Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miről ismerszik meg egy szekta: szentimentalizmus

2009.05.19

A szentimentalizmus általános ismérve a különféle keresztény kisegyházaknak, amelyek kiszakadtak a katolicizmusból, továbbá a másfajta szektáknak is, mint például a krisnásoknak. Ezeknek az egyházaknak az összejövetelein, szertartásain rendszeresen lehet hallani szentimentális zenét, divatzenét, popzenét vagy keleti zenéket. Rendszeresen lehet látni bárgyún mosolygó arcokat.

 

 

 


A szentimentális emberekre gyakran azt mondják, hogy jók, mert a szentimentális embert olyannak képzelhetjük el, aki szeretettel fordul mindenkihez, anyagi javakkal halmozza el a gyerekeket és a szegényeknek. A szentimentális ember ezért, nem mindig, de legtöbbször jól be tud illeszkedni a különféle emberi közösségekbe, főként a mai fogyasztói társadalomba.

 

 

 


Igen, furcsa, hogy mai modern fogyasztói társadalomba, amelyet sokan gonosznak mondanak, mégis mennyire jól be tudnak illeszkedni a szentimentális emberek, annak ellenére, hogy őket sokszor jónak nevezik az emberek. Továbbá érdekes az is, hogy a katolikus egyházat legtöbbször éppen azzal vádolják, hogy nem jó, mert elkövette az inkvizíciót, keresztes hadjáratokat stb., és ezért nem is tekinthető keresztény egyháznak. Az evangélikus egyházról pedig már hallottam, hogy jó, mert adakozik a szegényeknek.

 

 

 


Felmerült bennem a gondolat, hogy a szentimentális ember azért tud jól beilleszkedni a fogyasztói társadalomba, mert az ő jósága valójában létkorrupció, lepaktálás a dolgok rendjével, a fogyasztói társadalom esetében pedig annak konvencióival. Ha jobban meggondoljuk a jézusi tanítások, pedig éppen a létkorrupció ellen valóak.

 

 

 


Erről már írtam a Kereszténység – Nietzsche – Buddhizmus – Fogyasztói Társadalom című cikkemben. http://www.virtus.hu/?id=user_art&user_id=3237&blmt=49 Jézus ugyanis ezt mondta: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.”.

Ezt a részt nem feltétlenül szó szerint kell érteni, nem feltétlenül a szülők gyűlöletét kell alatta érteni, (a szentimentális közösségiség megtagadása, ami előfeltétele az igazi Krisztusi közösség létrejöttének) hanem a heroikus szembenállást a dolgok rendjével, vagy esetünkben a társadalmi konvenciókkal, és saját magunkkal is mint emberi lényekkel, akik természetszerűleg (mert emberek vagyunk) a társadalmi konvencióknak vagyunk alávetve. Ahogy Jézus is mondta, magunkat is gyűlölni kell.

 

 

 


Mondok erre egy példát. Az egyik Virtus olvasó „A középkori sötétség valójában fény volt (szent inkvizíció)” című cikkemhez http://antignosztikus.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=69988 a következő hozzászólást adta:

 

 

 


„Az inkvizíció védhetetlen dolog. Örök tanulság marad, ma is vannak "inkvizótorok', akik a saját sötétségüket üldözik fanatikus módon másokban.

 

 

 


Nem kellene a cikknek az egész korszakot védenie, hanem arról a viszonylag kevés emberről beszélni, aki képes volt "szent" módon élni.

 


Vagy egyszerűen leírni az akkori emberek életét, minden ítélkezés és ideológia nélkül.”

 

 

 


Ennek a hozzászólásnak az olvasásakor felmerült bennem a kérdés, hogy ki is valójában az a „szent”. Amikor azt mondják manapság, hogy szent, akkor általában egy olyan kedves nénire, vagy bácsira gondolnak, mint II. János Pál pápa, vagy Teréz anya. Aki mindenkit szeret, aki nem bánt senkit, aki adakozik a szegényeknek, és ápolja őket. Ha jobban meggondoljuk, akkor ezek alapján Lagzi Lajcsit is szentnek mondhatnánk.

 

 

 


Hiszen Lagzi Lajcsi soha nem követett el törvénybe ütköző bűncselekményt, egész életében a munkájával kereste a kenyerét, azzal, hogy zenélt, és rendszeresen jótékonysági rendezvényeket szervez a szegényeknek. Tehát, ha a szentség alatt ezt értjük, akkor Lagzi Lajcsi tevékenysége bőven kimeríti a szentség fogalmát.

 

 

 


Ebből is látszik, hogy a szentimentális ember jósága valójában létkorrupció, lepaktálás a dolgok rendjével. A középkori sötétség valójában fény volt (szent inkvizíció) című cikkemben, és egy saját, elképzelt képemet festettem le a szent inkvizícióról. Marian T Horvat cikke, aki a katolikus egyház hivatalos álláspontját képviseli ebben az ügyben, egy kicsit más képet festett le erről.

 

 

 


Az én elképzelésemben az inkvizíció tulajdonképpen gonosz dolgokat művelt ugyan a mai társadalom konvenciói szerint, de bizonyos szempontból mégis pozitív dologként minősíthető az ő cselekedetük, mert szembementek a dolgok rendjével nem követtek el létkorrupciót. Az igazi keresztény spiritualitás ugyanis nemcsak abból áll, hogy ételt osztunk a szegényeknek, hanem hogy szembemegyünk a dolgok rendjével, és ezáltal heroikus módon meghaladjuk önmagunkat. Ez nem az erkölcs eldobását jelenti, hanem éppen ellenkezőleg, az erkölcs kiteljesítését, erkölcsi önmeghaladást, ahogy Jézus is mondta: "Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem."

 

 

 


Ebben a dologban pedig a kereszténység nagyon is szemben áll a szentimentalizmussal. Továbbá ez az a dolog, amiben szemben áll a fogyasztói társadalom szellemiségével is. Továbbá ez az a dolog, ami miatt szerintem a kereszténységet sokan gyűlölik. Félreértés ne essék, én nem a jó cselekedetek ellen vagyok, nem azt mondom, hogy ne adakozzunk a szegényeknek, ez is fontos, csak azt akarom megértetni, hogy a keresztény spiritualitás több ennél, és hogy a jóság heroikus önmeghaladás nélkül, szentimentális formájában, egyszerű létkorrupcióvá silányulhat.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.