Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mozart: Requiem

2008.07.19

Mozartot sokan minden idők legzseniálisabb zeneszerzőjének tartják. Én nem vagyok biztos benne, hogy ez így van. Mozart a XVIII. században élt. A barokk kor végén, ami szerintem az a kor, amikor a nyugati zene kezdett véglegesen elsekélyesedni. És én inkább egyfajta határesetnek tartanám az ő életművét. Olykor tudott valóban zseniális műveket alkotni, de tudott abszolút jellegtelen és semmitmondó műveket is alkotni. Utolsó műve a Requiem viszont kétségkívül zseniális alkotás.

Az élete utolsó évében járó Mozart éppen a Varázsfuvolán dolgozott, amikor titokzatos, magát megnevezni nem akaró idegen jelent meg nála, hogy a mestertől gyászmisét rendeljen. A fekete ruhás idegen több ízben is sürgette Mozartot. A zeneszerző ekkor már súlyos beteg volt, és így hihető az a hagyományozott kijelentése, hogy érzése szerint saját gyászmiséjét írja. A halálos betegség meg is akadályozta Mozartot abban, hogy a Requiemet befejezze. Állítólag még utolsó napjaiban is a mű dallamait dúdolta.

A Requiem szó jelentése tehát: gyászmise. Ez a cím véleményem szerint egyáltalán nem fejezi ki ennek a műnek, vagy legalábbis az első tételnek a lényegét, mert az első tétel tartalmát, mondanivalóját tekintve egyáltalán nem gyászmise. Nem ima a halottakért. Sokkal inkább egyfajta spirituális utazás, amely a halálra készülő, és a halálba lépő ember belső útján vezeti végig a hallgatót. És ebből látszik is, hogy egy halál felé közeledő ember írta. Az első tétel tartalmilag, hangulatilag véleményem szerint két részre osztható. Az első rész a halálra való készülődés hangulati világát festi le. A halálra való készülődés minden egészséges lelkületű embernél a megtisztulást jelenti.

Meg kell tisztulnunk, mielőtt az úr színe elé kerülünk. A megtisztulás legfőbb eszközei pedig nem mások, mint a magány a csend, és az emlékezés. Van, aki halála előtt utoljára még egyszer végigjárja azokat a helyeket ahol élete lezajlott. Gyermekkorának, fiatalkorának helyszíneit, hogy emlékeibe merülhessen, amihez elengedhetetlenek a magány és a csend is. A mű első része is ezt a hangulati világot festi le. Magányból jövő hangok, csendből jövő hangok, és különösképp dominál ebben a részben az emlékezés.

Az első rész befejezése után rövid szünet következik, majd egy sokkal erőteljesebb, drámaibb tónusú muzsikát hallhatunk. Ez a már halálba lépett ember útját mutatja be. Amely pozitív esetben csakis a feltámadás lehet, a mennybe menetel. A feltámadás lényegében a halál felülmúlását, legyőzését jelenti. A halál, a sötétség vagy a pokol a keresztény vallásban és több más vallásban szinonímák. A halál így nem csak az élet kioltódását jelenti, hanem a sötétséget, a gonoszt is. Csak a tisztaság emelhet fel. Ha nem vagyunk tiszták, ha lelkünk a gonosznak lakhelye, akkor alászállunk a sötétségbe. Így felül kell múlnunk, és le kell győznünk a sötétséget, ami harcot és egyben heroizmust, vagyis hősiességet jelent.

Az igazi lovagok tudják, hogy a harc önmagában soha nem tisztíthat meg, és soha nem emelhet fel. Csak akkor, ha heroizmussá transzmutáljuk. A sötétséggel való szembenállás és küzdelem heroizmust jelent, ami megtisztít, és a sötétséggel eleve csak akkor állhatunk szemben, ha tiszták vagyunk. És ez a létállapot jelenik meg ebben a részben. A sötétséggel való szembenállás, a sötétség felülmúlásának és legyőzésének heroizmusa, és az ebből fakadó felfelé irányulás. A folyamatosan áradó hangok, mintha azt akarnák mondani: gyerünk fel, feljebb és még feljebb a fénybe, a mennyei fénybe. De felfelé csak akkor szállhatunk, ha legyőzzük a sötétséget.

Felhasznált Irodalom

http://www.filharmonikusok.hu/content.php?section=3&tmp=esresz&eid=488 Mozart: Requiem

http://www.tradicio.org/kvintesszencia/trad99laszlolovagiut.htm Dr. László András: A lovagi út

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.