene játszania kelet és nyugat között. Kállay-t John Stuart Mill ideológiájához való kötődése miatt, általában liberális politikusként ábrázolják, ezt sokan vitatják, mert ez a liberalizmus csak a társadalomszervezéshez kapcsolódó nézeteiben mutatkozott meg.

 


A vezetés kérdésében viszont szigorú központosítást, és uralkodóhűséget követelt meg, ami sokaknak nem tetszett akkoriban. Ezt írásaiban a magyar történelemből vett példákkal támasztotta alá, hogy a magyarság mindig akkor volt a legerősebb, amikor erőskezű királya volt, és a vezetés egy kézben összpontosult. A birodalmi tervek megvalósulása is csak így lehet kivitelezhető az ő gondolatmenetében.

 


Liberális társadalomszervezési nézetei viszont valóban vitathatóak, miszerint a Kelet-Európai népek majd a liberális egyéni szabadságjogok mámorától megrészegülve fogják levetni nacionalista törekvéseiket, és fognak betagozódni a birodalomba. Ezt nevezte Szekfű Gyula gyermeki naivitásnak a Három Nemzedékben, ami nagyon sokat ártott a Magyarságnak, és végeredményben Trianon okai közé sorolhatjuk.

 


A tervek megvalósításához nagymérvű gazdasági, szellemi és kulturális fellendülésre van szükség a magyarság körében, ez szintén szerepelt programjában. Ebben a római birodalmat vette mintaképül, amely szerinte nem sovinizmusával, hanem kimagasló műveltségével vonzotta magához a különféle népeket, amelyeknek akkoriban dicsőség volt római polgárnak lenni. A magyar birodalomnak is Rómáról kell mintát vennie. Sokat foglalkozott írásaiban a szláv kérdéssel, ezen belül a pánszlávizmus kérdéskörével is. Valószínűleg a szláv áradattól való félelem is szerepet játszhatott abban, hogy később a kultúrára és műveltségre, valamint a kelet és nyugat közötti közvetítésre alapozott római mintájú birodalmi eszményt az erőszakos asszimiláció politikájának gondolatára változtatta írásaiban, amit már akkor is sokan vitattak.

 


Érdekes, hogy „Szekfű Gyula, miközben elítéli és néhány újságolvasó középpolgár révedezésének tartja a magyar imperializmust, s a célok és eszközök groteszk divergenciájáról beszél, maga felettébb imperialista nézőpontból bírálja azt: vagy a nemzetiségekkel vagy Ausztriával kellett volna szövetkezni, de nem e kettő ellenére. Nem „közjogászkodni” kellett volna, sőt azt elvetni, és a közös hadsereget megnyerni, vagy pedig – akár forradalom által! – kivívni a nemzeti hadsereget. Ehelyett csak ölbe tett kézzel nézték a nemzetiségek egyleteinek, bankjainak terjeszkedését, lakosságot nem telepítettek, s „a magyarság rideg atomizmusa” miatt a nemzetiségekkel nem vehettük fel a versenyt.217 Szavait bírálatnak szánja, holott ez inkább propaganda. Miért tettétek? – kérdezi, holott azt mondja valójában: ha már tettétek, miért nem így?”

Kállay ideológiájában a magyar nép követítő szerepével, az uralkodóhűséggel, a római eszményképpel egyetértek. A liberális társadalomszervezési elvekkel nem tudok egyetérteni. Ehelyett valami olyasmit kellett volna kitalálni, amely sajátosan magyar, spirituális eszményt hordoz magában, és alkalmas a birodalomszervezésre, hogy a keleti és nyugati népeket egyaránt hozzákösse a birodalomhoz.

 


Felhasznált Irodalom:

 


Dán Károly: Kállay Béni és a magyar imperializmus http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/aetas/2000_1-2/2000-1-2-11.htm

 


Wikipédia: Kállay Béni http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1llay_B%C3%A9ni

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.