Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mozart - Requiem - Lacrimosa

2008.12.07

Mivel nem értek a zenéhez csak azt mondhatom el erről a műről, amit nekem mond. Csak azt mondhatom: láttam, és igen láttam. Láttam Mozart művében a vég drámáját, azt a drámát, amely csak a végzetben van jelen. Ebben a drámában ott van a létező legnagyobb magány a világegyetemben. A szent magány, amely egyé tesz minket a mindenséggel. Az idő rövid tónusokban szűnik meg, rövid tónusokban enyészik el, hogy aztán egy magasabb rendben oldódjon fel, és már csak Istent lássuk. Csak Istent látjuk, és Isten felé tartunk. Örökké tartó utazás. Kozmikus utazás. Nem a természeti kozmoszban, hanem a szent kozmoszban. Mely sötét és végtelen, ahogy mindig is láttuk, mégis kívül áll teren is időn. Isten fénye hatja át. A végtelen Istené. A fájdalom csak eszköz, hogy a lélek tekintetét Isten felé fordítsa. Fájdalma hatja át a végtelent, amelyben Isten felé tart, és Isten fénye hatja át a mindenséget, amely őt magába fogadja. A dráma tetőpontján a sötétség, mint mélység saját magában összpontosul, és a fény kiteljesedik. Egyek vagyunk Istennel, mégis különállók vagyunk. Ez a világegyetem legnagyobb titka, amely örökké titok marad. Csak a remény él az út végén, amit Istenben meglátunk. Az út végén, amely örök, de a végét mégis meglátjuk.

 

http://video.google.com/videoplay?docid=6124432154915331327

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

U.S.A.

(kate, 2009.01.02 19:33)

Remeny es Hit.
A vak mondja,majd egyszer a fenyt en is meglatom!
A suket mondja,majd egyszer minden hangot meghallok!
A bena monja,egyszer majd jarok es lebegek!
A remeny es hit az amit Istenben meglatunk.Az ut orok,de a veget megis meglatjuk.