Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Őskereszténynek lenni az ókorban és ma

2009.05.28

Az ókorban őskereszténynek lenni magasztos dolog volt, és értelmet adott az emberek életének. Igazi lázadás volt a világ ellen, és igazi szabadság, lelkiség. Lemondást jelentett a világról, és szembenállást jelentett a világgal. A világról való lemondásban, az önmegtagadásban a keresztény ember Isten fiává vált, és a keresztények között az Istenfiúságban olyan tiszta testvériség jött létre, amely azóta sem volt soha.

A világgal nem azáltal álltak szemben, hogy bármit is akartak volna tőle, mert lemondtak a világról, hanem lelkiségükben, mert az idegen volt a világtól. Rómában ezért is üldözték őket. Keresztre feszítették őket, és nincs eszményibb halál, mint a sötét éjszakában, suttogó szélben meghalni Krisztusért.

„Teljesen befelé fordított lelkek voltak, kik a nagy hitet, az erényt és a bensőséget tartották élettartalmuknak.” Összejöveteleiken imádkoztak, gregorián zenét énekeltek, és ikonokat festettek. Szabadságot nem valamiféle földi kötöttségtől való szabadulásban nyertek, hanem az Istenfiúságban, az Isteni hivatás átérzésében, a világgal való szembenállásban és az ebből faladó lelkesültségben, az örök életben. Nem volt még eszményibb mozgalom, mint ők.

Ma ez nem, vagy sokkal kevésbé lázadás, és szabadság, mint akkor. Azoknak a szektáknak, az összejövetelein, akik az őskereszténység örököseinek vallják magukat nem gregorián ének szól, hanem divatzene, és nem imádkoznak, hanem néger módra fetrengőznek. Ezek az emberek nem lázadnak a világ ellen, hanem lepaktálnak a világgal, és belefolynak a világba. Ezek a szekták ugyanúgy részei a fogyasztói társadalomnak, mint a plázák, vagy a gyorséttermek.

Valójában semmi közük nincs az őskeresztényekhez. Manapság ha létrejönne is egy igazi őskeresztény szellemiségű mozgalom, az sem lenne igazi lázadás, mert a világról önként való lemondás inkább közröhely tárgyává teszi az embert, minthogy lázadóvá. A kutya sem foglalkozna velük. Nem keresztre feszítenék őket, hanem legfeljebb összeszednék, és elföldelnék, ha a szegénységben meghalnak.

Korunkban az egyetlen lehetséges lázadási forma a nácivá válás, arra mindenki felfigyel. Azon mindenki megbotránkozik. De meglehetősen unalmas, és lélektelen dolog egy olyan teljesen földi, anyagi és amorf egzisztencia mentén lázadni, mint a faj. Sokkal lélektelenebb és unalmasabb, mint egy olyan magasabbrendű, magasztos és égi egzisztenciáért, mint Krisztus. Megjegyzem, akiket Magyarországon manapság nácinak mondanak, azok túlnyomórészt, nem nácik, ezt csak azért írom le, hogy nehogy kommunista szimpátiával vádoljanak.

Külföldön nem tudom, hogyan működik, de Magyarországon nagyon gyakran a szélsőjobboldali, vagy annak mondott fiatalok is közröhely tárgyává válnak. Kegyetlen az a kor, amely még az ellene való lázadás módját is deszakralizálja. Bár meg kell jegyezni, hogy a kereszténységet nem lehet elválasztani a fehér fajtól, hiszen szinte csak a fehér faj körében tudta kifejteni magasabbrendű szakralitását. A kereszténység valójában úgy emelte hihetetlen magasságokba a fehér faj kultúráját, hogy mégsem hangsúlyozta ki a faji jelleget.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.