Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Prohászka Lajos: A Vándor és a Bújdosó (könyvajánló)

2009.10.30

Prohászka Lajos: A Vándor és a Bújdosó című könyve igazi nemzetkarakteológiai mű. A német idealizmus vonalán haladva végigvizsgálja az európai népek karakterét. A görög jellem szerinte a kifejezésben jut érvényre, a monumentális kulturális alkotások klasszikájában, ahol sors és szabadság teljes összhangban van. A római jellem pedig a szervező magatartásban éri el nagyságát, ahol birodalmi eszményében, az impériumban különféle népeket képes egységbe kovácsolni.

 

A középkor jellegzetes közösségi formája a zarándok típusa, amely egész Európát összefogta. Ez az Isten előtti leborulás szellemi magatartása. Zarándoklás a templomhoz, az oltárhoz, vagy akár a keresztes hadjáratokban a harc színterére, hogy ott leborulhasson az ember Isten előtt. Nyugat-Európában a középkor szellemisége legtovább Spanyolországban maradt fenn. Ez mutatja a spanyol ember alapélményét is, a középkorhoz való ragaszkodást, amit Servantes meg is érzett a Don Quijote című művében.

 

A középkor utáni Európában az Olasz nép alapélménye a hagyománytisztelet, a hagyomány tényleges megélése, és átörökítése lett, amelyre Európának szerinte nagy szüksége van. Az angolra a tiszta gazdasági szemlélet a jellemző. A puritanizmus, és a telepes szellemiség, amelyre egy tisztán gazdasági jellegű világbirodalmat épített fel, és amely alapjaiban különbözik a római impérium házra és családra épülő szemléletétől.

 

A francia a stilizátor népe, amely a benne feszülő ellentéteket a művészet, pontosabban a stílus segítségével nem megoldja, hanem a stílust közéjük ékelve nyugvóponton, megoldatlanul, és ebből kifolyólag továbbra és feszültségben hagyja, és ebből a feszültségből irracionális erők (felvilágosodás, racionalizmus és forradalmak sorozatai) törnek a felszínre.

 

A német népre a vándorszellemiség jellemző, amely az örök továbbfejlődés, továbbhaladás vágyában ölt testet. Az ő alapélményük az, hogy minden örökké változik, fejlődik. Mindig új feladatokat tűznek ki maguk elé. Ezért van az, hogy a német kultúra soha sem lesz teljesen befejezve. Ez a fejlődésszemlélet, és nyugodni nem tudás mutatkozik meg például Hegel filozófiájában, az örök protestálásra való hajlamban, továbbá a végtelenség iránti vágyban.

 

A végtelenség iránti vágy pedig megmutatkozik például Leibniz infinitezimálisában, Novalis kék virágjában, vagy a középkori Sacrum Imperium birodalmi ideájában. A magyar szellemiség éppen ellentétje a németnek. Ránk a finitizmus jellemző. Mi vagyunk a bujdosók népe. A mi alapélményünk a némettel ellentétben az, hogy minden örökké változatlan. Ebből vezethető le óriási tűrőképességünk, hogy soha nem törekedtünk hódításra, terjeszkedésre, ellentétben a végtelenség mámorától hajtott némettel.

 

A magyar függetlenségi gondolat, és annak erőteljes jelenléte a magyarság újkori történetében, szintén a finitizmusból vezethető le. A magyar elszigetelődik a külvilágtól, és független akar lenni, nem holmi zsigeri nacionalizmusból, hanem mert fél az idegentől, amely őt változásra ösztökéli. A hagyományos németgyűlölet nem is igazi gyűlölet, inkább egyfajta harag, amely azt az embert jellemzi, akit felzavartak nyugalmából.

 

Ezért van az is, hogy a társadalmi változások nálunk mindig hirtelen, lökésszerűen mentek végbe, mivel a változatlanság iránti vágyunkból fakadóan az esemény sokáig lett halogatva, amikor pedig már muszáj volt megtörténnie, akkor hirtelen tört felszínre, és a hirtelen cselekvést is mindig elhibázzuk. A változatlanságra való törekvésből kifolyólag a sors mindig elviselhetetlen teherként tör a magyarságra.

 

Ezért szinte minden magyarnak, aki igazi magyar, egyik alapélménye a sors, a valóság elől való menekülés. Legtöbbször a múltjába menekül a magyar, a múlt dicsőségében próbál sütkérezni, de mivel ez is csak görcsös menekülés a valóság elől, ellentétben az Olasszal, ahol a hagyomány tényleges megéléséről van szó, legtöbbször ezzel is ellenségei malmára hajtja a vizet.

 

Európát sohasem érdekelte különösebben a magyar kultúra, a finitizmus szellemisége mindig is idegen volt tőle, leginkább azért, mert a nyugati népekre, akár az olasz hagyománytisztelőről, akár a német vándorról, vagy a francia stilizátorról van szó, mindig jellemző volt az aktivitás, a folyamatos tevékenység. A mi lusta, nádfedeles házában pipázgató szellemiségünk mindig is idegen volt tőlük, a mi ügyünk mindig mellékes volt Európa számára.

 

A magyarság mégis fontos Európa számára, nem csak azért, mert a középkorban vérünkkel védtük Európát, hanem mert mi vagyunk Európa közvetítői kelet és nyugat határán, akikre mind a két szellemiség hatott, amely fontos Európa számára: a hagyománytisztelő latin, és a vándorlásra törekvő német szellemiség is. Ha Európa tényleg elbarbarizálódik, ahogy azt megjósolták, nekünk nem szabad elbarbarizálódnunk, mert rajtunk bukhat el Európa. Továbbá Prohászka kifejti azt is, hogy egy népnek sem érdemes a mi hazánkra pályáznia, mert itt a Kárpát-Medencében, a pusztákon minden más nép elpusztulna, hiszen a finitizmust csak mi bírjuk, csak mi szoktuk meg az évszázadok folyamán.

Tervezem e könyv elolvasása után, hogy elolvasom Szekfű Gyula ezzel kapcsolatos kritikáját is.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.