Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tradicionalizmus keresztény szemmel

2008.11.12

Aki rendszeresen internetezik az nyilván belebotlott már a László András nevével fémjelzett tradicionalista irányvonal írásaiba az interneten. Nem tagadhatom, rám is hatással voltak. Főleg amiket a heroizmusról, és a középkori lovageszményről írtak. De soha nem tudtam azonosulni velük mindenben.

 

 

Főképp azért érdekes számomra ez az irányzat, mert ők az egyetlenek a gnosztikus irányzatok közül, akik amellet, hogy bírálják, védelmezik is a kereszténységet, és főképp a római katolicizmust, sokszor még erőteljesebben, mint ők saját magukat. Az, hogy jobboldalinak vallják magukat nem annyira érdekes, mert ez más ezoterikus, gnosztikus irányzatokra is jellemző. Ezért én most inkább a kereszténység illetve a katolicizmus szempontjából szeretném elemezni ezt a mozgalmat. Az elemzés legelején vegyük szemügyre e mozgalom sajátos nézeteit, és annak filozófiai alapjait.

 

 

 

A gnoszticizmussal kapcsolatban, amelynek ez a mozgalom az egyik irányzata mindenképpen meg kell említeni a dualizmust, amely a mindenségben az anyag és a szellem kettősségét vallja. Ezen belül létezik a gnosztikus dualizmus, amely szembeállítja egymással az anyagot és a szellemet. A nem gnosztikus dualizmushoz tartozik a keresztény dualizmus, amely nem állítja szembe egymással az anyagot és a szellemet, de erről majd később. A gnosztikus dualizmus is két részre osztható mellérendelő és alárendelő dualizmusra. A mellérendelő dualizmushoz tartozik a klasszikus gnosztikus dualizmus, amely szerint a gonosz anyagi világot Démiurgosz és anyja Szophia teremtette, és e teremtés óta az anyagi és szellemi világ folyamatos harcban áll egymással.

 

 

 

Az emberi lélek pedig, az emberi lelkek pedig sajnálatos bukás eredményeképpen kerültek az anyagi világ börtönébe, ahol életük egyetlen célja csakis az lehet, hogy kiszabaduljanak onnan a gnózis, vagyis tudás segítségével. Az alárendelő dualizmushoz tartozik az ókori görög filozófus Plotinos által létrehozott neoplatonizmus. A neoplatonizmus nagyban hasonlít a gnózis alapképletére de sokban el is tér tőle, és emiatt Plotinos vitatkozott is a gnosztikusokkal ugyanúgy, ahogy a keresztényekkel is. A neoplatonizmusról részletesen szeretnék beszélni, mert ez a tradicionalisták egyik alaptanítása is abból kifolyólag, hogy nagyban hasonlít a távol-keleti filozófiához.

 

 

 

„Plotinos szerint a világot az Egy teremti. A valóság az egység meglétének mértéke szerint rendeződik hierarchiába. Ennek a metafizikai abszolútumnak az öntételezése a lét és világ. Ebben a tézisben felfedezhetjük a hellén, de az egész antik nyugati és keleti világra kiterjedő alaptételt, miszerint a jó és a rend mindig a formával, a mértékkel, a határoltsággal áll analógiában. Minél nagyobb az egység, ez a rendező alapelv(12) annál jobban érvényesül.(13) Ahhoz, hogy valami létezzen, pedig egységre van szüksége.(14)

 

 

 

Potinos vizsgálódását az empirikus világ felől kezdi és innen halad az Egy felé. Megállapítja, hogy a négy alapelem (föld, tűz, víz, levegő) képes egymásba átalakulni ezért egy olyan szubsztanciát tételez, ami a változások ellenére mindig ugyanaz marad.(15) Ez az ősanyag vagy materia prima nem rendelkezik önálló minőséggel, csak az anyag formáját biztosítja. Elfogadja azt az arisztotelészi elvet, miszerint a testek anyagból (hylé) és formából (eidosz) állnak. Az empirikus „anyag” fogalma tehát olyan valami, ami valójában nem az állandó szubsztancia, ahogy azt az érzéklet megragadja, mivel „nem állandósága” folytán „lényeg nélküli”. „Hazudunk tehát, valahányszor azt mondjuk: anyag.”(16)

 

 

 

Az anyag kvalitások híján nem is rendelkezhet térbeli kiterjedéssel, mivel a tér is egy meghatározott minőség.(17) Plotinos „Az anyagról” című értekezésében(18) a materialista és sztoicista nézetekkel polemizál:

 

 

 

„Akik úgy tartják, hogy egyedül a testek tekinthetők létezőknek és a testek alkotják a valóságot, azt állítják, hogy csak egy anyag van és ennek megjelenési formája a négy elem. Vagyis szerintük az anyag a valóság, minden más csak ennek egy-egy változata…és azt is állítják, hogy maga az Isten…is ennek az anyagnak egyik állapota”(19) A filozófus velük szemben nem tartja az anyagot sem oknak, sem alapvető szubsztanciának. Az anyag kiterjedése egyfajta tükröződés(20), a forma (idea) vetülete az önmagában lényeg nélküli anyagi állapoton.(21)

 

 

 

Az anyagi világ tehát az a határpont, ahol az Egy valósága elhomályosul, és egy részleges valósággá válik, ami egyszerre létezik és nem létezik.(22) Az anyagi létezés így a tökéletlenség forrásává válik az újplatonizmusban.(23)

 

 

 

 

 

 

 

A lélek fogalma (A harmadik hiposztázis)

 

 

 

A hellén gondolkodásban, általánosan elterjedt nézet volt, hogy az egész univerzumot egyfajta valóságos élettel bíró „lényként” posztulálják, amelyben bizonyos rendező elv szerint harmonikus egységben léteznek a dolgok. Plotinos rámutatott az elképzelés elégtelen voltára, ahogyan azt sztoikus filozófia tételezte, anyagi, térbeli és materialisztikus módon egy olyan „világlelket” feltételezve, ami azonos dimenzióban létezik az anyaggal csak szubtilisebb formában. A filozófus szerint a „világlélek” csak az Egy-ből kiáramló valóság egyik komponenseként értelmezhető ez azonban az előbb vázolt elmélettel összhangban nem tételezhető, csak egy magasabb rendű realitás szimbólumaként, amely az anyaggal csak a tükröződés viszonylatában áll kapcsolatban. A tévedés abban rejlik, hogy az anyagi lét fogalmaival próbáljuk magyarázni a nem anyagi princípiumokat(24). Mivel a testi állapot a léthierarchia alacsonyabb fokán áll, képtelen befogadni az ontológiailag fölötte álló állapotot, amelyhez a lélek tartozik, így a lélek csak partikulárisan nyilvánulhat meg az anyagi egzisztenciában. A lelket is szintekre tagolja, és csak ennek „alsó” része az, amely közvetlen kapcsolatban áll a testi valósággal.(25) Az alacsonyabb létállapotok mindig a magasabb szintű, egyre szubtilisabb állapotoktól függnek(26), a magasabb létállapotoknak pedig az ismérvük, hogy egyre kevésbé differenciáltak, így egyre nagyobb hatásfokkal részesednek az Egy-ből.(27)A lélekkel kapcsolatos kérdésekről I (28)című értekezésében kifejti, hogy a „világlélek”-ben vagy univerzális lélekben nem „benne vannak” a partikuláris lelkek, hanem azzal azonos természetűek, de az univerzális lélek is partikuláris lélekké válik egy még magasabb nézőpontból szemlélve,

 

 

 

„A tudomány is megmarad egésznek és részekre osztása nem egyéb, mint az egyes részek megfogalmazása, vagyis megvalósulása. Lehetőség szerint minden egyes rész tartalmazza az egész tudományt, amely a részletezés által nem lesz kevésbé egész. Ha tehát ilyen viszonyban áll az egész lélek a többi lélekkel, akkor az egész, amelynek ilyen részei vannak, nem lehet valaminek a lelke, hanem csak önmaga önmagában. Tehát nem is a világé, hanem a világlélek is egyike a rész-lelkeknek. Tehát mindannyian egyetlen lélek részei, mivelhogy azonos természetűek.”(29) Egy absztrakt világlélek posztulálásával így nem juthatunk el az egységig, nem lehet ezt beállítani mint végső valóságot - vonja le a következtetést a filozófus. A lélek is függ valamitől, ahogy a test függ a lélektől. Azt azonban igazoltnak látja, hogy az individuális lelkek között esszenciális egység (azonosság) áll fent, és ezen keresztül kapcsolódnak egy magasabb létállapothoz. A lelket három részre bontotta, irracionális, racionális és értelmi (intellektuális) lélekre. A lélek „fölé” az értelmet helyezte. Az Értelem az intuíció szintje(30), ami a léleknek tulajdonított diszkurzív gondolkozás fölött áll.(31)

 

 

 

 

 

 

 

Az Értelem fogalma (A második hiposztázis)

 

 

 

Az értelem tulajdonsága az intuitív felismerés, ami nem feltételezi a premisszát és konklúziót, amelyek a diszkurzív gondolkodás sajátjai, így ontológiailag magasabb státuszú a léleknél.(32) A diszkurzív gondolkodás tagolja az értelem egységét, a gondoló és a gondolt, a szubjektum és az objektum különválik, míg az intellektus nem tesz ilyen különbséget:

 

 

 

”Amint a szemlélődés felemelkedik a természettől a lélekig, innen pedig a szellemhez, és mindig bensőségesebb lesz és egyre szorosabb kapcsolatba kerül a szemlélővel, a bölcs ember lelkében pedig már mindaz, amit megismert eggyé válik a szemlélődés alanyával, hiszen itt már közel járunk a szellemhez, világos, hogy a szellemben a kettő már egy. Nem mintha a másikhoz idomulna, mint a legjobb lélek esetében, hanem lényegük szerint azonosak, mivel a lét azonos a megismeréssel.”(33)

 

 

 

A lélek kontemplációja az ideák tükröződéseire irányul, míg az értelem magukat az ideákat szemléli az intuíció segítségével. Ez csak akkor lehetséges, ha azonosság áll fent a személő és a szemlélt között, így az ideák tulajdonképpen maguk is értelmek.(34) Az értelem azonban még mindig nem lehet a legmagasabb fokozat, hiszen itt is ideákról, azaz több létezőről beszélünk, amelyek ugyan valóságosabbak és közelebb vannak az Egyhez, mint földi tükröződéseik, még mindig nem áll fenn a tökéletes egység.

 

 

 

 

 

 

 

Az „Egy” fogalma (Az első hiposztázis)

 

 

 

Az Egy tökéletesen elégséges önmagának, nincs szüksége semmilyen formára.

 

 

 

Az Egynek, mivel ő a forma, a mérték, és a határ forrása, nélkülöznie kell ezeket a tulajdonságokat.(35) Ha valami pusztán kvantitatív módon több, az mindig kvalitatív leértékelést jelent, hiszen ezáltal is messzebb kerül az Egy abszolút egyedülvalóságától. A materiális világ itt egy fragmentált, így kevésbé valóságos és az értékhierarchiában az alsó szinteken helyet foglaló vetülete a transzcendens világnak, ahol az ideák léteznek. Mivel a létrehozott mindig kevésbé tökéletes, mint a létrehozó ezért az Egy-ből mindig sokaság lesz.(36) Rámutat arra, hogy a diszkurzív, szubjektumot és objektumot tételező emberi gondolkodás nem tud helyes fogalmat alkotni az Abszolútumról, így a szavak, csak azt fejezhetik ki, hogy mi nem az Egy, azt hogy mi, sohasem.(37) Fölösleges is különböző attribútumokat aggatnunk az Egy-re, hiszen ezek is csak csökkentenék az Egy tökéletes mindentől való megkülönböztetettségét. Inkább arra kell törekedni, hogy ne maradjon semmi, amit már elvehetnénk az Egy-ből.(38) Az Egy magasabban áll az értelem szintjénél, hiszen tökéletessége miatt már nincsen szüksége értelemre.(39) Így lesz az Egy az ideák és rajtuk keresztül az egész létesült univerzum transzcendens alapelve, a principium principiorum. Mindennek az Egy az oka, így minden létezőnek potenciálisan tartalmaznia kell az Egyet, és az Egynek potenciálisan tartalmaznia kell minden létezőt. Az Egy maga túl van a megnyilvánulás állapotán, ezért lehet a megnyilvánulás transzcendens oka.

 

 

 

„minden létező és egyik sem…éppen ezért születhet minden Belőle, mert semmi nincsen Őbenne, és hogy a létezők létezhessenek Ő nem létező…minthogy semmit sem keres, semmije sincs és semmire sincs szüksége, „túlcsordult”, és a benne levő fölösleg megalkotta a „mást”. Ez pedig miután létrejött, Feléje fordult, és eltelt Vele, attól fogva az egyre tekint és ez a szellem.(40)

 

 

 

Az Egy így az individuális létező szempontjából egyszerre transzcendens (aktuálisan) és immanens (potenciálisan), hiszen az Abszolútum túl lévén minden megkülönböztetésen a transzcendencia-immanencia legfőbb megkülönböztetésén is túl van - coincidentia oppositorum. Az Egy megismerése tehát misztikus és érzékfölötti tapasztalat.

 

 

 

 

 

 

 

Az Emanáció tana

 

 

 

Az Egy a valóságot emanáció révén hozza létre, azonban felmerülhet a kérdés, hogy miért hoz létre bármit is az Egy, ha tökéletesen elégséges önmagának. A filozófus szerint az Egy mintegy besugározza a dolgokat, ezáltal adva életet nekik. „A lélek a szellem gondolata”- fogalmaz Plótinosz az V. Aenneas-ban, és ezt a tűz azon tulajdonságához hasonlítja, hogy melegséget sugároz ki, amely egy vele és mégis különvaló.”- A szellem esetében azonban nem úgy kell elképzelni a megnyilvánulást, minthogyha kiömlene belőle, hanem a benne ható megnyilvánulás megmarad őbenne, a másik pedig önálló életre kel”.(41)

 

 

 

Az Egy tehát „kicsordul” saját túláradó tökéletességében és önkontemplációja képmásait hozza létre, miközben ő változatlan marad.(42) Az Egy által teremtett alacsonyabb rendű valóságok is belső kontemplációjuk révén „túlcsordulva” hozzák létre a náluk is alacsonyabb realitásokat egészen a korporális egzisztencia szintjéig, mivel a nem megnyilvánult (a kontempláció) mindig magasabb rendű, és ontológiailag „megelőzi” a megnyilvánulást (akció). A teremtés szükségszerűség, nem pedig egy tudatos cselekvés, amely megnyilvánult és megnyilvánulatlan dialektikájából jön létre.(43) Az Egy számára az általa létrehozottak nem érdekesek és mivel kontemplációja tökéletesen önmagára irányul tulajdonképpen nem is léteznek.(44) Az egyből kiáramló valóságok fragmentált és akcidentális voltuk miatt az Egy-ként való létezés helyreállítására törekedvén, utánozzák az Egy tökéletességét(45), de - mivel képtelenek a tulajdonságok nélküli Egy felfogására ontológiailag alacsonyabb státuszuk miatt - létrehozzák a sokszerű világot, amely nem más, mint az Egy felaprózása.(46) Nincs egyértelmű válasz arra, hogy miért teremt az Egy, ez abból is következik, hogy az Egy - révén túl van az emberi ész határain - emberi logikával megmagyarázhatatlan. Lehetséges válasz lehet, hogy az Abszolútum azzal is csorbítaná abszolút voltát, ha nem foglalná magában a saját ellentettjét is, így az összes lehetőségének (ami tulajdonképpen végtelen) meg kell nyilvánulnia. Bár az Egy-et „a legfőbb jó”-nak nevezi, ez alatt nem kell valamiféle erkölcsi értelemben vett jót értenünk. Az antik világ számára a morális nézőpont nem volt annyira hangsúlyozott, mint a kereszténységben. A „jó” sokkal inkább „egészet” vagy „beteljesültet” jelentett. Az Egy azért jó, mert teljes, mert nem vesz részt a keletkezésben, ami tökéletességét csorbíthatná. A teremtés a természeti törvények neutralitásához hasonlóan „működik”, és nélkülöz minden fajta szentimentális elemet.

 

 

 

 

 

 

 

A reintegráció lehetősége

 

 

 

Az archaikus gondolkozás - így a görög - szerint is, a mikrokozmosz mindig analógiában áll a makrokozmosszal. Így az összes princípium tulajdonképpen megtalálható az individuális létezőben, hiszen annak lelke analógiában áll az intelligibilis világ létállapotainak összességével, a három hiposztázis mind megtalálható benne. Plótinosz a lelket három részre osztotta: irracionális (érzékelés-empíria) racionális (diszkurzív gondolkodás) és értelmi lélekre (intuitív gondolkodás). Potenciálisan tehát minden lehetőség, így az Egy is már eleve birtokolt, így csak a lelken áll hogy melyik lehetőségét valósítja meg.(47) Az értelmi lélek tulajdonképpen soha sem bukott le a másik kettő szintjére, és ha ezt valósítjuk meg az intuíció segítségével elérhető az Egy.(48) Az egyesülés formája a platóni anamnésis-hez hasonlóan egyfajta visszaemlékezés, amely során a lélek ráébred arra, amit létesülése előtt így örökkévaló módon tud.(49) Az ókori gondolkozás szerint a formák materiális világát két fajta módon lehet elhagyni: a világ alattiság és a világ felettiség értelmében. Az újplatonizmus tanítása szerint az ember mindig azzal a szinttel válik hasonlatossá, amellyel az alapján azonosítja magát, hogy melyik „lélek” felé fordítja a figyelmét. Ha az irracionális lélek válik a meghatározóvá az anyaggal fenntartott kapcsolat folytán, az mintegy „beleköti” az embert a létesülés világába, és a figyelmét a szemlélődésről az anyag világára irányítja, amelyben a ráció még megnyilvánulhat, a magasabb rendű intellektus azonban már nem. Ez esetben a lélek lassan megfeledkezik a transzcendens világról, és végérvényesen a testtel azonosulva, újjászületik a földi szférában.(50) Ez szélsőséges esetben az entitás a materiális formákkal való végső azonosulás értelmében mintegy „kioltódik” az anyagban, teljesen elveszti magasabb énjét. A másik lehetőség, hogy magunkat az Értelemmel azonosítva elhagyjuk a materiális világot. Az Egy-el való azonosság elérése érdekében nekünk is le kell vetni magunkról minden megkülönböztetést és tudati differenciáltságot(51), le kell győznünk a földi világba visszavágyó lélek ellenvetéseit, amely úgy érzi „elvesztette a biztonságot”, amikor a gondoló és a gondolt közötti különbség megszűnik.(52) Ekkor a lélek ráébred, hogy tulajdonképpen mindig is az Egy-ben volt, csak ezt a tudati elhomályosodottság miatt nem realizálódott benne, mert figyelmét az „Egy” helyett a „Sok” világa felé fordította.”1

 

 

 

 

 

A neoplatonizmus nagyban hasonlít a távol-keleti vallások (buddhizmus, hinduizmus) stb filozófiai rendszerére is. Hogy miben hasonlít, és miben nem, azt most nem részletezem, elégedjünk meg annyival, hogy hasonlít. Inkább vegyük szemügyre a László András féle vonal filozófiai rendszerét, amely szintén nagyban hasonlít a neoplatonizmusra. Őnáluk az egyet, ezt a metafizikai abszolútumot a lét testesíti meg. Ebből ered minden. A legalsó szint a létezés. Ez testesíti meg a tulajdonképpeni anyagi világot. A közbülső szint pedig a létező, amely egyaránt részesedik a létezésből, és a létből is a neoplatonikus szemléletnek megfelelően.

 

 

 

Van még egy alapvető tanítása is a tradicionalizmusnak ez a mágikus szolipszizmus. Ez annyit jelent, hogy az emberi tudat, és a lét (ez a metafizikai abszolútum), amely a neoplatonikus szemléletnek megfelelően magában foglalja a létezést, vagyis az anyagi világot is, egy. Vagyis nincs az emberi tudattól független létezés, sem lét. Ezenkívül a létnek és a tudatnak, amely lényegében egy, van egy úgynevezett középpontja, ez a lét létfeletti centruma. Ami magyarul úgy nevezhetünk, hogy alany, szankriszt nyelven atman, görögül auton. A szolipszizmus nem mondja azt, hogy rajtunk kívül nincs más emberi személy, viszont alany csak egy van. Továbbá minden emberi személy számára az egyetlen autentikus spirituális megvalósítási út csakis az emberi személyiség visszavezetése lehet az alanyhoz. A lét és a tudat középpontjához. Ezt hívja a tradicionalista szemlélet metafizika felébredésnek.

 

 

 

Kérdés ugye, hogy mi történik akkor, ha a személyiséget visszavezetjük ehhez az alanyhoz. Egyrészt végtelen hatalmat kapunk a lét felett, ami annyit jelent, hogy megszabadulunk az anyagi világ minden kötöttségétől (a zsák, ami a fejünkre esik, többet nem fog agyonütni minket). Vagyis eljutunk a lehető legteljesebb feltétel nélküliség, és szabadság állapotába, ami mint már mondtam hatalmat, és uralmat jelent a lét felett, továbbá megismerjük a metafizikai abszolútumot, ami nemcsak az anyagi világon, de időn és téren továbbá minden létezőn túl van. Ezek a tradicionalista spiritualitás kulcsszavai. Hatalom, erő, uralom, szabadság, metafizika.

 

 

 

Ennek a filozófiai rendszernek messzemenő hatása van a tradicionalisták politikai és társadalomfilozófiai nézeteire. Ennek vizsgálatakor abból indulhatunk ki, hogy az ő tanításaik szerint létezett egykor egy aranykor, ami éppen azért volt aranykor, mert akkor az emberi tudat még uralta a létet. Ami azt is jelenti, hogy felette állt az anyagi világ káprázatán, ami egy a mainál sokkal kevésbé materializálódott és szoliditizálódott, (vagyis feltételhez kötött) állapotot jelent.

 

 

 

Az aranykor letűnése ebből következően tudati elhomályosulást jelent, ahol a tudat az alanytól, a lét létfeletti centrumától való eltávolodása révén elveszti uralmát a lét felett, amely mind nagyobb materializálódással, és a feltételhez kötöttség fokozódásával jár együtt. Az aranykor letűnése egy korszakokon átívelő folyamat, amelynek végpontja az a kor, amelyben ma élünk, és amelyet szankszrit nyelven Kali-Yugának, vagyis sötét kornak hívhatunk. Azonban az aranykornak most a Kali-Yugában is vannak képviselői a világban ezek a társadalmi osztályok között a királyok, az emberfajok között pedig az árja népek, az árja faj, illetve a mongoloid rassz.

 

 

 

A királyok az ő értelmezésükben nemcsak egy birodalom vezetőjét testesítik meg, hanem azokat az embereket, akikben az aranykori szellemi kvalitások még megvannak, akik még képesek uralni a létet. Az árja illetve a mongoloid rassz pedig azokat az emberfajokat, akikben potenciálisan még jelen vannak az aranykori szellemi kvalitások kibontakozásának lehetőségei, mivel a fekete illetve a zsidó fajban ezek már nincsenek jelen. Bár azt ők is elismerik, hogy ma már ezeknek az emberfajoknak a képviselői között is csak elvétve találunk olyat, akiben ezek a kvalitások még megvannak.

 

 

 

Az a kevés írás, ami az interneten megjelent róluk állítólagos magyarellenességükkel példálózik, ami abból ered, hogy a királyság és a hierarchikus-feudális társadalom iránti szimpátiájuk miatt elutasítják a magyarságnak a Habsburg ház ellen folytatott forradalmait és szabadságharcait. Többek között az 1848-49-es szabadságharcot, és a Rákóczi szabadságharcot is. A Habsburg ház iránti szimpátiájuk mellett folyamatosan kifejtik szimpátiájukat a német nemzetiszocializmus illetve a Szálasi nevével fémjelzett Hungarizmus iránt is, és általában az európai szélsőjobboldali irányzatok iránt, amellett, hogy bizonyos fenntartásaiknak is hangot adnak velük kapcsolatban. A László András féle vonal élesen elhatárolja magát a többi gnosztikus, ezoterikus irányzattól is, mert elveiket metafizikátlannak tartják.

 

 

 

A teozófusokról például László András egyik írásában kifejti, hogy fogalmuk sincs az igazi metafizika mibenlétéről, mert írásaikban szellemlényekről, asztráltestekről beszélnek, és az asztráltest esetében már a test kifejezésből érezhetjük, hogy ehhez az objektumhoz térbeli kiterjedés rendelhető, és László András szerint az igazi metafizikai létezőnek nem lehet sem térbeli sem időbeli kiterjedése, annak túl kell lennie nemcsak az anyagi világon, de mindenféle létezőn is. A kereszténységet pedig főképp azért bírálják, mert a középkor elején kivette magából a gnózist, amit a modern társadalom kialakulásának legfőbb okaként tartanak számon.

 

 

 

A mozgalom nézeteinek keresztény szempontból való elemzéséhez elsőként ezt a tételt fogom elemezni, vagyis hogy a modern társadalom azért fejlődhetett ki, mert a kereszténység kivetette magából a gnózist. Ezt Hamvas Béla Scientia Sacra című könyvében írta le, hogy a katolikus egyház a gnózis kiirtásával megfosztotta az embereket a tudás áldásától és a gondolkodástól elszoktatott emberek a felvilágosodásban új Istent választottak maguknak, a mammont, és a deviancia még nagyobb lett, mint előtte. Ezzel kapcsolatban valóban érdekes megjegyezni, hogy a modernitás szinte minden megnyilvánulása a gnosztikusok duális, az anyagi és a szellemi világ ellentétére alapuló szemléletével áll analógiában.

 

 

 

Eric Voegelin (1901–1985), a német származású, németül és angolul egyaránt alkotó amerikai filozófus a 20. század egyik legjelentosebb politikai filozófusa. A modern politikai ideológiák működésében a kommunizmusban, a fasizmusban, illetve a liberalizmusban az ókori gnosztikus dualista gondolkodás mintáit vélte felfedezni. A gnosztikus politikai ideológiák véleménye szerint a kereszténység hanyatlása következtében jöttek létre, amit jól mutat az is, hogy többnyire keresztényellenesek voltak.

 

 

 

A gnoszticizmus dualista gondolkodása szerint a mindenségben két világ áll egymással szemben a anyagi világ, amely a gonoszt jelképezi, és a szellemi világ, amely a jót. Ez a két világ folyamatosan küzd egymással, és az emberi élet egyetlen célja csak az lehet, hogy az ember gonosz anyagi világból kiszabadulva a szellemi világba kerüljön. Hogyan is működik ennek mintájára a gnosztikus politika?

 

 

 

„A gnosztikus spekuláció értelmében van egy új és van egy régi világ. Mind a két világ itt a földön, tehát a történelemben van. A „föld” egy kettős potencialitást hordoz magában: éppúgy megjelenhet a sötétség „világaként” (a sátán birodalma)mint ahogy a fény „világaként” (Isten országa) is. Ezen a ponton válik láthatóvá legnyilvánvalóbbmódon a kereszténységgel való szakítás: a gnosztikus konstrukcióban az eszkatológia megvalósí-tásra váró evilági politikai céllá lesz – s Voegelin éppen ezért, vagyis metafizikai alapjai miatt ne-vezi a gnosztikus politikát politikai vallásnak.”

 

 

 

A régi világ jelképezi a gnosztikus dualista gondolkodás analógiájára a gonoszt, az anyagi világot, az új pedig a jót, a szellemi világot. Az összes modern politikai ideológia erre törekedett, hogy a régi világ lerombolásával egy újat hozzon létre. A különbség a hagyományos gnosztikus gondolkodás mágikus szemléletével szemben az, hogy mindkét világ a földön, tehát a történelemben van jelen.

 

 

 

A gnosztikus dialista gondolkodás mintái azonban nemcsak a politika világában van jelen a modern világban, hanem az információs társadalom terén is. Az internet, a virtuális valóság, az információ kommunikáció tagadhatatlanul gnosztikus jelenség. Létezik egyrészt a mi világunk, és létezik a virtuális világ, amit az internet, az információs szupersztráda jelképez. Ez az elv jelenik meg a közismert Mátrix című filmben is.

 

 

 

Ezek az ismertebb analógiák, de szeretnék egy olyan analógiát is felvetni, amelyről még nem hallottam, hogy beszéltek volna. Ez a pénzvilágban van jelent. A pénzvilággal kapcsolatban manapság kétfajta gazdaságról szokás beszélni. Egyrészt létezik a termelő gazdaság, ahova az ipart, a mezőgazdaságot sorolhatjuk. Illetve létezik a papír alapú gazdaság, ahova a pénzvilágot sorolhatjuk. A bankokat a tőzsdét stb, és a papír alapú gazdaságot éppen azért szokták egyesek kritizálni, mert nem hoz létre valós értéket. A pénzvilágban részvényekkel, kötvényekkel, vagyis lufikkal kereskedünk, internetezünk, tőzsdézünk, de valós megtermelt anyagi, vagy szellemi érték nincs. Ezért szokták kritizálni.

 

 

 

Ilyen értelemben pedig a gnoszticizmus dualista gondolkodásának mintájára a pénzvilágot valóban az anyagi világ ellentéteként foghatjuk fel. Amiről manapság, főként a most kitört pénzügyi válság kapcsán azt szokták mondani, hogy maga alá akarja gyűrni a termelő gazdaságot, vagyis az anyagi világot. Mindemellett érdekes az is, hogy a pénzvilággal kapcsolatban pénzügyi oligarchiáról, pénzügyi elitről, sőt bankárkasztról szokás beszélni a jobboldali politikai terminológiában, amely arra utal, hogy ebbe a rétegbe, csak a kevés kiválasztott, illetve beavatott kerülhet, ami nagyon hasonlít a régi gnosztikus szervezetek beavatási rendjére.

 

 

 

Érdemes ehhez még hozzávenni azt is, hogy a felvilágosodás szó nagyon emlékeztet a gnosztikusok szóhasználatában alkalmazott „megvilágosodás” elnevezésre, ami a felvilágosodás gnosztikus ihletettségére utal. Mindebből következően én egy kicsit módosítanám Hamvas Béla leírását a modernitás kialakulásáról. Nem, vagy nemcsak arról van szó, hogy a tudás gyümölcsétől megfosztott emberek a mammont választották új Istenüknek, hanem arról, hogy lényegében a gnoszticizmus formái az újkorban valamiképp a modernitás formáivá konvertálódtak, a modernitás formáivá szilárdultak.

 

 

 

No de menjünk tovább. Ha a modernitás a likvidált gnózis miatt alakult ki, akkor ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy a gnózis védi meg a vallásokat és kultúrákat a modernitástól. Ezt jelzi az is, hogy Lászlóék az iszlámmal szoknak példálózni, hogy az nem likvidálta a gnózist és nem is alakult ki azon a területen a modernitás idő előtt, sőt az iszlám az egyetlen kultúrkör, amely még ma is ellenáll a modernitásnak. Ez való igaz. Csak az a kérdés, hogy a távol-keleti vallások: a hinduizmus, buddhizmus, taoizmus stb., illetve a hozzájuk tartozó kultúrák: India, Kína, Japán stb., akkor miért nem tudtak ellenállni ugyanaddig, vagy még tovább a modernitásnak, mint az iszlám.

 

 

 

Hiszen ezek a vallások az én olvasatomban nemcsak, hogy nem vetették ki magukból a gnózist, hanem ezek mondhatjuk, hogy egyenlők a gnózissal. Hiszen minden létező gnosztikus irányzat főként ezekre a vallásokra hivatkozik, őket használják saját nézeteik terjesztésére. Bár az ókori nyugati gnoszticizmus, illetve a vele rokon neoplatonizmus nem teljesen azonos a távol-keleti vallásokkal, de nagy rokonságban áll velük mindkettő. László András is azt írta egyik cikkében, hogy ezek a vallások a tradíció szempontjából magasabbrendűek, mint a kereszténység. Tehát akkor éppen ezeknek a vallásoknak kellett volna legtovább ellen állni a modernitás támadásának. De ez nem így van. Ma a távol-kelet: India, Kína, Japán a világ talán leginkább amerikanizálódott országai. Talán még inkább, mint Európa. Az, aki ma odalátogat felhőkarcolókat lát, amerikai gyorséttermeket, vagyis valódi nyugati fogyasztói társadalmat.

 

 

 

Ez a tény pedig azt sugallja, hogy a nem gnosztikus, és a gnózist magukból kiebrudaló vallások a legkevésbé ellenállóak a modernitással szemben, az igazi gnosztikus vallások állnak a második helyen, és a legellenállóbbak azok a vallások, amelyek nem gnosztikus vallások ugyan, de nem vetették ki magukból a gnózist. Ez nagyon érdekes. Viszont ezenkívül azt is meg kell állapítanunk, hogy míg nyugati területen a modernitás a kereszténység teljes hanyatlásával járt együtt, távol-keleten a modernitás megjelenése nem szorította ki a más természetű kulturális hagyományokat.

 

 

 

Különösen Japánban nem, ahol a kapitalizmus, és a szamuráj hagyományok kéz a kézben járnak együtt. De említhetnénk Észak-Kóreát is, ahol már kommunista uralkodódinasztiáról beszélhetünk, vagyis a tradicionalisták által leginkább preferált uralmi forma a császárság, vagy királyság ötvöződött a kommunizmussal, és talán ebben rejlik ennek a paradoxonnak a megoldása is. Ugyanis az, hogy távol-keleten a modernitás megjelenése nem szorította ki a más természetű kulturális hagyományokat azt jelzi, hogy a gnosztikus formák eleve magukban hordozzák a modernitás formáit, amit az is jelez, hogy itt nyugaton is a modern jelenségek szinte mind analógiában állnak a gnosztikus formákkal.

 

 

 

Mindebből pedig az következik, hogy Hamvas Bélának valószínűleg igaza van annyiban, hogy mivel a kereszténység likvidálta a gnózist, a gnózis bosszújaként a gnosztikus formák itt nyugaton a modernitás formáivá szilárdultak, a modernitás formáivá konvertálódtak. Az újkor vége felé pedig a távol-kelet a nyugat hatására mintegy magába szívta a nyugati modernitás azon formáit, amelyeket a távol-kelet eleve magában hordozott, ezért vették át olyan könnyen a modernitást a nyugattól, és ezért nem szorította ki az ottani régi kulturális hagyományokat.

 

 

 

Az iszlám, pedig azzal hogy befogadta a gnózist, mintegy kordában tudta tartani azt, tehát ott nem alakult ki a modernitás, mint nálunk nyugaton, és ma éppen az iszlám áll ellen legtovább a modernitás támadásának. Azonban éppen azért, mert nem gnosztikus vallás, csak befogadta a gnózist, és a nem szívja be úgy a modernitás formáit, mint a távol-keleti vallások. Mint ahogy ha a kereszténység fogadta volna be a gnózist, és az iszlám vetette volna ki, akkor ma a kereszténység állna ellen, még tovább, mint a távol-kelet, a modernizálódott iszlám ellenében.

 

 

 

Vagyis nem a gnózis védte meg az iszlámot a modernitástól, mert éppen az hordozza magában a modernitás formáit, hanem éppen fordítva igaz, az iszlám védte meg saját magát a modernitástól, és az azt magában hordozó gnózistól azáltal, hogy befogadta és így kordában tudta tartani. A következő kérdés pedig ebből következően az, hogy hogyan lett a gnosztikus kultúrákból, vagyis azokból a kultúrákból, amelyek a leginkább elutasítják az anyagi világot korunkban a legmateriálisabb kultúrák, hogy-hogy éppen a leginkább materializmusellenes kultúrák hordozzák magunkban a modernitás formáit? Ennek egyik oka véleményem szerint a mellérendelő gnosztikus dualizmus esetében az, hogy az anyagi világ ellentéteként felfogott szellem, lényegében az anyagi világ tükörképe, és mint ilyen maga is materializmusként manifesztálódik.

 

 

 

Francis X. King Relytélyek Enciklopédiája című könyvében azt olvashatjuk a taoizmusról, hogy a taoista filozófia, „illetve – a fizika és a filozófia határát összemosó szakterület – a szubatomi valóság modern elméletei annyira hasonlóak, hogy a nyitott gondolkozású megfigyelő nehezen tudja a taoista filozófiát csupán rendszerré épített paradoxonok sorának tekinteni.”. Buddha tanítása szerint: „Az egyszerű elemek, amelyek az egyén külső és belső világát meghatározzák, folyamatos mozgásban vannak, azonban nem összefüggés nélkül, egymástól függetlenül lépnek fel, és nem ok nélkül enyésznek el, hanem szigorú törvényszerűségek alapján.”. Ez engem mintha a tőzsde mozgásainak törvényszerűségére emlékeztetne.

 

 

 

Nem véletlen, hogy a mai gnosztikus mozgalmak vezetői között annyi a természettudományos illetve műszaki végzettségű. Szilvásy Péter a kormányzati jósda vezetője vegyészmérnök. Maharishi Mahesh a transzcendentális meditáció atya fizikus. Maga René Guenon a tradicionalizmus atya is eredetileg matematikus volt, ami nem lehet véletlen, ahogy az sem, hogy éppen matematikus és nem fizikus vagy mérnök.

 

 

 

A matematikát absztrakt természettudománynak szokják nevezni, ami kevésbé kötődik az anyagi világhoz. Magyarul természeten túli természettudománynak. A tradicionalistáknál a szigorú metafizikai szemlélet hangsúlyozása, amit László András szembehelyezett a teozófusokkal, és amit általában a többi ezoterikus irányzattal is szembehelyeznek, és a távol-keleti metafizika, ebből következő, minél finomabba formában való bemutatása valóban mintha valamiféle finom, algebrai jellegű képet festene elénk a keleti metafizikáról.

 

 

 

No de imént csak a mellérendelő gnosztikus dualizmusról ejtettem szót. Azt már tudjuk, hogy ez a fajta dualizmus miért vezet materializmushoz, de miért vezet materializmushoz az alárendelő gnosztikus dualizmus? A neoplatonizmus, és a vele rokon távol-keleti tanok? A mellérendelő gnosztikus dualizmus esetében az anyagi világgal szembehelyezett szellem, az anyagi világ ellentéteként lényegében az anyagi világ tükörképe, ami materializmusként manifesztálódik.

 

 

 

Az alárendelő gnosztikus dualizmus esetében pedig az anyag lényegében a szellemből származik, annak tökéletlen változata, ebből következően a szellem az anyagnak a tökéletesebb változata, de a neoplatonizmus elveiben is, az egy esetében, ami a metafizikai abszolútumot jelképezi, érezzük ennek az egynek a személytelen tárgyias, és ebből következően materiális jellegét. Plotinos egyébként a gnosztikusokkal ellentétben nem tartotta gonosznak az anyagi világot, csak tökéletlennek, mint a szellem tökéletlen megnyilvánulását. Most pedig vegyük szemügyre a keresztény dualizmust, amiről már szót ejtettem.

 

 

 

A kereszténység dualista felfogása szerint az anyag Istentől független princípium, és a világnak időbeli kezdete van- a teremtés. Istennek ebből az anyagi világtól való függetlenségéből ered személyessége, hiszen isten, vagyis a szellem nem valamiféle személytelen spirituális objektum, mint a neoplatonizmusban az egy, amelyből az anyagi világ keletkezik, hanem egy személyes Isten, aki az anyagi világot szabad akaratából teremtette, és akihez csak erkölcsi értelemben lehet viszonyulni, ahogy egy emberi személy a másikhoz. Továbbá ebből következik a keresztény transzcendencia hihetetlen ereje is, ami a középkorban még megvolt. Hogy Isten független az anyagi világtól.

 

 

 

Ebből is látszik, hogy az a szellem, amely valamiképp az anyagi világhoz viszonyítva szellemi, akár annak ellentéteként, akár abból származóan mindig materializmushoz vezet. A gnosztikus dualizmus, akár fölérendelő, akár mellérendelő, mindig materializmushoz vezet, elsősorban spirituális értelemben, de mint ilyen magában hordozza a társadalom materializálódásának magvait is. Továbbá van még egy következménye is a gnosztikus dualizmusnak, az erkölcs leértékelődése. Egy nem személyes Istenhez természetesen nem lehet erkölcsi értelemben viszonyulni, csak különféle meditációs technikákkal, jógagyakorlatokkal elérni azt, ami szintén hozzájárult a fogyasztói társadalom ilyen könnyű átvételéhez keleten, hogy ott a morális elvek nem olyan hangsúlyosak, mint a kereszténységben.

 

 

 

Egyébként meg kell jegyezni azt is a gnoszticizmus likvidálásával kapcsolatban, amit a kereszténység követett el, hogy a kereszténység nem véletlenül likvidálta a gnózist. A kereszténység formái ugyanis az iszlámmal ellentétben nem tudják azt befogadni. Nem a keresztény papság nem tudja befogadni, hanem maga a kereszténység. A kereszténység ugyanis az erkölcsre épül pontosabban a Jézusi önmegtagadás erkölcsére, amely kiírt mindent az emberből, ami hús és vér. Minden ezt tükrözi a keresztény kultúrában. Az igazi keresztény kontemplatív rend a karthauzi szerzetesek sápadt, szikár arcának keménysége, és szigora, mely mintha felette állna minden emberin, a középkori keresztény templomok sötét és hideg szépsége, és az általuk közvetített természetfeletti, és szeplőtelen szentséggel bíró transzcendencia. Ezek a formák nem tudják befogadni az anyagi világtól való szabadulás sok tekintetben szentimentális tanát.

 

 

 

 

 

Ezek után, pedig a következő kérdés, hogy a László András féle vonal helyesen értelmezi e távol-keleti tanokat? Mivel én csak felületesen ismerem a keleti tanokat, ezzel kapcsolatban csak következtethetek, nem állíthatok semmit. Tehát első látásra arra következtethetünk, hogy nem értelmezi helyesen, hiszen ha a keleti tanok valóban annyira metafizikai jellegűek lennének, és szemben állnának a modernitással, akkor a távol-kelet nem vehette volna át ilyen könnyen a nyugati modernitást. Azonban érdekes szemügyre venni ezzel kapcsolatban még egy érdekes momentumot is, mégpedig a tradicionalistáknak a távol-keleti vallási szimbólumoktól való idegenkedését.

 

 

 

Régóta látogatom a magyarországi tradicionalista oldalakat. Feltűnt, hogy ők egy ezoterikus irányzatnak tartják magukat, és nagyon sokszor hivatkoznak a távol-keleti vallásokra. Buddhizmusra, hinduizmusra, taoizmusra stb., és nagyon sokszor hajlamosak ezeket a vallásokat a kereszténység fölé emelni. Ennek ellenére, és a többi ezoterikus irányzattal ellentétben nagyon idegenkednek attól, hogy ezeknek a vallásoknak a szimbólumait használják.

 

 

 

Ha megnézzük a különféle magyarországi tradicionalista oldalakat azonnal kitűnik, hogy nincs egyetlen Buddha szobor, egyetlen indiai Istent ábrázoló szobor. A László András féle vonal oldalain csak ez a layakriya-kereszt található, a László András féle vonal hivatalos szimbóluma, ami elméletileg egy mágikus jógához, a layakriya-jógához kapcsolódik. De kérdéses számomra, hogy ez a szimbólum valóban létezik e a távol-keleti hagyományban, mert ha valaki beüti egy internetes keresőbe a layakriya szót, akkor rájön, hogy ez a szimbólum, csak a László András féle vonal oldalain található meg.

 

 

 

Bár meg kell jegyezni azt is, hogy magáról a layakriya-jógáról is meglehetősen kevés információ található az interneten, és azok sem tradicionalista, hanem sokkal inkább a New Age-hez kötődő oldalakon. Egyes tradicionalista oldalakon vannak film és zeneajánlók, de főként nyugati komolyzenét, azon belül is inkább barokk és reneszánsz zenét, illetve különféle gothic és folkmetál műfajhoz tartozó zeneműveket ajánlanak. Távol-keleti zenét soha.

 

 

 

Érdemes megjegyezni Csontváry Kosztka Tivadarról a tradicionalisták által leginkább kedvelt magyar festőművészről, akit egy magát kereszténynek valló weboldalon nem a tradicionalizmushoz, hanem éppen a New Age-hez hasonlítottak, hogy az ő festészetét is kapcsolatba szokták hozni a távol-keleti vallásokkal, főképp a buddhizmussal, ahogy ez Gönczi Tamás Napúton című könyvében is olvasható, aki mondjuk nem igazán a László András féle vonalhoz tartozik. De érdekes módon Csontváry szinte mindent lefestett, ami a valláshoz kapcsolódik, még a zsidó siratófalat is lefestette, sőt még a kereszténységgel kapcsolatba hozható festménye is van. Csak éppen távol-keleti vallási szimbólumokat, buddhista kolostorokat, hindu szobrokat nem festett soha.

 

 

 

Egyedül a kínai Jangce vízesést ábrázoló képe készült a távol-keleten, de az nem tekinthető vallási szimbólumnak. Szaladják István filmrendező esetében, aki a filmjeinek szellemiségét Hamvas Bélától eredezteti, és akit gyakran kapcsolatba hoznak a zen buddhizmussal, mint ahogy filmjeit is, feltűnő, hogy mindkét filmjét a zen buddhizmussal hozzák kapcsolatba, ennek ellenére mégis mindkét filmje keresztény környezetben játszódik. Harmadik filmje a Bíbortekercs, ami tényleg távol-keleti környezetben játszódna tudtommal máig nem készült el. René Guenon a tradicionalizmus atya, aki egész életében a hinduizmus rajongója volt, végül mégis az iszlám misztikában találta meg magát, vagyis nem távol-keleti környezetben.

 

 

 

Vajon minek tudható be a tradicionalistáknak a távol-keleti vallási szimbólumoktól való idegenkedése? Ami annak ellenére van jelen a tradicionalizmusban, hogy ők a távol-keleti vallásokat egyébként az égig magasztalják. Itt feltételezhetően (ezt nem állítom csak gondolom) nem a távol-keleti tanok nem ismeretéről van szó, amit Kecskés Péter állított Tükör Által Homályosan című írásában, miszerint a tradicionalisták egyes vallások absztrakt szellemi kivonatából akarnak metafizikát kovácsolni, inkább arról, hogy ők metafizikai szemléletet akarnak ráerőltetni egy olyan gondolkodásmódra, ami természetéből adódóan materializmushoz vezet.

 

 

 

Véleményem szerint ezért idegenkednek a távol-keleti vallási szimbólumok használatától, mert azok egy alapvetően személytelen, és ebből következően tárgyiasult, és anyagi jellegű spiritualitást közvetítenek a létezőn túlról, ami ellenkezik az ő szigorú metafizikai szemléletüknek, amit László András a teozófusokkal is szembehelyezett. Egyébként az a fajta szellemiség, ahogy ők bemutatják a távol-keleti tanokat valóban valamiféle transzcendenciát hordoz magában, még ha ez a kereszténységtől alapjaiban idegen is. A hatalom, uralom, erő, szabadság fogalmai valóban ezt hordozzák magukban.

 

 

 

A layakriya kereszt valóban valamiféle mágikus hatalmat és uralmat sugároz. Hatalmat a lét felett. Ezt a szimbólumot látva szinte érezni a tudat totalitását, és monumentalitását, ahogy magába foglalja a lét teljességét, és hatalmat szerez felette. Oldalaik alapszíne általában a fekete. Fekete alapon fehér betű. Ebből a feketeségből valamiféle furcsa csönd árad, és e feketeségen át a világ létezői valamiféle furcsa szellemlényekként tekintenek ránk, amiből érezzük, hogy valójában nem léteznek, és megindulunk afelé a finom transzcendens valóság felé, ami minden létesülten túl van.

Bár meg kell jegyezni azt is, hogy, ahogy egy hungarista oldalon le is írták, a mágikus szolipszizmus, amely csak szellemi létezőt feltételez azáltal, nem fogad el tudattól független létezőt, és az önmegvalósítás útját egyedül abban látja, hogy jöjjünk rá, hogy a körülöttünk lévő világ nem létezik sok tekintetben helytelen, mert az ember anyagi lény is, nem csak szellemi. Azonban a végtelenségre, és a feltétel nélküliségre, vagyis a szabadságra az emberi léleknek nyilván szüksége van, csak kérdés, hogy ennek valóban ez e a legmegfelelőbb útja, amit a tradicionalisták ajánlanak.

 

 

 

Ezután pedig érdemes szemügyre venni azt, hogy hogyan képzeli el a László András féle vonal a konkrét metafizikai megvalósítás folyamatát. Tehát azt a folyamatot, amelyben az emberi személy visszavezeti önnön személyiségét az alanyba, vagyis a lét létfeletti centrumába, és hatalmat kap a lét felett. Ezt László András a Hit és tudás című cikkében fejtette ki. László András szerint a hitre, pontosabban a pistisre, ami ő szerinte a közönséges vallásos hitnél magasabbrendű hitet jelent, és amiről úgy beszél, mint ami a keresztény vallás alapvető eleme igenis szükség van (ellentétben a többi gnosztikus irányzat véleményével) viszont nem szabad szembehelyezni vagy magasabbrendűnek tekinteni a gnózisnál, mivel a gnózis az önmegvalósítás szempontjából magasabbrendű a pistisnél.

 

 

 

Azonban a gnózisnál is van magasabbrendű, ez pedig a heroizmus, ahol a lovag a harcot heroizmussá transzmutálja, és annál is van magasabbrendű ez pedig a mágia. Azonban aki ezeken a szinteken végigment az csak az önmegvalósítás első lépcsőfokát járta végig, mert a pistis – gnózis – heroizmus – mágia szinteknél létezik magasabbrendű pistis, annál magasabbrendű gnózis, annál magasabbrendű heroizmus, annál magasabbrendű mágia és így tovább. A legfelső szint pedig a mágia teljessége. Ezeknek a szinteknek a végigjárásával tudja az ember elérni a felébredés állapotát, és a teljes feltétel nélküliséget.

 

 

 

Tehát a hittel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy én katolikusnak tartom magam, szeretem a középkort, és mindent, ami vele kapcsolatos, és valóban rendszeresen hallom a katolikusok szájából a hit szót, de ha valóban az a feltétele, hogy jó katolikus legyek, hogy higgyek, akkor meg kell vallanom, nem vagyok jó katolikus, mert ez a hit valahogy nekem nem mond semmit.

 

 

 

A hit alatt általában valamilyen dologban való bizonyosságot szoknak érteni, mint például Isten létében való bizonyosságot. Mondhatnám rendben, hiszek Istenben, és akkor mi van? A hitnek én esetleg erkölcsi, morális értelemben tudok értelmet tulajdonítani a vallás szempontjából, mint amikor valaki valamiféle jóban, értékesben hisz. Ez az illető erkölcsi magasabbrendűségét jelzi. De a transzcendens megismerés szempontjából nem tudom, hogy mi az értelme. Bár olvastam egyes középkori misztikusoktól, hogy a hit és a tudás nem ellentétes egymással, sőt a hit maga is valamiféle megismerő tevékenység.

 

 

 

A gnózis tudást jelent, és a gnosztikus vonulat az anyagi világból való szabadulás eszközeként definiálja. Szerintem is fontos a tudás a transzcendens megismerés szempontjából, ha ez alatt a transzcendencia megtapasztalását értik. Händel-ről szokták mondani, hogy ténylegesen látta a mennyországot, amikor az oratóriumot írta, tehát az ő tapasztalata a túlvilágról, ami alapján megírta az oratóriumot, tudásnak volt tekinthető, mert megtapasztalta, látta azt. Ha nem ezt értik, akkor nem tudom, hogy mit értenek ez alatt. Továbbá ha Händel példáját ilyenképpen tekintjük, akkor a kereszténységben is jelen kellett lennie a szakrális tudásnak.

 

 

 

A heroizmus érdekes kérdés, és őszintén szólva nem igazán derül ki számomra László András írásaiból, hogy mit is ért ez alatt. Ugyanis a heroizmus, ha jól tudom, minden kultúrában mást jelent. Szó szerint hősiességet jelent, és a harcos magatartással szokták összefüggésbe hozni, de mint azt László András is kifejti többet jelent, mit csupán a harciasságot. Főképp keresztény területen erős erkölcsi vonatkozással bír. Arra szokták mondani, hogy heroikusan viselkedik, aki feláldozza magát valami jóért, vagy magasabbrendűért, de igazi Jézusi értelemben inkább arra mondhatjuk ezt, aki megtagadja önmagát.

 

 

 

Elfordul a világi élettől, meggyűlöli önmagát is, magában mindent, ami emberi, ami régi énjéhez köti, ami hús és vér, és Isten felé fordul, Isten fiává válik, megszűnve asszonytól születettnek lenni. Ebben a fajta erkölcsben már valódi önmeghaladás van, mondhatjuk, hogy az emberfeletti ember erkölcse, hiszen felette áll az emberi és társadalmi konvenciókon, és mint olyan, amiben önmeghaladás van furcsamód rokonságban áll a nyugati pogány harciassággal, amiben szintén van önmeghaladás, de nem erkölcsi értelemben.

 

 

 

A nyugati pogány harciasságban lényegében csak a harc mámora, és nagyszerűsége volt az, ami az égbe emelt, és ami által a harcos meghaladta önmagát. Ezt akkor érthetjük meg legjobban, ha elolvassuk Császár Mátyásnak az antik görög harcos ideálról írott cikkét. Az antik görög harcos ideált Achilleusz személyiségében érhetjük tetten, vagyis Homérosz Odüsszeia című művének főszereplőjében.

 

 

 

Achilleusz személyiségében és harcos tetteiben olyan jegyek érhetők tettek, amit a keresztény világkép szerint, de akár a mai XXI. Századi gondolkodásunk szerint is kegyetlennek, sőt barbárnak tartanánk, de Homérosz érdekes módon ezekről úgy ír, mintha semmiféle kivetnivaló nem lenne bennük, vagyis az antik pogány harcos tettei az akkori gondolkodás szerint kegyetlenségében is magasabbrendű, kegyetlenségében is szép, kegyetlenségében is heroikus volt.

 

 

 

A germán ősvallásban a harcos, ha elesett a harcban biztos, hogy a Valhallába került, függetlenül attól, hogy milyen célból, milyen körülmények között harcolt. Rabló hadjáratban vett e részt, vagy a birodalmat védte. Ott a harc általi önmeghaladásnak, mennybe menetelnek nem voltak erkölcsi vonatkozásai. A germán harcos ideál, ugyanúgy ahogy a görög, kegyetlenségében is heroikus volt. Tehát a nyugati pogány harcos ideálnak, vagy heroizmusnak nem voltak a kereszténységhez hasonló erkölcsi vonatkozásai. A távol-keleten pedig a harciasságnak a gnosztikus szemléletből adódóan az anyagi világ meghaladása volt a célja, magasabb szellemi szintre való kerülés, az erkölcsi vonatkozások, már ha keresztényi értelemben nézzük ott is háttérbe szorultak. Ha erkölcsi értelemben gondolkodunk a heroizmusról, akkor csak a kereszténységben volt heroizmus.

 

 

 

A mágia esetében viszont már egyértelmű a jelentés. Ez már az önmegvalósítás teljessége, ahol az emberi tudat hatalmat szerzett a lét felett. Az, hogy nem derül ki, László András mit is ért heroizmus alatt, arra utal, hogy Kecskés Péternek igaza van, amikor azt írja a tradicionalistákról, hogy különféle egymással ellentétes, egymással össze nem egyeztethető hagyományokat mosnak össze, hiszen itt is az világlik ki, hogy nem differenciálják a heroizmus jelentését a különféle hagyományoknak megfelelően. De valószínű, hogy ők heroizmus alatt inkább egyszerűen olyan szellemi aktivitást értenek, ami a lét feletti uralom realizálása felé mutat, tehát az ő heroizmusértelmezésük élesen elüt mind a nyugati pogány, mint pedig a keresztény harciasság, illetve heroizmus értelmezéstől, tehát alapvetően nem nyugati.

 

Érdekesek a metafizika egyetemességéről szóló gondolataik is. René Guenon a tradicionalizmus atya például azt írja a keleti metafizikáról szóló egyik írásában, hogy: „a tiszta metafizika lényegénél fogva valójában minden formán és minden esetlegességen kívül és túl van, és sem nem keleti, sem nem nyugati, hanem egyetemes. Kizárólag azok a külső formák lehetnek keletiek vagy nyugatiak, amelyekkel ezt az ismertetés szükségletei, a kifejezhetetlen kifejezése céljából látjuk el; ezek sokfélesége alatt azonban mindenütt és mindig azonos lényeget találunk, legalább is mindenütt ott, ahol valódi metafizikáról van szó, éspedig azon egyszerű oknál fogva, hogy az igazság egy.”

 

Ezzel abszolút nem tudok egyet érteni, szerintem egész mást közvetítenek az Isteni világról a keresztény vallási szimbólumok, mint például a hindu vallás szimbólumai. Csak össze kell hasonlítani egy keresztény ikont egy hindu szoborral. No persze, ha a keresztény metafizikát nem tartjuk igazi metafizikának, akkor Guenon állítását igaznak is elfogadhatjuk.

 

Végezetül szeretnék néhány szót szólni a tradicionalisták Habsburgok iránti szimpátiájáról. Nos a Habsburg dinasztiát a katolikus tradíció is elismeri, a tradicionalisták szóhasználatával élve nemzetek feletti jellegüknél fogva, amely a nemzetek felett álló katolikus egyházhoz való hűségükben jelent meg, és abban, hogy a birodalom összes népének jogos igényeit és érdekeit figyelembe vették, és védték a katolikus álláspont szerint. A katolikus tradíció álláspontja szerint az 1848-as forradalom nem németellenes, hanem katolikusellenes forradalom volt, ami ilyen értelemben a Magyarság érdekeinek ellenében is történt. A katolikus egyház tehát a katolikus szellemiség és a magyar nemzet, a magyar királyság érdekeinek védelmében állt a Habsburgok mellé, ahogy azt Pezenhoffer Antal le is írta „A magyar nemzet történelme” című történelmi apologetikájában, ami a http://tradicionalitas.lap.hu oldalon is be van linkelve.

 

 

 

A László András féle vonal esetében viszont az írásaikat olvasva számomra nem egészen egyértelmű, hogy ők miért is pártolják a Habsburgokat. Mégpedig azért nem, mert ők a Habsburgok mellett Hitlerrel és Szálasival szemben is kifejezik szimpátiájukat. Ez pedig azért furcsa, mert mind Hitler, mind pedig Szálasi Habsburg ellenes volt. Hitler a Mein Kampfban éppen nacionalista alapon ítélte el a Habsburgokat, mert a német faj ellenségeinek tekintette őket. A nacionalizmust pedig László Andrásék élesen elutasítják. A Hitleri birodalmat egyébként sokan újpogány, illetve neognosztikus birodalomnak tartják, Szálasi kereszténysége pedig a Prohászka Ottokár féle keresztényszocializmusban és modernista katolicizmusban gyökeredzik. Prohászka egyrészt keresztényszocialista elveket hirdetett, másrészt olyan elveket, amelyek a II. Vatikáni zsinat szellemiségét vetítik előre. László Andrásék pedig mindkettőt elutasítják. A szocializmust is, és a II. Vatikáni zsinatot is.

 

 

 

Bár lehet, hogy nekik mindegy, hogy katolikus, újpogány, neognosztikus vagy keresztényszocialista birodalomról, királyságról, vagy király nélküli birodalomról, nacionalista vagy nemzetek feletti birodalomról van szó. A lényeg, hogy harcos legyen, és benne legyen az a nagyság és erő, ami egy birodalmat jellemez. Bár azt is le kell szögeznünk, hogy azt a katolikus egyház is elismeri, hogy a szélsőjobboldal bolsevizmusellenessége pozitívumként könyvelhető el, tehát, hogy nem volt minden rossz a szélsőjobboldal eszméiben, továbbá, hogy a László Andras féle vonal is csak fenntartásokkal szimpatizál a szélsőjobboldallal, éppen nacionalista és szocialista elveiket kifogásolva.

 

 

 

Ezen kívül gyanús az is, hogy minden más modern ezoterikus irányzattól elhatárolódnak ugyan, de a középkori Rózsakeresztességet (a maival ellentétben) valamiféle heroikus és rejtett lovagrendként állítják be. Holott mindenütt azt olvasni, hogy a Rózsakeresztesség, már megalapításakor összefonódott a szabadkőművességgel, amitől ők határozottan elhatárolják magukat. Sőt a megalapítója egy protestáns lelkész volt, és a protestantizmustól ők szintúgy elhatárolódnak. Ennyire félretájékoztatna minket a világmédia?

 

 

 

Érdekes, hogy ők a végső kataklizmát várják a civilizáció összeomlását, ami után automatikusan újra eljön az aranykor. Én nem érzem, hogy új aranykor közeledne, és félek, hogy ez a civilizáció a fehér faj halálával fog megszűnni a demográfiai válság miatt. A nyugati civilizáció egyetlen túlélési lehetősége a rekatolizáció. Hogy a keleti civilizáció túlélési lehetősége mi az bonyolultabb kérdés, éppen azért, mert ott bele van ágyazva a modernitás a kultúrába. Mind ennek ellenére én mégis azt mondom, hogy a tradicionalizmus kevésbé sötét része az ezotériának, és én továbbra is szívesen olvasom a tradicionalista szerzők írásait főképp irodalmi értékük miatt, és mert sokszor valóban értékes gondolatokat is leírnak.

 

 

 

 

Felhasznált Irodalom:

1Pető Zoltán: A Neoplatonizmus és az Advaita-Védanta Istenképe

 http://members.chello.hu/idol2003/Cikkek/2006_12_19_-_neoplatonizmus_advaita_edeneye.htm

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

U.S.A.

(kate, 2009.01.02 18:57)

Szamomra mar egy befutott iro vagy!